Fordította: Galamb Zoltán
Phyllis Eisenstein neve valószínűleg nem cseng túl ismerősen a legtöbb magyar olvasó számára, mivel ez az első írása, ami magyarul megjelent. A szerzőt Hugo és Nebula Díjra is jelölték már és George R. R. Martin régi barátja. Ő volt az, aki meggyőzte Martint, hogy tegyen sárkányokat a Tűz és Jég Dala regénysorozatba, ami nem volt rossz döntés. A Mester cserébe Eisensteinnek ajánlotta a sorozat harmadik kötetét, a Kardok viharát.
A semmibe tartó karaván nem kiemelkedő darabja az antológiának, ám helyszínválasztása miatt mindenképpen emlékezetes marad az olvasónak. A sivatagon átkelni szándékozó kereskedő felbérel egy kobzost, hogy tartson a karavánnal. A kereskedő fia is velük tart, aki láthatóan gyengeelméjű. Az árulással fűszerezett kereskedelmi út során persze sok minden kiderül az apáról és a fiúról, ahogyan a különleges képességekkel bíró dalnokról is.
Az útleírás kifejezetten tetszetősre sikerült. Az olvasó képet kap az utazók mindennapjairól, arról, hogy milyen ruházat szükséges ahhoz, hogy át tudjanak kelni a sivatagon, milyen élelmet visznek magukkal és általában hogyan maximalizálják a túlélési esélyeiket. Mindezt olyan stílusban sikerült megvalósítania a szerzőnek, hogy nem válik fárasztóvá, érdektelenné vagy száraz adathalmazzá az írás.
A karakterek érdekesre sikerültek, a környezet is kellően egzotikus és még titkoknak is jutott hely ebben a novellában, mégis csupán a középmezőnybe sorolható. Ennek oka az, hogy megjelenik benne a fantasy írások rákfenéje, a direkt moralizálás. Ez pedig ennek a szövegnek sem áll jól, már csak azért sem, mert nem sikerült annyira erősre a szöveg morális rétege, hogy az olvasóban is valódi kérdések fogalmazódjanak meg vele kapcsolatban.
