Fordította: Holló-Vaskó Péter
Nem csak az embereknek, de a tárgyaknak is van történetük.
David W. Ball Származástörténet című novellája egy festmény történetét, el- és feltűnésének körülményeit beszéli el. Természetesen egy értékes festmény esetében adja magát a dolog, hogy néhány zsivány is érintett legyen a festmény sorsának alakításában.
A Martin-előszó kapcsán már volt arról szó, hogy azért szeretjük a zsiványokat, mert a maguk dörzsölt módján elbűvölőek. Nos, egészen más a helyzet ebben a nagyszerű írásban. Nincs a történetben olyan szereplő, aki ne a törvényeket megkerülve igyekezne boldogulni, ezért aztán több, különböző “típusú” zsivánnyal is megismerkedünk a lapokon. Kivétel nélkül egyikük sem szimpatikus, sőt, kifejezetten taszító, nyerészkedő, csaló, gazemberek, mindenféle sárm és romanticizmus nélkül.
A történet a mi világunkban játszódik, a huszonegyedik században, azonban a festmény származástörténete jóval régebbre nyúlik vissza. A huszadik században és napjainkban játszódó események aljassága és gonoszsága sajnálatos módon túlontúl ismerős az olvasónak. Éppen ez az oka annak, hogy a történet zsiványai nem szerethető figurák: nagyon valóságosak. Bár a karakterek nem szerethetők, ez a valószerűség az írás nagy erénye. David W. Ball érzékletesen, hitelesen, ugyanakkor mindenféle didaktikusság nélkül mutatja meg, milyenek vagyunk. Komoly és szép novella, amelynek a végéről természetesen nem hiányozhat a fordulat.
A maga csendes, minden formagazdagságot nélkülöző módján, a Származástörténet az egyik legkiválóbb írás a gyűjteményben.
