„Szerettem volna írója lenni a saját történetemnek, nemcsak Hamlet drámájának egyik szereplője” (275).
Kevés olyan drámaszöveget ismerünk Shakespeare-től, a Rómeó és Júlián kívül, ami annyi feldolgozást kapott volna, mint a Hamlet, legyen szó posztmodern szövegekről (például Tom Stoppard: Rosencratz és Guildenstern halott), vagy popkulturális alkotásokról (Hamlet képregény). A dráma nagyon fontos része a világirodalom oktatásnak, ugyanakkor a történet és az általa felvetett kérdések egyre nehezebben átélhetőek a diákok számára. Számos próbálkozás született már arra, hogyan lehetne közelebb hozni a fiatalokhoz Shakespeare-t. Ezek egyike Lisa Klein 2006-ban megjelent young adult regénye, az Ophelia. A szöveg egyik lehetséges célkitűzése, hogy megismertesse az olvasóval a Hamlet egyik szereplőjének karakterét és háttértörténetét, miközben egyfajta értelmezését is adja a drámának. Érdekesnek ígérkező gondolat, nem tökéletes megvalósítással.
A regény prológusa izgalmasan csavar egyet az eredeti cselekményen: Ophelia öngyilkossága valójában csak színjáték volt, ő pedig a tragédia túlélőjeként elmenekült Dániából. A történet ennek megfelelően az ő életének dráma előtti és utáni epizódjait mutatja be, illetve szerepét a tragikus események során, középpontban Hamlettel való kapcsolatával. Ennek ellenére, bár Ophelia történetének fontos momentuma kettejük szerelme, pontosan ez az a rész, ahol a regény kissé elcsúszott. Ophelia és Hamlet kapcsolata a YA szerelmi klisék legegysíkúbb változata mentén épül fel: a szereplők nagyjából három beszélgetés után egymásba szeretnek. Hamlet karaktere a drámához méltóan kiismerhetetlen marad, színlelt vagy tényleges őrülete a regényben is eldönthetetlen, viszont Ophelia sem képes kiigazodni rajta. Így azonban kissé hiteltelenné válik, hogy pontosan mit szeretnek egymásban. Egy ponton maga Ophelia is felteszi ezt a kérdést: „Miért fogadtam el olyan férjet, akit ennyire nem ismerek?” (142.) Mivel az eredetiben kifejezetten keveset tudunk meg kettejük kapcsolatáról, a szerző Shakespeare híres szerelmi történetéből a Rómeó és Júliából vett át fordulatokat, így megjelenik a titkos szerelmi házasság, az elhálás és méreg általi tetszhalál is.
Emellett, bár címszereplőről van szó, Ophelia jelleme mégis kissé kidolgozatlan maradt, döntései pedig megmagyarázatlanok (például miért nem értesítette Hamletet arról, hogy él?). Hol szerelmes bakfisként jelenik meg az olvasó előtt, akinek minden gondolata a szerelem és a házasság körül forog, hol pedig éles eszű, fondorlatos nőként, aki támogatja, segíti Hamletet az igazság felderítésében apja haláláról. Karakterében ötvöződnek a tipikus YA regény hősnőinek jellemzői (vad, fiús, szabadságra vágyó, meg nem értett lány, akit untat az udvarhölgyek felszínes élete) és az eredeti dráma mélységei (az őrültség és önmaga megkérdőjelezése folyamatosan kapcsolódik hozzá is, nemcsak Hamlethez). Annak ellenére, hogy az ő tolmácsolásában értelmezzük újra a történetet, mégsem tudott olyan érdekes karakterré válni, mint Hamlet, aki bár kifejezetten keveset szerepel a regényben, jellemének kiismerhetetlensége miatt mégis sokkal izgalmasabb – egyszerre önfeledt fiatal, szerelmes Rómeó és búskomor filozófus. 
A regény izgalmasan, átélhető részletességgel építi fel a helsingőri kastély intrikáinak, fondorlatainak világát, miközben igyekszik a dráma során felmerülő néhány kérdésre választ adni, mint például ki ölte meg Hamlet királyt, vagy miért őrült meg Ophelia. Kevés drámában megírt jelenetet ismétel meg a szerző, inkább a cselekmény hézagos réseit igyekszik kitölteni. Az olvasó előzetes tudására építve (feltételezi, hogy ismeri a Hamletet), érdekesen játszik a sorsok előrevetítésével és a baljóslatú jelekkel. Opheliát gyermekként kis híján belefojtják a patakba, Hamlet egy rögtönzött versikében fiatalkori haláláról beszél, illetve gyermeki játékként megjelenik a herceg és Laertes párbaja előrevetítve a tragikus véget, hogy egymás kardjától vesznek majd el.
A regény tehát hűen követi a dráma cselekményét, a plusz jelenetek szépen illeszkednek a már megírt eseményekbe, bár a Nádasdy Ádám fordításából használt idézetek kissé elütnek a szöveg nyelvétől. Noha karakterfejlődésről nem igazán lehet beszélni, minden szereplő megkapja a darabból ismert lezárását, természetesen Ophelia kivételével, akinek életútját szépen lekeríti a regény vége.
Összességében, érdekes kísérlet az Ophelia, mely egyszerre igyekszik visszaadni a Hamlet krimiszerű, fordulatos cselekményét, reagálni a dráma hagyományaira a színházi utalásokkal, illetve létrehozni saját Ophelia-történetét/értelmezését a YA olvasók számára is élvezhető módon. Azonban a gyenge karakterábrázolásnak és a kidolgozatlan szerelmi szálnak köszönhetően, a regény vállalása, miszerint közelebb hozza a fiatal olvasókhoz Shakespeare történeteit, nem tekinthető sikeresnek.
