Az idei, hivatalosan Új-Zélandon (a valóságban virtuálisan) megrendezett WolrdCon a magyar fantasztikum számára történelmi jelentőségű volt, ugyanis először nyert magyar szerző Hugo-díjat, ami még mindig a legfontosabb elismerésnek számít az SFF közegben. Az Egyesült Államokban élő Takács Bogi író, szerkesztő, költő vehette át az elismerést Best Fan Writer kategóriában. (Ebben a kategóriában a fantasztikummal foglalkozó „rajongókat” díjazzák, a Bogitól a díjra „nevezett” cikkek és kritikák a weboldalán találhatók). Bogi novellái olyan magazinokban jelentek meg, mint a Clarkesworld, a Lightspeed, az Apex vagy a Strange Horizons, több antológia szerkesztése köthető a nevéhez, emellett folyamatosan ír kritikákat és esszéket. Saját novelláskötete a The Trans Space Octopus Congregation.
Ez az interjú talán a Próza Nostra történetének leghosszabb ideig készült anyaga volt: az első kérdéseket még 2018 októberében tettük fel Boginak. Az interjú készítése közben történtek fényében a válaszok is alakultak, így egy kifejezetten izgalmas munkafolyamat során jött létre a végleges változat, ami lent olvasható.
Először is gratulálunk a Hugo-díjadhoz. Mit jelent neked az, hogy megkaptad ezt az elismerést?
Köszönöm szépen! Nagyon örülök neki; főleg annak is, hogy ez egy közönségdíj, tehát elég sokan úgy gondolták, van valamennyire értelme annak, amit csinálok. Szerintem abszolút van értelme, ezt akkor is úgy éreztem, amikor körülbelül öten olvastak (az ötből az egyik olvasómmal azóta összeházasodtunk!); de azért jó ezáltal is átérezni. Azért ez mégiscsak más, mint az apátia – angol nyelven azért ebben elég sokáig volt részem – vagy a durva ellenreakciók, hogy én személyesen teszem tönkre a tudományos fantasztikumot. Habár az utóbbi kategóriába tartozókat is nyilván érdekli, amit mondok, csak éppen heves elutasítást vált ki belőlük…
Sokáig csak angolul publikáltál, aztán most mintha itthon is reneszánszodat élnéd: az elmúlt két évben jelentek meg tőled novellák magyarul, és most egy magyar horrorantológia zsűrizésében is benne vagy és közreműködsz majd a Zsoldos-díjban. Mit gondolsz, változott valami a magyar közegben?
Igen, a saját szemszögemből legalábbis. Ezt már pár más helyen is elmondtam, hogy nekem nagyon sokat jelentett, hogy egyre több rendesen moderált felület van tudományos fantasztikum témában, ahol nem az történik, hogy írok valami teljesen ártalmatlan kommentet és rögtön jön rá reakcióként a zsidózás, meg hasonlók. Ez vagy egy évtizedig így volt, nem is kommenteltem sehova. Azért olvastam a mindenféle online felületeket, de ezt így elég elkeserítő volt megtapasztalni. Most is előfordul ilyesmi, de azért nem ekkora töménységben.
Ahogy lettek újra olyan helyek, ahol érdemben hozzá tudtam szólni a társalgáshoz, rögtön észre is vettek emberek, hogy jé a Bogi érdekes dolgokat mond. (A másik fajta reakció az az volt, régi ismerősöktől, hogy „hol voltál ennyi ideig?” Aszalódtam a padláson!)
Mennyire követed a magyar SFF közeget? Íróként van kapcsolódásod, van, akikkel szorosabb a viszonyod alkotóként Magyarországon? Van olyan hazai projekt, szerveződés, amit figyelemmel kísérsz?
Próbálok mindent figyelemmel kísérni, benne vagyok a különböző Facebook-csoportokban, estébé. Többekkel követjük egymást mindenféle közösségi felületeken, szóval valamennyire kapcsolatban vagyunk, ha nem is ismerjük egymást kimondottan közelről. Kleinheincz Csilla mindig is bátorított, akkor is, amikor a magyar sci-fin belülről nagyon kevesen. Farkas Balázzsal nem olyan régen ismerkedtünk össze, de azóta begyűjtöttem és elolvastam egy kisebb kupac könyvét. Pintér Bence a témához kapcsolódó újságírói-népszerűsítői tevékenysége szerintem egyedülálló, és nagyon szeretem a Spekulatív Zóna hírlevelet is, amit Hetei Péterrel együtt visznek. De ez csak pár név, és még tudnám folytatni a sort...
Az írás mellett szerkesztő is vagy, számos külföldi elismerésben részesültél ennek kapcsán. Mit gondolsz, azon kívül, hogy az olvasó naprakész lehet, miben segíthet egy-egy tematikus antológia, mint amilyeneket te is összeállítottál? Miért lehet fontos szerzőknek és olvasóknak, hogy bizonyos időközönként szemlézzék a megjelenéseket?
Szerintem ez attól is függ, milyen jellegű a tematikus antológia. Például a Transcendent sorozat, amit három kötet erejéig szerkesztettem, az az adott év a szerkesztő által legjobbnak ítélt transznemű és/vagy interszex témájú spekulatív novelláit gyűjti össze. Ezt konkrétan az olvasók könyörögték ki a kiadótól: a Lethe Press egy LMBT+ kiadó, és voltak hasonló meleg és leszbikus témájú, évente megjelenő sorozatai. Én korábban gondolkoztam, milyen jó lenne valami hasonló, de több helyről is azt hallottam, hogy „minek még egy transznemű antológia, amikor már volt egy” (Brit Mandelo szerkesztésében a Beyond Binary). De az olvasók többet szerettek volna, nem csak egyet, úgyhogy a kiadó belevágott. Az első Transcendent-kötetet Kellan Szpara szerkesztette, én a második kötettől a negyedikig vittem a sorozatot. Közben több különböző transznemű SFF-antológia is megjelent más kiadóktól és szerkesztőktől, nagy igény van a témára.
Egyre több novellából tudom összeválogatni a legjobbakat: a második kötethez nyolcvanhat novellát olvastam el, a harmadikhoz száznegyvennégyet. A negyedik kötet majdnem elérte a kétszázat. A harmadik kötet kicsit hosszabb is lett, mint az első kettő, de terjedelemben elértük a felső korlátot, a negyedik nem lett vastagabb. Ezeken a számokon is látszik talán, hogy nemcsak arra van igény, hogy összeszedjük mindet (a korábbi évek bibliográfiája fenn van a weblapomon, ha valaki szintén szeretné az összes novellát elolvasni), de arra is, hogy valaki válogasson belőlük.
De persze vannak másféle tematikus antológiák is, nemcsak „Az év legjobb” jellegű projektek. Nemrég szerkesztettem egy olyan antológiát egy skót kiadónak, amiben a nemük miatt diszkriminált tudósokról szóló spekulatív novellák, versek és esszék lesznek. Ez egy Rosalind Franklin emlékprojekt, „Rosalind testvérei” lesz a címe, és az ő egyik leszármazottja szponzorálja. Nagyon sok szerző olyan megjegyzések kíséretében küldte a művét, hogy nőként, transznemű emberként, stb. személyesen is fontos neki a téma, sőt akár konkrétan maga Rosalind Franklin személye, mint példakép. (Angol nyelvterületen közismertebb, hogyan nem kapott Franklin Nobel-díjat a DNS szerkezetére vonatkozó felfedezéseiért.) A leendő olvasóktól pedig szintén hasonlókat hallok.
Nem akarom csak a diszkriminációra kihegyezni a kötetet, sok olyan írás is lesz benne, amiben a főszereplő valamilyen módon nemi kisebbségben van, de nem feltétlenül éri hátrány emiatt. Angol nyelvterületen az elmúlt évtizedben nagyon sokat beszéltek arról, hogy milyen fontos az, hogy mindenki láthasson hozzá hasonló embereket az irodalomban. Én azt is hozzátenném, hogy a spekulatív irodalom pedig minden másnál jobban kiterjesztheti a látóhatárt. Itt vannak ezek az emberek, akik olyanok, mint te, olyan problémáik vannak, mint neked; és közben a világűrben futnak össze földönkívüliekkel meg nanomicsodákat építenek a sufniban. Nagyon hálás dolog ilyen antológiákat szerkeszteni, szívmelengető visszajelzéseket kapok az olvasóktól.
Első magyar Hugo-díjasként, hogy látod magát a Hugót, és az elmúlt években körülötte kialakult konfliktusokat? Tényleg van valamiféle kultúrharc az angolszász díjak esetében?
Azt elmondanám, hogy tudtommal én vagyok az első nyertes, de nem feltétlenül én vagyok az első magyar Hugo-jelölt: Lisa Goldstein magyar zsidó származású amerikai szerző, második generációs be/kivándorló, jóval korábban volt döntős Legjobb Novella kategóriában a Kasszandra fényképeivel. (Magyarul a Galaktika 299. számában. Hogy csak érintőlegesen utaljak a közelmúlt botrányaira: remélem, kifizették érte.)
Az eredeti kérdésre visszatérve, kultúrharc körülbelül ott van, ahol kultúra, ebben a mai Amerika meglehetősen hasonlít a mai Magyarországra. Magyarországról nem tudom, mennyire látszik, de ez a fizikai térben is megjelenik; a 2018-as Worldconon San Joséban például hatalmas rendőri készültség volt, mert rászerveztek egy neonáci tüntetést a conra. A neonácik megjelentek és tüntettek is, balhé nem lett a dologból, de mi résztvevők azt se tudtuk, hogy most nácikat vagy rendőröket kerülgessünk.
A Hugo-díj szerintem viszonylag jól tükrözi, hogy mit olvasnak Amerikában a spekulatív irodalom kedvelői. Az SF balszéle sem tud felkerülni a listára, nemcsak a jobbszéle, csak ők (mi?) kevésbé hangosak, és ezért ez külföldről talán annyira nem látszik. Az én kedvenceim sincsenek feltétlenül a listán; mondjuk azért vannak olyan kategóriák, ahol vért izzadok, hogy eldöntsem, kire szavazzak.
Mit gondolsz arról, hogy sorra változtatják meg a fantasztikus díjak neveit? Pont a Campbell-díjnál teljesen egyértelmű a helyzet, de a Tiptree-díj esetében már sokkal nehezebb megítélni, mi a jó lépés, pláne Magyarországról. Hogy kezeli ezt a helyzetet az angolszász közösség?
Nehezen! Erre jó példa, hogy két Campbellről elnevezett díj van, és csak az egyiket nevezték át, a másik továbbra is az ő neve alatt fut. Szóval annak ellenére, hogy a helyzet az ő esetében talán egyértelműnek tűnne, mégsem az. Szerintem amúgy nem igazán jó ötlet szerzőkről elnevezni díjat, és talán elsősorban nem is azért, mert a szerzők megítélése idővel változik – hanem azért is, mert a díjak hajlamosak teljesen eluralkodni a szerző nevének említésén. Tiptreeről sokkal többet beszéltek-beszélnek a Tiptree-díj kapcsán, mint a saját művei okán. Kérdés, ez most, hogy átnevezték a díjat, mennyiben fog változni. Hasonlót tapasztalok a regénycímekről elnevezett díjakkal kapcsolatban is, a kanadai Sunburst-díj esetében szerintem az olvasók túlnyomó részének mára már fogalma sincs, hogy ezt a Sunburst című regényről nevezték el. (A Sunburst Phyllis Gotlieb első regénye.) Csak az olyan díjak a kivételek, amiket tényleg nagyon-nagyon híres emberekről neveztek el. Szóval egy díj szerintem nem igazán alkalmas arra, hogy fenntartsa egy szerző nevét, inkább felülírja azt. Ez alól legfeljebb az a kivétel, ha a szerző tényleg nagyon-nagyon ismert.
Fontosnak tartod, hogy egy zsánerszöveg „politizáljon” is, akár olyan apró utalásokkal, mint az Erdőszellem, erdőszellemben az MI „nemi identitásának” kérdése?
Minden szövegben van politika; ha az olvasó nem veszi észre, az gyakran azért van, mert a saját politikájával egybevág. A politikamentesnek titulált sci-fi kalandok gyakran kőkemény kolonialista-imperialista ideológiát tolnak, mert ez a műfaj alapértelmezése, legalábbis angolszász környezetben. Települjünk X, Y, Z bolygóra, formáljuk őket a saját képünkre – ez is politika. Különböző szerzők különbözően nyúlnak ugyanahhoz a kérdéskörhöz, és ez szerintem nagyon izgalmas. Például a Star Trek Elsődleges irányelve, Sztrugackijék progresszorai és Lukjanyenko regresszorai ugyanarra a politikai kérdésre adott eltérő válaszok: beavatkozzunk-e kevésbé fejlett földönkívüli civilizációk fejlődésébe? Egyáltalán mi az, hogy „kevésbé fejlett” – sőt, mi az, hogy „civilizáció”?
Tudománnyal, azon belül is élettudománnyal foglalkozó emberként elég jól tudom, hogy ideológiai prekoncepció nélküli kutatás nincs. A múlt században erről nagy viták zajlottak. De ma a mindennapi gyakorlatban úgy látjuk a helyzetet, hogy a kutató dolga, hogy amennyire lehet, tisztában legyen a saját prekoncepcióival; ha kell, tudja szavakba foglalni az elvárásait, az alapértelmezéseit. Zsánerirodalmat író szerzőket nem szoktak ilyesmivel zargatni, nem kell leadni kutatási tervet meg megindokolni minden egyes apróságot (legfeljebb a szerkesztőnknek…). De azért valahogy hasonlóan működik a dolog. Nem tudjuk szögre akasztani a saját nézeteinket, hogy „politikamentes” irodalmat állítsunk elő; mert a világépítésben, vagy akár abban, hogy miért épp azt a történetet mondjuk el, amelyiket, mindenhol közrejátszanak a nézeteink. Annyit tehetünk, hogy ezt tudatosítjuk magunkban.
Tavaly megjelent a novellásköteted The Trans Space Octopus Congregation címmel. Milyen tematikájú novellákra számítson, aki felcsapja a könyvet? Van kedvenc novellád belőle, vagy amit kifejezetten ajánlanál akár a magyar olvasóknak?
Van benne mindenféle. Kimondottan sok hard-SF novella, de van űropera, történelmi fantasy, történelmietlen fantasy ;) és besorolhatatlan furcsa micsodák. Ezeket elég nehéz volt sorbarakni, de azért valahogy megoldottam. Kedvenc novellám nincsen a sajátjaim közül, úgy gondolom, mindegyik másmilyen és mást fejez ki.
Ebben a kötetben is olvasható a Néhány megjegyzés a közönséges polip szaporodási stratégiájáról, amit szintén olvashattunk magyar antológiában. Fog még megjelenni más szöveged is magyarul? Látsz arra lehetőséget, hogy a magyar közegben is megjelenjen a köteted?
Amikor az interjú első változatát készítettük, akkor még mindkét kérdésre „nem” volt a válaszom, de közben különböző dolgok történtek, és most már nem állítanám ilyen határozottan. Úgy néz ki, hamarosan lesz tőlem több minden is magyarul – sőt, nem csak fantasztikum –, habár ez a kötet ilyen formában egyelőre nem fog magyarul megjelenni.
Közben már a versesköteted is megjelent. Milyen viszonyban van nálad a prózaírás és a költészet? Miben látod a fő különbséget a kétféle szövegvilág között?
Úgy érzem, nálam nincsen éles határvonal a próza és a költészet között. Vannak olyan műveim, amik valahol a kettő közötti határmezsgyén mozognak, és leginkább az dönti el, hogy most ez éppen próza-e vagy vers, hogy hol jelent meg. Van, amit versnek szántam és novellaként kelt el, de olyan is van, amit fordítva. A hagyományosabb értelemben vett prózában is használok költői eszközöket, aztán magyarázkodhatok a szerkesztőnek, hogy ősi héber szövegforma. (Ez konkrétan megesett, nem csak a vicc kedvéért írom.)
Most bevezetnék egy matematikai fogalmat, ha lehet... Leginkább fuzzy halmazokkal képzelhető el a dolog. A középiskolában tanultunk az éles határú halmazokról, tehát valami vagy egy halmaz tagja, vagy nem; igaz vagy hamis, 1 vagy 0. De vannak másféle halmazelméletek is, például a fuzzy halmazok nem éles határúak, hanem elmosódottak. A fuzzy halmaz minden eleméhez tartozik egy 0-1 közötti – vagy ha úgy jobban tetszik, 0-100% közötti – érték, ami megmondja, mennyire tartozik az elem a halmazba. Nem arról van szó, hogy valami vagy vers, vagy nem (tehát éles határú halmaz), hanem mondjuk 60% versjellegű (elmosódott határú halmaz). Egy tipikus novellám mondjuk 10% versjellegű, egy tipikus versem meg olyan 90%, de vannak bőven az 50-60%-os tartományban is műveim, mondjuk a The Oracle of DARPA vagy a The Size of a Barleycorn, Encased in Lead.
Ha már itt tartunk, a matematika vagy általánosabb értelemben bármiféle tudomány és az irodalmi szöveg közé sem szeretnék éles választóvonalat tenni, ha nem muszáj. Van például olyan versem, ami legalább részben függvényekkel ábrázolható, és ez a szövegbe is beépül, meg olyan novellám, amihez tartozik konkrét levezetés; sőt olyan is, amiben a cselekmény két alternatív geometria harca körül zajlik. De azt tudom, hogy a képletek elriasztják az olvasót, úgyhogy igyekszem a gyakorlatban képletek nélkül megoldani a dolgot :) Aztán ebből az lesz, hogy „a Bogi fantasyt ír”, mert nem feltétlenül akarom a tudományos részt annyira keményen és/vagy didaktikusan tolni a szövegbe, mint a sci-fi klasszikusok tették gyakran. ...Jó, azért olykor tényleg szoktam fantasyt is írni, de ez a ritkább. A fantasy és a sci-fi közötti választóvonal definiálását az olvasóra hagyom…
Gondolkodtál már hosszabb fiction vagy non-fiction mű megírásában?
Igen, most a nyáron fejeztem be egy ifjúsági science fantasy regény kéziratát és kezdtem neki házalni vele. Az egyik webes sorozatomból pedig nemrég rendelt be a kiadó még több részt, úgyhogy ha majd kötetben is megjelenik, úgy néz ki, az is regény hosszúságú lesz.
Nonfiction témában nagyon szeretnék egy irodalomelméletibb jellegű tanulmánykötetet összerakni, csak ehhez az is kell, hogy valaki pénzt adjon rá. Most írok egy fejezetet felkérésre egy tanulmánykötetbe, de hogy legyen elég időm még több hasonlóra is, ahhoz pályázni kéne. Tervbe vettem, de előbb a regény, és szeretném befejezni a doktorimat is – aminek semmi köze a tudományos fantasztikumhoz, de még csak az irodalomhoz se sok. Sok mindent csinálok egyszerre, és próbálom váltogatni őket, hogy izgalmasabb legyen!
Köszönöm szépen az interjút :)
Aki magyarul ismerkedne Bogi írásaival, az a GABO Kiadónál megjelent Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018-as és 2019-es kötetében találkozhat velük