Nem beszél finnül? Ent vát isz jur problem? (Tuomas Kyrö – A koldus és a nyúl)

Jelenlegi hely

Szerző AdamG On the

Tuomas Kyrö: A koldus és a nyúlA koldus és a nyúl főszereplője a román Vatanescu, aki stoplis cipőt akar venni a fiának, ezért útra kel Finnországba, és bérkoldusnak áll az orosz maffiózó, Jegor irányítása alatt. Innen végül elmenekül, majd egy vadnyúllal való találkozása után Ming Po kínai vendéglőjében mosogat, Lappföldön bogyót szed, egy észt és egy ghánai születésű norvég kollégájával építkezésen dolgozik, egy balul sikerült környezetvédelmi akció után pedig a kisemberek álmait beteljesítő ünnepelt celeb, majd bűvészinas, megkéselt áldozat, s végül miniszterelnök lesz. Mindezt úgy, hogy egy szót sem beszél finnül.

Tuomas Kyrö könyve tehát egy igazi kortárs pikareszk regény, némi road movie hatással. Mindeközben pedig végig rájátszik Aarto Paasilinna 1975-ben megjelent, klasszikussá vált regényére, A nyúl évére. Kyrö hőse azonban nem a finn újságíró, Vatanen, hanem annak román névrokona, s már a helyszín sem a Szovjetunióval szomszédos Finnország, hanem a társadalmi létra különböző fokain álló bevándorlók, vendégmunkások és etnikai kisebbségek északi lakhelye. Kyrö könyve tehát a korábbi történet újraértelmezése az ezredforduló utáni finn társadalmi viszonyok között. Hiába mondja Vatanescu, hogy „az élet mese”, ebben a pikareszk road movie-ban a demokrácia és a tolerancia ellentmondásai, a jóléti állam és a fogyasztói társadalom sikeres és leépült figurái egyaránt szatirikusan jelennek meg (lásd például a „megváltó” Jézus Mähönent, az Egyszerű Emberek Pártjának tanácsadóját). Paasilinna mellett többször eszembe jutott Kari Hotakainen A múltkereskedő és Mikeal Niemi Popzene Vittulából című könyve, csak hogy magyarul is megjelent köteteket említsek.

A narrátor az anekdotikus elbeszélésmód mellett szívesen alkalmaz egy-egy szereplő életét röviden bemutató kitérőket, amelyekről gyakran kiderül, a szüzsét Tuomas Kyrötekintve egyáltalán nem lényegesek, mégis nagyon emlékezetesek. Igaz, ezek között akad olyan is, ami talán túl hosszúra nyúlik (pl. Ming Po vagy Simo Pahvi élete), de Jegor Kugarnak a történetet meg-megszakító visszaemlékezései sem mindig motiváltak. Érdekes módon Vatanescu szavait, válaszait leginkább belső monológokként érzékeljük, ez a szkafanderszerű hatás igen jól érzékelteti a szereplők (nyelvi) idegenségét, s teremt humoros helyzeteket. Ezeket csak fokozzák az angol párbeszédek fonetikus leírásai.

Az igényes, szép borítóval ellátott kiadvány zavaró szépséghibája a sok elütés, valamint a látható módon inkább a terjedelem dúsítását szolgáló tördelés. Nem hiszem, hogy ezekre feltétlenül szüksége lenne ennek az egyébként szórakoztató olvasmánynak.