Köszöntjük kedves olvasóinkat a hagyományos év végi könyves futamunkon. Igen, eltelt egy újabb év, tele izgalmasabbnál izgalmasabb pillanatokkal, mégis valahogy kevésbé derülten tekint vissza az ember 2016-ra. Sajnálatos módon az elmúlt egy évben rengeteg veszteség érte a művészeti életet, s ezek nélkül nem teljes az év. A rockpápa Lemmy ezúttal is előre ment, majd David Bowie költözött vissza a világűrbe, s közben olyan gyerekkori filmes ikonokat is elvesztettünk, mint Bud Spencer, Alan Rickman vagy a Star Wars Leia hercegnőjét alakító Carrie Fisher. Miközben olyan kiváló írók távoztak, mint Umerto Eco, Harper Lee, Kertész Imre, Esterházy Péter, Kőrösi Zoltán. És még hosszan sorolhatnánk a szomorú listát. Legyen nekik könnyű a föld! Reménykedünk, hogy 2017 már kevésbé borús felhőket hoz.
Pedig ha a Próza Nostra felől tekintünk vissza, akkor igen sikeres év van mögöttünk, számos emlékezetes pillanattal. A legfontosabb, hogy 6 éves lett az oldal, ami még mindig hihetetlennek tűnik. Ez elsősorban az olvasók és a szerzők elköteleződésének, támogatásának köszönhető, szóval nagy köszönettel tartozunk ezért az évért is. Újra részt vehettünk a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál panelbeszélgetésén, majd nagy sikerrel bonyolítottuk le a csernobili atomkatasztrófa 30 éves évfordulójához kapcsolódó novellapályázatunkat (az eredményhirdetésről készült felvételt itt tudod megtenni). A pályázat legjobb szövegei később, az oldal születésnapjához kapcsolódóan meg is jelentek e-könyv formátumban (ha még nem olvastad, pótolhatod innen letöltve). Könyves fronton is nagyon sok izgalmas, valóban eseményszerű megjelenés történt, ezeknek egy részét már számos partnerünknél, blogokon vagy éppenséggel a Facebookon futó villámajánlóinkból is olvashattátok. Én itt most csak egy örömteli pillanatot említenék: oly sok szenvedés után végre megjelent China Miéville Bas-Lag trilógiájának zárókötete, s ezzel végre lezárulhat a kultikus regénysorozat hazai kiadásának már-már tragikomédiába forduló kálváriája (a szerző több könyvének kiadói eltékozlása persze továbbra sem ért véget, de kíváncsian várjuk, hol bukkanak fel további könyvei). Ja, és megjelent magyarul az egyik legizgalmasabb noir képregény, a Blacksad. Szerintem nem is lehet több kérdés... Na, de lássuk mi volt könyves fronton a kollégáknál.
A PN évösszegző listjánák jelenlegi játékszabályai szerint mindenkitől lehetőleg 5 könyvet kérünk felterjeszteni 1-5-ig rangsorolva. Az első helyezett 5, míg az utolsó helyezett 1 pontot kap e képzeletbeli szavazáson. Esetleges egyenlőség esetén figyelembe vesszük a helyezéseket is. Az így összeálló szerkesztői elektorszavazatokból, egyéni listákból kerülnek be a nagy szerkesztői listába, amely az összetételtől függően hol rövidebb, hol hosszabb szokott lenni.
Izgatottan figyeltem, hogy idén az első körökben az elmúlt évekkel ellentétben igen nagy volt a szétlövés a szerkesztőségben, s már-már aggódva szemléltem, hogy még véletlenül sem tudok majd egy-egy könyvet kiemelni, hanem majd legalább ötöt kell első helyezettként bejelentenem. Aztán persze szépen megnyugodott a házi könyvtőzsde és kialakultak az erővonalak. A kezdeti kritikusi kézremegés persze azt is mutatja, hogy 2016-ban is sok jó kiadvány jelent meg. És micsoda könyvekről beszélhetünk! Elég csak az egyéni listákat megnézni.
A főszerkesztőnk korábban is lelkesedett Ryan Gattis Közel a tűzhöz című könyvéért, így talán nem meglepő, hogy végül ő maradt talpon e vidéken. Steve szerint Gattis kötete “[m]egmutatja az olvasónak milyen volna Los Angeles, ha azok irányítanák, akiknek a legkevesebb a veszítenivalójuk, miközben arról is képet alkothatunk, miféle elfojtások működhetnek a nyugati világ legnagyobb kapitalista társadalmában, a hasonló berendezkedések ideáltipikus modelljében. Olyan elfojtások, melyek folyamatosan gyűlnek és időről-időre ki akarnak törni.” Talán meg lehet kockáztatni azt a kijelentést, hogy ha az örökkedvenc John le Carré regényét és a tavaly is igen szépen teljesítő Nick Cutter horrortörténetét szintén idevesszük, kollégámnál némileg elbillent a mérleg a realisztikusabb beszédmódok felé az epikus fantasy ellenében (bár azért Mark Lawrence-nek is bérelt helye van már egy ideje). Ezt a vonalat egyébként James Elroy Perfídia című krimije szintén erősítheti más listákról. A Pearl Harbor-i csata árnyékában játszódó regényt már csak azért is érdemes elővenni, hogy megérthessük, miért olyan jelentős Barack Obama és Abe Sindzó közös megemlékezése hawaii Oahu szigetén. Kevésbé keménykötésű mégis igen ütős lett John Williams könyve, a kultikus Stoner. A Missouri Egyetem agrártudományi karán oktató William Stoner küzdelmeiről, a hétköznapi kisember sikereiről és bukásairól szóló kötetnek kisebb rajongótábora alakult ki a szerkesztőségben. Makai kolléga szerint ”van valami varázslatos, a legkomorabb dark fantasyval, a legnémább rettenettel vetekedő Williams prózájában. Annyira hétköznapi, annyira említésre sem méltó Stoner élete, hogy az már önmagában felülemelkedik a realizmus műfaji korlátain.” (Aki végzett már ezzel, ajánljuk a frissen megjelent Augustus című regényét is. Néhány napon belül erről a kötetről is olvashatjátok az ajánlónkat.)
Alighanem fentebbi leegyszerűsített kijelentésem miatt Fekete I. Alfonzzal vitatkoznék, hiszen Alfonz szerint A varázslók-trilógia mellett N. K. Jemisinre érdemes figyelni, aki Az ötödik évszak című regényével az epikus fantasy úttörőit, megújítóit hivatott képviselni. Jemisin azzal is újító tudott lenni, hogy merte elhagyni a zsáner biztosította komfortzónát, s helyette inkább az egyedi világalkotásra koncentrált, továbbá akárcsak tavalyi kedvencünk Moskát Anita, bátran mer társadalmi kérdésekkel is foglalkozni. Egyúttal a kötet előrevetíti majd listánk apokaliptikus vonalát is. (Azokat, akik esetleg hasonló bizonytalanságot érez a fantasy műfajában, egy érdekes intellektuális kalandra invitáljuk majd Alfonzzal együtt: Darvasi László Taligás című új regénye mindenképp meggyőzött minket arról, hogy érdemes lenne A könnymutatványosok legendájával és a Virágzabálókkal laza trilógiát alkotó regényt végre a zsánerek felől is megolvasni.)
További érdekes tapasztalat a listákat átolvasva, hogy idén mintha több lett volna a hiánypótló, azaz korábbi évek publikációit pótló olvasás is. Kritikusaink és szerkesztőink is csak emberek persze, hosszú várólistákkal a Molyon. Ennek köszönhetően pedig számos izgalmas klasszikus vagy még kevésbé ismert olvasmányt ajánlhatunk. Stephen Kingtől A remény rabjait talán nem kell bemutatnunk, de ha valaki kíváncsi arra, King miért jegyzett szerző szépirodalmi körökben is, az nyugodtan olvassa csak végig a magyar kiadásban található négy másik történetet is. Jeanette Winterson Atlasz mítoszát újraíró Teher című kötete pedig jó példa lehet arra, hogy az archetipikus történetek miként adoptálhatók az egyén életére. A második világháború után Alaszkába költöztetett zsidókról szóló alternatív történelmi regénye, a Jiddis rendőrök szövetsége pedig nemcsak izgalmas krimi, hanem a címéhez hasonlóan abszurd módon reflektál a holokausztra és a gyarmatosításokra egyaránt. Félix J. Palma viktoriánus trilógiájának nyitókötete Az idő térképe pedig e sorok írójánál az év végén váratlanul mindenkit beelőzött szórakoztató stílusával és fordulatos, az olvasót mindig újabb és újabb meglepetésekkel teli történetvezetésével. Igazi nagybetűs élmény volt, jól megírt irodalmi bűvésztrükk. Wells és Eco rajongóinak kötelezően ajánlott. Az aktualitását pedig az adta, hogy az év végére jelent meg a könyv folytatása Az ég térképe, amely ezúttal a Világok harca világába vezet bennünket.
Ahogy fentebb említettem, végül azonban minden csillag a helyére került Nézzük tehát a három legtöbbet és legtöbbre értékelt könyvét.
2016-ban a Próza Nostra összesített listájának első helyére Ted Chiang Életed története és más novellák című kötete került. A helyezés talán annyira nem lehet meglepő, hiszen a novellák – különösen a címadó –, igen szépen teljesítettek a szakmai díjakon, s hát itthon is sokan dicsérték már a könyvet. Makitra például így írt róla: “Chiang alkotásait ugyanis leginkább egy hatalmas és pompázatos épülethez tudnám hasonlítani. Képzeld el, hogy ott állsz mondjuk egy felhőkarcoló előtt: csodálod eleganciáját, szépségét és ámulsz azon a hatalmas emberi tudáson és erőfeszítésen, ami megalkotta ezt a földtől már-már elrugaszkodó komplexumot.” Az idegen kultúrákkal való találkozást feldolgozó Életed története (és a belőle készült film) nem is lehetne aktuálisabb. Chiang címadó, nyelvfilozófiákkal is áthatott írása világossá teszi, hogy egy ilyen találkozás élmény soha nem adott, hanem mindig fordításon, közvetítésen keresztül érkezik, s a másik nyelvének, szimbólumrendszerének (kultúrájának) megértése nélkül semmit nem ér, s egy-egy ilyen találkozás újabb és újabb dimenziókat nyithat meg a létezésben. Az aktuális politikai hírek alapján mondhatnánk, hogy Chiang kissé naiv, hiszen minden emberi “találkozást” felülír a geopolitikai hatalmi érdek, de éppen a kötet alapján válik világossá, hogy a megértés mint cél egyenesen logikusan következik az emberi létből, erről egy ember sem mondhat le. A kötet minden egyes darabja hasonló “találkozásokról”, az én és a másik viszonyáról, érzékelésről, befogadásról és megkülönböztetésről, hit és tudomány vitájáról, az emberi lét és intelligencia (tudományos) határairól szól, Mélyen elgondolkodtató, remekül megírt darabok. Mindenképpen érdemes beszerezni. Arról nem is beszélve, hogy a kötet igazságot szolgáltat annak a tételnek is, hogy a sci-fi egyik kitüntetett és sikeres műfaja továbbra is a novella. 
Közhelyszerű, de bátran kijelenthető, hogy a posztapokaliptikus történetek virágkorát éljük. Sokáig ezt a műfajt világmegváltó tinidisztópiában, kopár, atomkatasztrófa sújtotta sivatagokban száguldó motoros bandákkal vagy éppenséggel vérben tocsogó, emberfaló gasztrozombikkal lehetett színre vinni, de mi történik vajon akkor, ha nem történik különösebben semmi? “Csak” mondjuk egy vírus kiírtja az emberiség 90 százalékát és nem marad más, mint a magára maradt természet és egy maroknyi ember. Emily St. John Mandel könyve éppen erre az alapszituációra épít, s ez a szűkített nézőpont, az ember közelsége, elesettsége teszi megkapó olvasmánnyá A tizenegyes állomást. A regény Shakespeare Lear királyának torontói előadásán kezdődik, amelyen meghal a címszereplőt játszó Arthur Leander, s a “király” halálával valóban olyan, mintha a káoszba hullott Britanniába érkeznénk, a vírus terjedése során jó és rossz egyaránt életét veszti. A különböző pontokon kezdődő, majd itt-ott találkozó, mindeközben 20 évet átfogó történetszálakon keresztül igazi emberi történeteket olvashatunk. Emily St. James könyve valóban lírai nyelven, melankolikusan beszél az emberi faj pusztulásáról, a veszteségről és persze a túlélésről. A tizenegyes állomás tökéletes óda az emberiséghez. Mindeközben az Utazó Szimfónia társulata rituálészerűen csak játsza és játsza a nagy író darabjait, egyszerre mementóként és mintegy igeként hirdetve a művészetek megtartó erejét. Furcsa módon mégsem Shakespeare darabjai, hanem egy másik médium, a címadó képregény válik a regény metatextusává, így ér össze szépirodalom és popkultúra a regény lapjain. “Nem lehet erről a könyvről objektíven írni. Ha képes rá az ember, akkor azt jelenti, hogy nem szólította meg igazán. Ha viszont megszólította, akkor olvasás után csak ül a szobájában és az életén mereng, nézi a felhőket az égen, az embereket az utcákon, bámul maga elé vagy összeszoruló torokkal a könnyeivel küszködik. Ez a könyv szépirodalom, a szó leglíraibb értelmében.” - írja róla Acélpatkány és miért ne hinnénk neki? Aki az emberi pusztulásról szeretne szép mondatokat olvasni, annak bátran ajánljuk.
Harmadik helyen pedig egy hazai irodalmi alkotást köszönthetünk, mégpedig Sepsi László Pinky című regényét. A könyvet kétségtelenül többen vártuk, majd a Dunajcsik Mátyás Lehetőség Díj kapcsán végül meg is jelenhetett a könyv. A cím ne tévesszen meg senkit, a legmesszebb vagyunk itt Hello Kitty negédes világától, helyette egy mondvacsinált “nyomozó” vérben tocsogó delíriumos világába csöppenünk, s erről rögtön az első mondat meggyőzhet bennünket. Steve szerint a “regény egyik nagy erénye a furcsa páros [a főszereplő Jynx és tündér Wendy - a szerk.] viszonyának ábrázolása, a ki nem mondott érzelmek és gondolatok, a felszínre nem engedett problémák finom sejtetése. Sokszor izgalmasabbak ezek a jellemrajzbetétek, mint a történet fősodra, ráadásul a regény atmoszférájának létrehozásában is jelentős a szerepük, hiszen hatékonyan tartják fent a feszültséget. Mindemellett kiválóan tanúskodnak a szerző pszichologizáló hajlamáról és a karakterépítéshez szükséges érzékenységéről.” Egészítsük ki még azzal, hogy igen élvezetes az is, ahogy a város egy-egy kerületének lakóközössége tömören (néhol talán túlzottan is), mégis érzékletesen bemutatásra kerül. Sepsi könyve tehát izgalmas és üde színfolt a kortárs irodalom halmazában, mi mindenképpen várjuk a folytatást. Azoknak szintén ajánljuk, aki még nem ismeri a szerzőt, de már olvasta az urban fantasy listáink vonatkozó tételeit, mint a Vastanácsot Mieville-től vagy az új trónkövetelő Max Gladstone Nagyrészt halott című könyvét.
Ezek voltak tehát az idei olvasmánylisták röviden összefoglalva. Bátran egészítsétek ki, véleményezzétek, vitatkozzatok. Kíváncsian várjuk majd a Ti kedvenc könyveiteket is!
2017-ben többek közt Neil Gaiman, Dan Simmons, Ray Bradbury, Ian MacDonald, Denis Lehane, Nick Cutter és még sok más alkotó új könyve jelenik meg. És hát érkezik az Alien: Covenant és a Szárnyas fejvadász 2. is. Mégis ki nem várná 2017-t?
Jó könyvekben gazdag jövő évet kívánunk Mindenkinek!
Egyéni listák:
Steve
1. Ryan Gattis: Közel a tűzhöz
2. John le Carré: A titkos zarándok
3. Sepsi László: Pinky
4. Nick Cutter: A falka
5. Mark Lawrence: A hazug kulcsa
Nyerges Csaba
1. James Elroy: Perfídia
2. Adam-Troy Castro: Holtak küldöttei
3. Sepsi László: Pinky
4. Ted Chiang: Életed története
5. Kötter Tamás: A harcból nincs elbocsátás
Makai Péter
1 Ted Chiang: Életed története és más novellák
2 Jeanette Winterson: Teher
3 Irvin Yalom: Szerelemhóhér és más pszichoterápiás történetek
4 Richard Dawkins: Gyertyaláng a sötétben - Életem a tudomány tükrében
5 Romain Rolland: Colas Breugnon
Acélpatkány
1. Emily St. John Mandel: Tizenegyes állomás
2. Michael Chabon: Jiddis rendőrök szövetsége
3. Ted Chiang: Életed története és más novellák
4. Max Gladstone: Nagyrészt halott
5. Horváth Viktor: Möbion
Makitra
1. John Williams: Stoner / Ted Chiang: Életed története és más novellák
2. Stephen King: A remény rabjai
3. Chris Beckett: Sötét Éden
4. Art Spiegelman: A teljes Maus
5. Howard Jacobson: Shylock a nevem
Fekete I. Alfonz
1. N. K. Jemisin: Az ötödik évszak
2. Bruno Schulz: Fahajas boltok
3. Lev Grossman: A varázslókirály
4. Darvasi László: Taligás
5. China Miéville: Vastanács
AdamG
1 Félix J. Palma: Az idő térképe
2 Emily St. John Mendel: A tizenegyes állomás
3 Sepsi László: Pinky
4 Darvasi László: Taligás
5 Eleanor Catton: A fényességek
PN TOP3
1 Ted Chiang: Életed története és más novellák (Agave)
2 Emily St. John Mendel: A tizenegyes állomás (Gabo)
3 Sepsi László: Pinky (Libri)
