A mai napon nyolc éves a Próza Nostra.
Ez idő alatt több mint száz szerző kötetéről született recenzió és kritika újságíróink tollából. Az elmúlt évben megjelentettük a Próza Nostra Könyvek második részét, mely az Arany 200 novellapályázat shortlistjére felkerült novellákat tartalmazza. Folytatjuk az interjúsorozatot, melyben a magyar felsőoktatásban dolgozó kutatókat kérdezzük a popkultúra-kutatás jelenlegi helyzetéről. Tavaly novemberben megrendeztük az első Világok Találkozása (ViTa) című rendezvényünket Budapesten, de már a másodikra készülünk, mely szintén a Bem Moziban lesz, idén decemberben. Az eddigiektől kissé eltérő módon, újraindítottuk a Próza Nostra Irodalmi Esteket Szegeden.
Köszönjük a rendelkezésünkre bocsátott recenziós példányokat az Agave, az Európa, a Főnix Könyvműhely, a Fumax, a Gabo, a Libri, a Magvető, a Metropolis Media, a Twister Media, és a Typotex Kiadónak. Köszönet Tomasics Józsefnek a Black Aether Magazinokért.
A nyolcadik évfordulót dominókérdésekkel ünnepeltük, melynek során a szerkesztőségi tagok egymást kérdezgették: a kérdés megválaszolása után minden válaszadó megnevezte a szerkesztőség újabb tagját, akinek aztán egy kérdést tett fel és így tovább. Az eredményt alább olvashatjátok.
A kérdezést Steve kezdte, Gaborják Ádám válaszolt:
– Ha visszanézel erre a nyolc évre, hogy látod, kaptál-e valamit a Próza Nostrától. Ha igen, mit?
Gaborják Ádám: Rengeteget. Nehéz is elhinni, hogy már 8 éves. Számomra már az is nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek, hiszen ez az egyetlen kulturális médium, amelynek állandó tagja vagyok. Nekem a Próza Nostra elsősorban állandó gondolkodási lehetőséget biztosított a popkultúráról, egy kritikai nézőpontot, ahonnan számos engem foglalkoztató problémát (popkultúra és medialitás, testábrázolások stb.) újra meg tudtam vizsgálni. Külön öröm, hogy ezeket a kérdéseket, ötleteket másokkal is megoszthatom. És akkor ez lenne egy másik személyesebb része. Olyan emberekkel dolgozhatok együtt, akiknek fontos a véleménye, vagy hogy mit gondolnak egy-egy könyvről, jelenségről. Ráadásul annyira különböző személyiségek vagyunk, hogy emiatt folyamatosan új impulzusok érhetnek és új dolgokat fedezhetek fel. Ebből a sokféleségből tudta kinőni magát a ViTa-sorozat is, ami ennek a közös élménynek a megvalósulása színpadon, és egyre növekszik. Persze a Próza Nostrának köszönhetően jelentősen tágult, formálódott egyébként az irodalmi érdeklődésem is a 8 év alatt, elég szép kis kupac összegyűlt az elolvasandó könyvekből. Megismerhettem például olyan szerzőket is, mint Félix J. Palma, Moskát Anita vagy Veres Attila, akik nélkül ma sokkal-sokkal szegényebb olvasó lennék. És ha most ránézek a könyvespolcomra, akkor attól tartok, az itt ért inspirációk is közrejátszottak abban, hogy hosszú idő után újra intenzíven gyarapodni kezdett a képregényeim száma, úgyhogy van, amit ennek köszönhetően vissza is kaptam az életemben.
- A Próza Nostrán a legkorábbi írásaid a fantasy műfajáról és a (tündér)mesék hatásairól szóltak, és olyan szerzőkről írtál, mint Kleinheincz Csilla, Moskát Anita vagy Miéville. Ez egy régi mániád, vissza-visszatér a kritikáidban és a novelláidban is megjelenik. Mit segített a novellák írásában, hogy kritikusként ezzel a területtel foglalkoztál? Mi változott az elmúlt években ebben a műfajban? Mi a helyzet külföldön? És hogy állnak most a kortárs magyar szerzők?
Fekete I. Alfonz: Egyfelől kritikusként a szöveg másként nyílik meg, tapasztalhatod, hogyan is működik élőben. Láthatod, hogyan épül fel a mélystruktúra, miként idomul a stilisztika a történethez, emellett pedig igyekszel precízen megállapítani, hogy az az érzelmi hullámvasút, amit egy-egy szöveg ad(hat), milyen összetevők rakódnak egymásra és lépnek kölcsönhatásba ahhoz, hogy meginduljon a mimézis. Ha fókuszáltan foglalkozol egy számodra fontos területtel, akkor mindezek megnyílnak. Tehát beláthatsz a színfalak mögé, értékelheted, hogy ez vagy az működik, így és amúgy, de a másik választás nem. Másfelől ha szakirodalmat (is) olvasol (mindehhez), akkor még pontosabban van összerakva az értelmezési keret. Ez a megközelítés kontextualizálja és irodalomtörténeti szempontból elhelyezi a mára már kanonizálttá vált szöveg(eke)t. Ezáltal tágabb keretbe kerül és ebből a távolságból nézve érthető meg. Követheted hogyan megy/mennek a műfaj(ok) együtt vagy éppen egymás mellett, különböző
irányokba.
Ha nem is nagy változás, de most már alapvető és örvendetes tendenciaként érthető, hogy növekszik a nem fehér, középosztálybeli, keresztény férfi szemszögéből megírt történetek száma. Szerzőik különböző háttérből érkeznek a fantasztikum területére és igyekeznek saját tapasztalataikat megosztani az olvasókkal (például N. K. Jemisin A megtört föld-trilógiája). Külföldre kinézve az (újramesélt) tündérmesék tekintetében egyértelműen továbbra is fennáll az igény az újabb értelmezésekre és átültetésekre, például a magyarul is megjelent A medve és a csalogány Katherine Ardentől vagy a Gabo kiadónál hamarosan érkező Naomi Novik által írt Ezüstfonás (Spinning Silver). Valamint az Ellen Datlow által szerkesztett antológiákkal nem nagyon lehet mellélőni. Fantasy-ben elképesztő sokféleség és bőség tapasztalható. Magyarországon vannak a tündérmese-újramesélést választók, ilyen volt Gaura Ágnes Túlontúlja, de úgy tudom, hogy a Gabo kiadónál, hamarosan megjelenő antológiában, Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018ban, Rusvai Mónika “Égigérő” című szövege is ide sorolható. Az elmúlt években magyar szerző által írt, magyar nyelvű fantasztikum halmazába tartozik többek között, a teljesség igénye nélkül: Virág Emília Hétvilág-trilógiája, Majoros Nóra Pityke és prémje, Szakács Eszter A Szelek Tornya sorozata és Dóka Péter Fekete eső című regénye. Kíváncsian várom, hogy a Szederkényi Olga által szerkesztett, És boldogan éltek? címmel, Mesehősnők utóélete alcímmel megjelenő, több szerzőnőt felvonultató könyv ráilleszthető-e erre a tengelyre, valamint foglalkoztat még Kele Fodor Ákos A szív vége Cigány Újmesék alcímű könyve is.
– Mivel te vagy tudomásom szerint a legújabb tagja a csapatnak, arra gondoltam, beszélnél arról, hogy a zsánerek közül melyek állnak hozzád közel?
Rusvai Mónika: Igyekszem sokfélét olvasni, de akad azért olyan terület, amibe eddig beletört a bicskám kardom, mint például a hard sf és a keményebb horror. Egyébként főként fantasyvel foglalkozom, ezen belül pedig elsősorban a legszélesebb körben ismert quest narratívától részben vagy egészben eltérő történetek foglalkoztatnak, különös tekintettel az olyan szövegekre, amelyek hangsúlyozottan reflektálnak saját valóságunkra, és közben mesei, mitológia motívumokat és eszköztárat alkalmaznak. E tekintetben Robert Holdstock Mitágó-ciklusa és Catherynne M. Valente Marija Morevna és a Halhatatlan című regénye voltak meghatározó olvasmányélményeim. Úgy érzem, az utóbbi néhány évben a hazai közönség nyitottabbá vált a fantasy kevésbé ismert irányzatai iránt, bízom benne, hogy az érdeklődés megmarad, és megéri majd energiát fektetni az ilyen jellegű szövegek magyar nyelvű kiadásába is.
- Aktív szereplője vagy a magyar zsánerirodalomnak: kritikákat, beszámolókat írsz, részt veszel az irodalmi estek szervezésében és moderálásában. Érdekelne, hogyan foglalnád össze röviden a hazai zsánerkritikus feladatait.
Borbíró Aletta: Az első, és legfontosabb feladatának tartom, ne csak annyit mondjon az adott kulturális produktumról, hogy jó vagy rossz. De ha ez az értékítélet némi indoklással is kiegészül, akkor ne a "tudtam/ nem tudtam azonosulni x vagy y szereplővel" elgondoláson alapuljon. Úgy gondolom, fontos valahogyan pozicionálni a könyveket. Ez történhet a zsáner konvenciók, a szépirodalom vagy pedig különböző kulturális jelenség mentén, így adva komplexebb nézőpontot a szövegről. Éppen ezért a kritikus feladatát abban látom, hogy valamivel árnyaltabban, nem(csak) a személyes ízlésének függvényében ítél meg egy regényt, novellát vagy bármilyen művet, hanem valamivel általánosabb síkon tud beszélni róla, vagy pedig a struktúra mélyebb szintjeire is rá tud mutatni.
- Akik követik a bejegyzéseidet, kritikáidat, tudják, hogy a sci-fi nagyon közel áll hozzád. Hogyan találtatok egymásra a műfajjal?
Takács Gábor: Amióta az eszemet tudom, robotokat építettem építőkockából meg űrhajót legóból. Gyerekként imádtam a sci-fi rajzfilmeket, Csillagok háborúját, Transformers képregényeket stb. Legfontosabb ilyen élményem a Babylon 5 volt, amit 11-12 évesen láttam, és nagyon sok olyan kérdéssel találkoztam, ami az érett sci-fi sajátja. Nagyjából ebben az időben szereztem be az első sci-fi könyvemet. Nyíregyháza külterületén éltem a szüleimmel, és a "tanyasi iskolába" egy mozgó könyvárus érkezett. Természetesen azonnal megvettem a gagyi borítójú, robotkutyás-űrhajós könyvet, aminek a tartalma méltó volt a külcsínyjéhez. Viszont szerepelt rajta, hogy tudományos-fantasztikus regény. Innentől pedig nem volt megállás, igyekeztem minél több ilyen könyvet beszerezni, internet és sci-fi szerető ismerősök nélkül csak a címkékre hagyatkozva. A többi pedig jött magától.
- Az irodalom mellett a zene is nagy szerelmed, te magad is zenélsz. Ha lehetőséged lenne, melyik könyveket zenésítenéd meg? (Bónusz: és azok milyen zeneszámokhoz hasonlítanának? :) )
Pozsár Anett: Ha egész könyveket nem is, de kisebb jeleneteket vagy verseket, novellákat szívesen megzenésítenék; fejben vannak is ilyen terveim. Jobban átgondolva, a jelenlegi együttesem repertoárjában is van erre példa, a Ludovico című számot példát a Gépnarancs ihlette, bár azt nem én írtam. Érdekes, hogy én viszont nem a könyvek, hanem a zene felől indulnék el: mivel a metál és az (dark) ambient műfajok azok, amelyek hatással voltak/vannak a játékomra, bizonyára harci jelenetek vagy disztopikus epizódok alá szereznék atmoszferikus zenét.
- Ha mától életed végéig ugyanazt az egy regényt/novellát olvashatnád csak újra és újra, melyik lenne az?
Jancsovics Klaudia: Sokat töprengtem ezen a kérdésen, és végül arra jutottam, hogy Neil Gaiman Amerikai istenek című csodáját választanám. A szellemi fejlődésemet valószínűleg nem mozdítaná nagyban előre, de megfogott a történet. Bár Gaiman írási technikája nem hibátlan, az általa kreált világokban mindig szívesen merülök el.
(Egyébként, ha életem végéig ezt olvasgathatnám, biztosan megtanulnám kívülről a szöveget. Nem tudom, hogy milyen hasznom származna belőle, de szerintem menő lenne.)
- Ha egy napra bekerülhetnél valamelyik könyv világába – úgy hogy az ott uralkodó fizikai törvények miatt nem kellene aggódnod –, melyik történetben jelennél meg szívesen?
Benkő Marianna: Érdekes kérdés, bevallom, nem szoktam ilyeneken gondolkodni. Mármint úgy értem, ha olvasok, mindig egy adott könyv világában járok, de ritkán keresem a helyem benne. Sokkal inkább karakterekhez kötődök, semmint helyekhez, szinte mindig egy adott karakter mellé vagy éppen a bőrébe képzelem magam, nem egy adott helyre. Valószínűleg ezért nem játszom open world számítógépes játékokkal sem :)
De azért megpróbálok válaszolni rögtön kettővel (és az egyik kakukktojás): a Harry Potter és a Star Wars világába. J. K. Rowling varázsvilága éppen annyira gyökerezik napjaink valóságában, hogy otthon érezzem magam benne, konfliktusai, helyzetei pedig képesek megszólítani. Kíváncsi vagyok, milyen lehet egy jelentéktelen minisztériumi varázsló bőrébe bújva élni, a világ színén, mégis rejtve, milyen érzés lehet megélni a konfliktusokat. A Star Wars meg a szívem csücske, bármikor sétálnék Coruscant-on, Mos Eisley kocsmájában, lépnék fénysebességre (már ha sikerül) etc.
- Mit tartasz az SFF és a horror zsánerek legérdekesebb aspektusának, mi az, ami a mai napig le tudja kötni a figyelmed?
Makai Péter Kristóf: Megvallom, a horror sosem tudott igazán lekötni (noha klasszikusokat, pl. Stephen Kinget, Lovecraftot, Poe-t, stb. időnként olvasok), mert alapvetően nem szeretek szörnyülködni és az emberi kegyetlenségen borzongani. Fantasyt és sci-fit alapvetően másért olvasok: fantasy-t azért, mert rajongok az archaikus nyelvezetért, a szépen, mivesen megszerkesztett mondatokért, aminek súlya van. A fantasyirodalom legjobbjai egy tisztább, egyenesebb nyelven szólnak az olvasóhoz, amiben valahogy az egész világ nemesebbnek tetszik. Természetesen foglalkoztatnak az alternativ teremtett világok is, de ha érdekes világokról akarok olvasni, akkor inkább a sci-fihez nyúlok, mert aggaszt, nyomaszt a jövő megismerhetetlensége, és az SF-nek a szépsége abban rejlik, hogy a képzelet segitségével próbál felkésziteni a váratlan változásokra. A varázslat nekem mindig is pontosan érthető, megismerhető és logikus volt egy regény vagy novella keretein belül, mert a fikció valahol maga is varázslat, mig a technika számomra kiismerhetetlennek tűnik (hogy is működik pontosan az iPhone-om? vagy a fejhallgatóm?). Persze, vannak fogalmaim, de nem látok igazán a mélyére. A tudomány pedig mindig foglalkoztatott, mert iszonyatosan vágyakoztam és vágyakozom a mai napig egy kiismerhető, bejósolható világra, amiben nem érhetnek meglepetések, ami kiszámithatóbbá teszi az életemet. Úgyhogy, paradox módon, azért olvasok, hogy meglepjem magam, és ne lepődjek meg rajta nagyon. A zsánerirodalmi keretek a jövőt és a múltat kezelhetőbbé, és ezáltal varázslatosabbá teszik a számomra, hiszen mind a mágia, mind a technológia valójában arról szól, hogy az ember befolyással van a világra, csak még maga sem tudja, mennyire. Hatalmunk és képességeink új világokat, új jövőket teremt, és ezt figyelem én.
- Mi volna az, ami a legjobbat tenné a mai magyar könyvpiacnak, különösen a zsánerirodalmi piacnak, és mennyire látod ezt valószinűnek?
Steve: Hála Istennek nincs kiadóm és nem is igazán látok bele a könyvpiaci folyamatokba annyira, hogy erre magabiztosan tudnék válszolni. Gondolom az sokat lendítene általában a kiadók helyzetén, ha hozzájutnának ahhoz a pénzükhöz, melyet az összeomló könyvforgalmazó lánc "eljátszott". Amennyire az olvasott hírek és a folytatott beszélgetések alapján meg tudom ítélni, erre sok esély nincs, így csak remélhetjük, hogy a kiadók talpon tudnak maradni a veszteségük ellenére. Ami a megjelenő zsánerszövegeket illeti, nem érzem, hogy túl rossz helyzetben lennénk. Így is több zsánerkönyv jelenik meg, mint amennyit szerintem érdemes elolvasni. Miközben azért – néhány kivételtől eltekintve – a legsikerültebb szövegeket is nagyon hamar kézbevehetjük magyarul is.
- Mi volt az elmúlt három év három legjobb olvasmányélménye a számodra és miért?
Nyerges Csaba: 1. Somerset Maugham: Életem
A cím kicsit csalóka, nem az életrajzon van a hangsúly, hanem azon, hogy Maugham életének egyes szakaszai kapcsán beszél az írásról és az irodalomról - akadémikus jelleg és ájult tisztelet helyett könnyed stílusban, félelmetes adag (ön)iróniával és szarkazmussal.
2. Bödőcs Tibor: Addig se iszik...
Írtam róla hosszabban (http://www.prozanostra.com/iras/stilus-maga-az-iro-bodocs-tibor-addig-se...), de a lényeg: néha jól esik egy kicsit a bálványokon is nevetni.
3. Chuck Palahniuk: Fight Club 2
Palahniuknak (még Pelevin és Welsh ilyen nálam) minden könyve az azonnal beszerzendő kategória nálam, és Tyler Durden képregényben elmesélt újabb ámokfutása azonnal megvett kilóra - még cinikusabb és őrültebb, mint az első rész.
