Az Üveghegy egyszerre az Ólomerdő folytatása, és közben valami radikálisan más. A trilógia első részének fantasztikus mesei elemekben bővelkedő, kalandos, akcióorientált világát egy sokkal lassabb, meditatívabb és érzelmesebb történet folytatja, amelyben a mágia ritkábban jut szerephez, de akkor sokkal súlyosabban. Kleinheincz Csilla sorozatának második kötete két kisregényt rejt magában. Az első Lónához, Emese tündér anyjához kötődik szorosabban – ez az “Üveghegy”, amely a kötet címadója –, míg a második, a “Kősárkány” Emesére fókuszál, aki nem találja a helyét a világok közt.
Az első történet ott veszi fel a fonalat, ahol az Ólomerdő elengedte. Emese apja, István meghalt, de az évek óta nem látott Lóna visszatér a lány életébe, és ki akarja szakítani az emberi világból, hogy a Héterdőben éljenek. A kisregény Emese és anyja kapcsolatának alakulását mondja el, illetve a gyászt, amellyel küzdenek. Az “Üveghegy” szembeállítja az emberi és tündéri létet, abból a szempontból, hogy miként viszonyulnak az elmúláshoz. Ezen kulturális különbség által nagyon aprólékosan és pontosan mutatja be kettejük kapcsolatának nehézségeit. Ez persze csak az egyik oka a köztük lévő távolságnak, hiszen Emese az anyjára vetíti a fájdalmát, amit apja elvesztése miatt érez.
Az előző kötetet meghatározó mágia és ígéretek a háttérben maradnak, helyette egy középkorias világban élő, egyedülálló nőt látunk, aki kétkezi munkával próbálja helyrehozni birtokát, így inkább a szereplők jelleme és érzelmi világa dominál a két kisregényben. Ebből fakad, hogy az első kisregényben szinte felejthetővé válik, hogy Lóna tündér, hiszen jóformán csak az elmúláshoz viszonyul másképp. Az érzelmei kimutatásának módja, amely inkább a szociális és kulturális tapasztalataiból fakad – és persze az entszerű bérese –, érzékeltetik, hogy nem ember, vagy legalábbis nem az általunk ismert közegben nőtt fel. A mágia – ami a világok közti különbséget és szabályokat meghatározza – jelentősebben a kisregény végén jelenik meg, de ebben az esetben is a gyásszal, a fájdalommal és a veszteségekkel kapcsolódik össze. Az első részben elsősorban az ígéretek fontossága vezette a mágiát, az Üveghegyben az érzelmi, belső folyamatok tetőpontjaként jelenik meg. A varázslat betörése a regénybe ismét magával hozza azt a rendkívül szabályozott rendszert, ami akár az ígéretek megszegésének árában, akár a sorsfolyó szerepében is benne van – röviden, az individuális tapasztalat helyett a tündérek kiterjedtebb világát, ahol sokkal hangsúlyosabbak a tettek következményei, és szinte hiányzik a szabad döntés lehetősége. A fantasztikus első rész ellenére a kisregények nagyobb részében szinte realisztikus prózát kapunk.
A kötet – és főleg az első kisregény – folyamatosan Ursula K. Le Guin Szigetvilág-sorozatának negyedik kötetére, a Tehanura emlékeztetett olvasás közben. A Tehanu egy idős nő életét mutatja be, aki fiatal korában egy vallás főpapnője volt, illetve egy korábban nagyhatalmú, mágiavesztett férfit, aki próbálja feldolgozni a veszteségét. Ketten együtt, egy új helyen megismerik egymást és az egyszerű, gazdálkodó, mágiától mentes falusi életet. Lóna esetében is hasonló elvonulás és elzárkózás figyelhető meg, számára is a feldolgozás válik fontossá, amely az Emesével való kapcsolatát is meghatározza, és a mágia ebben a történetszálban is a háttérbe szorul, ahogyan egymás újra megismerés is jelentős elemmé válik a történetben.
Emese számára fontos kérdés, hogy félig tündér, félig emberként melyik világhoz is tartozik. A második történet, a “Kősárkány” párhuzamosan mutatja be a lány vándorútját Bécsbe, illetve a tündérvilágba. Ez a kisregény szerintem kevésbé sikerült, mint az első. Bár motivált Emese keresése és útja, mégsem érzem azt, hogy az apja elvesztése miatti gyász és az “Üveghegy” eseményei változtatták meg őt. Az Ólomerdő karakteréhez képest mintha teljesen másik, szinte csak nevében azonos szereplő kezdené meg útját a két világban, ami talán ahhoz köthető, hogy az Ólomerdőhöz képest mintha egy fal lenne Emese és az olvasó között, más a belépési pont a lány érzelmeihez és gondolataihoz.
A “Kősárkány” igazán érdekes jelenetei vagy Lónához és mostoha testvéréhez, Firenéhez kötődnek, vagy pedig Ezüstkéz több változatban élő legendájához. Bár a szerző szépen fésüli össze a szálakat, Ezüstkéz története mégis hirtelen bukkan fel, és ettől kifejezetten váratlan, hiszen az Ólomerdőben említve sincs. Ehhez képest ebben a történetben a sárkányokhoz kötődő változás – ami Szépország fenyegetettségét is magával hozza – megoldása valószínűleg éppen az Ezüstkéz-történetekben van, amelyet a harmadik kötet címe, az Ezüstkéz csak megerősíthet az olvasóban.
Az Ólomerdőben egy peremvidéket láthattunk, ahol kevesen élnek. Az Üveghegy történetei más tájakra is elviszik az olvasót, így a Héterdő további perspektívákból is megmutatkozik. Az új nézőpont hangsúlyossá teszi, hogy határvidékről van szó, illetve a mesei világ is sötétebb árnyalatot kap. A határvilág a kirekesztettek, az emberi világgal kapcsolatba kerülő lakóival sokkal zárkózottabb és magányosabb világot mutat a kötet új helyszíneihez képest. A kontraszt által a hiány és a trauma válik a legfontosabb attribútumává. A kötet nem csak új helyszíneket nyit meg, de utalást tesz olyan vidékekre is, amelyek a tündérek világának egy sokkal pezsgőbb, központi részét mutathatja. A világnak ez a mélyülése és kinyitása kifejezetten izgalmas, főleg azért, mert újrapozicionálja az olvasó által már ismert vidéket.
Hasonló árnyalás látszik a sárkányok alakjában is, hiszen már nem csak említés szintjén, alvó lényekként jelennek meg, hanem megismerhetjük a történetüket is. A sárkányok születésének meséje és a lények szerepeltetése betölti azt a hiátust, ami a tündérek ígéreteinek háttérbe szorulásából adódik, vagyis a családregény, önkeresés és traumafeldolgozás mellett a fantasztikus elemek visszatérnek a regénybe, és erőteljesebben meghatározzák a narratívát. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindenki megtalálja a helyét, de azt igen, hogy az Üveghegyet a meditatív, gondolati és statikusabb állapotából a sárkányok felébredésének veszélye mozdítja ki a második kisregényben, és ezzel a cselekvés felé tereli a szereplőket. Ebből a szempontból a történet szép ívet ír le, hiszen időt hagy a szereplők érzelmi világának kibontakozására is, de a világ ábrázolása és konfliktusai nem szorulnak a háttérbe.
Érdekes az Üveghegy elmozdulási iránya az Ólomerdőhöz képest, hiszen az utóbbi világa szinte veszélytelennek, kiszámíthatónak tűnik a mesei narratívák ismeretében, de a felskiccelt segítőtárs(ak) is a népmesei hagyományt idézik fel, vagyis az általunk ismert mesei elemek szövődnek regénnyé. Ez Emese gyerekkora. Ehhez képest az Üveghegy nem kiszámítható, kevésbé kalandos, valamint árnyaltabb és mélyebb karaktereket ábrázol. Megnyitja és játszik a mesei narratívákkal, szereplői sokkal aktívabb formálói a sorsuknak. A dekonstrukció kezdetével mintha Emese is kinőne a mesei világból és a felnőtté válás útjára lépve ezek az elemek már csak annyira tűnnek fontosnak az életében, amennyire gyermeki identitását meghatározták. Ezek a tapasztalatok mindig a lánnyal maradnak, nem veti le őket, viszont a mesék elemei olykor csak a háttérbe húzódva várnak, hogy aztán fordulópontként, elemi erővel (ismét) meghatározzák Emese életét. Az Ezüstkézhez kötődő történetek, a sárkányok meséje vagy a bécsi kirándulás esetén a végzetnők hívása is ezt a szerepet tölti be.
Összességében a második kötet egyszerre kiforrottabb és mélyebb szöveg, ami leveti a mesevilágot, és Emesével együtt felnő, de éppen a hatalmas ugrás miatt egészen más, szinte az Ólomerdővel összeegyeztethetetlen világot tár fel. Nem csak azért, mert a fájdalom és énkeresés dominál, vagy mert a családi kapcsolatok itt válnak egészen árnyalttá, hanem azért is, mert a korábbi Héterdőben érezte az olvasó, hogy a jó győzni fog, de az “Üveghegy” és a “Kősárkány” ezt már nem garantálja. A mesei, színes világból egy sötét, reménytelen és veszélyes helyre lép át az olvasó. Bár mindkét kötet izgalmas, de túl nagynak éreztem köztük a szakadékot, ami miatt nehéz volt az Üveghegy történeteibe belépni. Ezek után kíváncsian várom, hogy az Ezüstkéz milyen viszonyt alakít ki a korábbi kötetekkel.
