A cikksorozat első része George R. R. Martin szerkesztői előszavával foglalkozik.
Előszó: Mindenki szereti a zsiványokat (fordította: Holló-Vaskó Péter)
“Néha ők a hősök, néha ők a gonoszok. De leggyakrabban a kettő közt állnak, szürke lények… nekem pedig a szürke régtől fogva a kedvenc színem. Sokkal érdekesebb a feketénél és a fehérnél.” (9. o.)
Meglepő, de az öt oldalas szöveg egyetlen lakomaleírást sem tartalmaz.
Martin mesélői kedve azonban egy előszót olvasva is nyilvánvalóvá válik. A kötetben összegyűjtött szövegeket csupán az köti össze, hogy zsiványok a szereplőik. Milyen alakok azonban ők és miért vonzódnak hozzájuk az olvasók? Martin ezekre a kérdésekre keresi a választ ebben az írásban, miközben példákon keresztül igyekszik bizonyítani, hogy nem csupán a filmekben és a könyvekben, de a mitológiában és a történelemben is találkozhatunk kedvelhető zsiványokkal. Számtalan különböző zsivány létezik, közös tulajdonságuk, hogy a maguk dörzsölt módján elbűvölőek.
Martin nosztalgikus visszaemlékezése, filmes és irodalmi példái kiválóan biztosítják azt a marketing funkciót, ami valahogyan minden előszónak a sajátja, ezzel együtt pedig élvezet olvasni. Azonban van ennél egy figyelemreméltóbb tulajdonsága is, mégpedig Martin - a leírtak alapján rekonstruálható - feltevései és véleménye a különböző zsánerekről és ezek helyzetéről az irodalmon belül. GRRM vitán felül korunk egyik legnagyobb hatású és legismertebb fantasyt (is) alkotó szerzője és mint ilyen, joggal tarthat számot érdeklődésünkre az, hogy hogyan gondolkodik a témáról, hogyan formalizálja a zsáner korábbi trendjeit, milyen viszonyokat állít fel közöttük - most éppen a bennük szereplő zsivány karakterek figyelembevételével. Egy effajta előszó ráadásul mindig óhatatlanul kordokumentum is, még ha nem is látjuk ennek kifutását azonnal.
Az általam nagyra tartott Martin szerkesztői előszava tehát amellett, hogy amolyan aperitifként működik a kötet novelláinak olvasása előtt, egy mélyebb pillantást is engedélyez arra a terepre, ahol e szövegek is megméretnek: az irodalomra.
“A könyveknek szélesíteni kellene minket, sose látott helyekre röpíteni, kitágítani a világunkat, és megváltoztatni a nézőpontunkat. Ha egyetlen zsánerre szűkíti az ember az olvasmányait, akkor ez soha nem történik meg. Ez korlátoz minket, kevesebbé tesz. Akkor is és most is úgy érzem, hogy vannak jó történetek és vannak rosszak, ez pedig az egyetlen olyan megkülönböztetés, ami számít.” (13. o.)
