Sepsi László regényének megjelenését azóta várom, mióta a 2014-es JAK-táborban először hallottam róla – persze akkor még meglehetősen kevés információm volt a kötet koncepciójáról. Idén végre megjelent a regény a Dunajcsik Mátyás Lehetőség keretein belül, a Libri Kiadó gondozásában.
A kritikákat követve úgy tűnik, hogy a Pinky kapcsán központi kérdéssé vált a szöveg műfaji besorolása. Mivel ezt az elérhető kritikák alaposan körbejárták, itt csupán annyit jegyeznék meg, hogy Sepsi László regénye a hard-boiled krimi és az urban fantasy keresztezése. Első olvasásra talán különös párosításnak tűnhet, de az első fejezet mindenféle erőlködés nélkül meggyőzi az olvasót arról, hogy nagyon is észszerű döntés volt e két, önmagában is speciális műfaj vegyítése.
A város, ahol a történet legnagyobb hányada játszódik, kicsit Budapestre, kicsit valamelyik amerikai nagyvárosra emlékeztet, de a nevét soha nem tudjuk meg. A Tanács felel azért, hogy az emberi lakosok és a különleges életformák között (pl. a tündérek és a vámpírok) a lehető legkisebb legyen a feszültség. Ezt az állapotot persze egyáltalán nem könnyű fenntartani. A történet kezdetén a Tanács hanyatlása már szembetűnő, a városban működő politikai erők igyekeznek végleg megfojtani. Ám nem a politikai súlyvesztés jelenti a Tanács legnagyobb problémáját: valaki vagy valakik ugyanis vadásznak az intézmény tagjaira és egyesével gyilkolják meg őket.
A történet főszereplője és narrátora, Jynx – a hard-boiled krimik jellegzetes, megkeseredett és fásult figurája – igyekszik kideríteni, hogy milyen erők állhatnak a gyilkosságok hátterében. Wendy, a kis tündér barátnője segít neki a nyomozás folyamán. Wendy voltaképpen Jynx jobbik énje, aki igyekszik akkor is észszerű mederben tartani a dolgokat, amikor Jynx-et elragadják a múltjával kapcsolatban érzett negatív érzelmek. Ők akkor találkoztak először egymással, amikor Wendy a városba érkezett. A lány a testvéreit kereste, akiknek rejtélyes módon nyomuk veszett és Jynx-et bérelte fel, hogy megtalálja őket. A nyomozás nem hozott sikert, ám a páros között különös kapcsolat és vonzalom alakult ki, amely a fizikai különbségek miatt sem lehet több mint plátói. A regény egyik nagy erénye a furcsa páros viszonyának ábrázolása, a ki nem mondott érzelmek és gondolatok, a felszínre nem engedett problémák finom sejtetése. Sokszor izgalmasabbak ezek a jellemrajz-betétek, mint a történet fősodra, ráadásul a regény atmoszférájának létrehozásában is jelentős a szerepük, hiszen hatékonyan tartják fent a feszültséget. Mindemellett kiválóan tanúskodnak a szerző pszichologizáló hajlamáról és a karakterépítéshez szükséges érzékenységéről.
Jynx megkeseredett, cinikus figura, akinek folyamatosan cigaretta lóg a szájából, kivéve azokat az eseteket, amikor a legnagyobb szüksége lenne a cigire – ilyenkor természetesen elfogy, ahogyan az általában lenni szokott. Chandler karaktereivel szemben azonban nem viszkit iszik, hanem pinkyt. El is érkeztünk a címszereplőhöz.
A pinky különös, narancsos ízű rövidital, melyben húsos rostok úszkálnak. A receptje éppen olyan titkos, mint a Coca-Coláé. Az ital feltalálóját nemes egyszerűséggel Mr. Pinkyként ismerik. Olyan karakter ő a regényben, akitől – kis képzavarral élve – az olvasónak azonnal ökölbe szorul a talpa: idegesítő, manírokkal teli figura – mindannyian ismerünk ilyet. Az üzletember óriásit kaszált a találmányával, melyet sikerült a városban legalizálnia, a termékére ugyanis nagy a kereslet. A pinky nem hasonlít az alkoholhoz vagy más kábítószerekhez. A pinkytől más ember leszel. A hatása alatt te lehetsz a társaság középpontja, akkor is ha egyébként egy viccet sem tudsz normálisan elmondani. Ha gyáva vagy, a pinkytől bátor leszel. Ha szétszórt vagy, olyasvalaki bőrébe bújhatsz, aki koncentrál és rendszerezett. A pinky egy időre megváltoztatja a gondolkodásodat és a személyiségedet, vagyis valóban más ember lehetsz. Éppen emiatt mind a történetben, mind a narrációban fontos szerepet tölt be az ital. Mindenki kíváncsi az ital titkára, és többször is a cselekmény fókuszába kerül a találmány és az alkotója.
Narratív szempontból a pinky szerepe talán még érdekesebb. Az ital különös tulajdonsága ugyanis olyan eszköz, amellyel Sepsi kitágítja regénye narratív szerkezetét. Az ital hatása alatt Jynx karaktere és képességei anélkül változnak meg, hogy a karakterépítés mindvégig hiteles és hihető marad: sokrétű, olykor az eddig megismerteknek ellentmondó személyiségjegyeket és tulajdonságokat is felmutathat a főszereplő. Sepsi László pedig ki is használja ezt a lehetőséget, ezzel nem csupán a történet fantasztikus jegyeit szaporítva, de gazdagítva a regény irodalmi invencióit is.
A Pinky komor, mégis jó humorú, szórakoztató olvasmány, erős szimbolikával és egy emlékezetes, nagyon sötét lezárással, mely Bartók Imre A patkány éve című regényére is kikacsint.