Az Olvassuk a Zsiványokat című cikksorozatunkban a Fumax Kiadó jóvoltából magyarul is olvasható Zsiványok (szerk.: George R. R. Martin & Gardner Dozois) című antológia írásait fogjuk bemutatni. Mivel a kiadvány a szó minden értelmében óriási, úgy gondoltuk, hogy minden benne lévő írást bemutatunk nektek egy-egy rövid kritikában, ahelyett, hogy egyetlen - óhatatlanul is felületes és leegyszerűsítő - recenziót közölnénk a kötetről. Az antológiáról ketten írunk és minden héten két írást mutatunk be nektek: az egyiket hétfőn (stv), a másikat szerdán (Fekete I. Alfonz).
Mivel foglalkozol? (Fordította: Bozai Ágota)
"A három szomszédos államban három évig nem akadt nálam jobb kézimunkázó. A lényeg, hogy ne agyaljuk túl a dolgot." (53. o.)
Gillian Flynn Holtodiglan című regényéről már olvashattatok nálunk és megnézhettétek a belőle készült filmet is. A Zsiványok antológiában a Mi a foglalkozásod? című novelláját olvashatjuk, mely a kötetben a harmadik helyet foglalja el, ezzel igen magasra téve a lécet már rögtön a gyűjtemény elején.
Csavaros és pimasz novella ez. Több “zsivánnyal” is találkozunk benne, és egyáltalán nem biztos, hogy női narrátorunk a legfondorlatosabb közöttük, holott kezdetben minden jel erre mutat. Hogy mi a főhősünk foglalkozása? Saját szavaival élve: kézimunkázik. Vagy legalábbis kézimunkázott, amíg a kéztőalagút szindróma lehetetlenné nem tette, hogy elégedett mosolyt varázsoljon kuncsaftjai arcára. Ezért kénytelen volt más profilt választani magának a szolgáltató iparban, így lett tenyérjós. Elég könnyen olvas az emberekben, főleg azokban az elkeseredett típusokban, akik házassági problémáikkal fordulnak hozzá. Megnyugtatja őket. Perspektívát kínál nekik. Azt mondja, amit hallani akarnak. És persze jókora összeget számláz ki.
Mi történik azonban, ha a kézimunkás időszak egyik leghűségesebb kuncsaftjának felesége lesz az egyik leghűségesebb kuncsaftja zsiványunknak a tenyérjóslás jövedelmező üzletében? Erre a kérdésre ad egyfajta választ a novella, ám mellbevágóan gazdag fordulatokkal, leleményes megoldásokkal és kiszámíthatatlan végkifejlettel.
A Mivel foglalkozol? napjaink Amerikájában játszódó krimi, tehát Flynn nem hagyta el a komfort zónáját írás közben. Nem kísérletezett új zsánerrel, hanem abban mozgott, amit nagyon ismer, amiben mesteri és ezt bizony érezni is ezen a remek novellán. A narrátor kimondottan életszerűen megrajzolt figura, fanyar humorral, jó szöveggel, csavaros észjárással és kellő mennyiségű öniróniával. A magyar fordítás is kimondottan jól szól, úgyhogy Flynn írása egy kiváló darabja az antológiának.