A magyar sci-fi atyja - Kuczka Péter megemlékezés

Jelenlegi hely

Szerző acélpatkány On the

Kuczka Péter15 éve hunyt el Kuczka Péter. Akkor 12 éves voltam.

Ismertem a nevét, persze, rengeteg könyvben láttam. Összeállította: Kuczka Péter. Szerkesztette és az utószót írta: Kuczka Péter. Sorozatszerkesztő: Kuczka Péter. De vidéki gyerekként, aki leginkább antikváriumokból jutott hozzá a könyveihez, internet nélkül honnan is tudhattam volna, él-e vagy sem? Egy 12 éves nem sokat törődik még az ilyesmivel. Ezek az alakok, írók, szerkesztők, fordítók, mind messzi férfiak és nők. Hiszen akkor számomra még Budapest is csak egy név volt a térképen. Soha nem találkoztam Kuczkával, évekkel később tudtam meg egyáltalán azt, mikor hunyt el.

Mégis ő az, aki a legnagyobb hatással volt az életemre.

Elsőre erősnek tűnhet ez a kijelentés, de remélem a megemlékezés végére világos lesz minden.

Kuczka Péter története tipikusan magyar. Az 1923-ban született férfi magára élete végéig elsősorban mint költő hivatkozott, pályafutását is költőként kezdte a második világháború után. Mint olyan sok fiatalt, Kuczkát is magával ragadta a kommunizmus eszménye, versei is ezt az ideológiát éltették, olyannyira, hogy sok pályatársa az agitátor költészet mintapéldáiként emlegették műveit. A fiatal költő – méltán vagy méltatlanul, ezt döntse el az irodalomtörténet, de mindenképpen erős pártbeli támogatással – 1950-ben József Attila-, 1954-ben pedig Kossuth-díjat is kapott. Elég elolvasni néhány, ebből az időszakból származó versét, hogy ne legyen kétségünk afelől, Kuczka harcos kommunista volt.

De a magyar történelemhez mindig hozzátartozott a kiábrándulás, az, hogy az emberek egyszer csak felismerték, hogy a kezdetben támogatott irány nem éppen azt eredményezi, amit később is jónak gondolnának. Így történt ez az ötvenes évek közepére sok kommunistával, elég csak Nagy Imrére gondolni, és így történt ez Kuczkával is. A kiábrándulás hatására az 1956-os eseményekkor ott találjuk a forradalmárok között – például részt vett az Országos Nemzeti Bizottság megszervezésében, illetve utolsó interjújában elmondta, hogy ő buzdította Sinkovits Imrét a Nemzeti dal elszavalására október 23-án –, mint értelmiségit. Ezután viszont, ha börtönbe nem is került, de egészen 1964-ig indexen volt. Egyszer volt szerencsém találkozni az ifjabb Kuczka Péterrel, akinek elbeszéléséből az ember képet alkothatott arról, milyen is volt rendszerellenesként számon tartva lenni a forradalom után.

Hogy miért igazán magyar ez a történet? Mert Kuczkát erővel el kellett tiltani a költészettől, attól, ami számára a legfontosabb kifejezési forma volt, hogy egy egészen más terület felé forduljon, ez pedig a science fiction, vagy más néven tudományos-fantasztikum. Vagyis egy kis tragédiára volt szükség ahhoz, hogy a hazai sci-fi szárba szökkenjen.

Ugyanis ha nem lett volna Kuczka szervezőkészsége és sci-fi iránti szeretete ma talán nem lenne ilyen sok és széles palettájú SF-fel foglalkozó kiadó és ennyi érdeklődő olvasó. Közhely, hogy a kommunista országokban a fantasztikumot lenézték, kezdetben a tudománynépszerűsítő, kalandos ifjúsági regények kategóriájába sorolták, később pedig komolyan nem vehető ponyvának tekintették. Való igaz, a sci-fi túlnyomó része nem üti meg az irodalmi nívósság magas szintjét, de Kuczka és a hozzá csatlakozó, hazai sci-fi kedvelők tudták, van egy elég jelentős réteg a sci-fin belül, amire érdemes, sőt, kell is odafigyelni. Az első nagy mérföldkő az 1965-ben megjelent Riadó a naprendszerben című kötet volt, amiben nem csak eddig ismert szovjet és baráti országok szerzői jelentek meg, de az idehaza akkor még alig ismert Bradbury, Asimov, Clarke, Fred Pohl vagy éppen a sokak szerint kemény jobboldalinak számító Heinlein novellái is bekerültek a válogatásba. Egy évvel később Bradbury két kulcsregénye, a Fahrenheit 451 és a Marsbéli krónikák önálló kötetben jelent meg, az Új Írásban pedig Kuczka lehetőséget kapott, hogy egy szám erejéig 1967 szeptemberében röviden bemutassa a science fiction világát. Lassan-lassan ez a magányos harcos kivívott magának valamifajta tiszteletet, és a sok kilincselés, valamint az itt-ott lévő támogató barátok és tudományos-fantasztikumot kedvelő közszereplők segítségével sikerült nagyjából párhuzamosan elindítania a Kossuth Fantasztikus Sorozatot és a Móránál a legendás Kozmosz Fantasztikus Könyveket. Előbbi 16 kötet után megszűnt, de akkor már a Kozmosz jó pár sikeres megjelenést tudhatott maga mögött, és 1972-ben olyasmi történt, ami előtte soha, és ami megváltoztatott mindent. Megjelent az első Galaktika.

Hogy mit jelentett egy ilyen jellegű kiadvány? Gondoljuk végig! A sci-fi eddig csak lassan folydogált, aztán 1969-től már két sorozatban is jelentek meg a könyvek. De ezek zömmel regények voltak, ahhoz pedig, hogy a science fiction teljes palettáját, témáit, alkotóit, tendenciáit be lehessen mutatni novellák megjelenésére is szükség volt, ezekben tobzódik igazán a sci-fi mind téma, mind forma tekintetében. Ráadásul a hazai sci-fi írók is elsősorban novellákon keresztül fejlődhetnek, tanulhatnak. Hiába jelentek már meg magyar szerzők tollából különféle tudományos fantasztikus regények – példának ott volt Botond-Bolics György, akit sokan a Mikrobi sorozat egyik atyjaként ismerhetnek –, a sci-fiben még napjainkban is először általában novellák terén bizonyítanak a szerzők. Nem csak Magyarországon, de szerte a világban. Így aztán égető szükség volt egy magyar sci-fi folyóiratra, ami nem valamilyen külföldi lap tükörfordítása – például az amerikai The Magazin of Fantasy and Science Fictionnek több országban voltak fordításai –, hanem hazai szerkesztők keze alól kikerülő válogatás, esetenként magyar novellákkal. Továbbá nem elhanyagolható az sem, hogy egy ilyen kiadványba nem csak novellák kerülhettek: a Galaktikában hamarosan beszámolók, esszék, portrék is megjelentek, a Kötetünk képeiről sorozatban a sci-fi képzőművészet különféle válfajait igyekeztek bemutatni. Noha a Galaktika nem havi folyóirat volt, hanem egy több hónapos időközönként megjelenő antológia, hamar megmutatkozott a pozitív hatása.Galaktika 1.

Ugyanis a Galaktika nem csak egy antológia volt. A Galaktika a magyar sci-fi volt. Nem létezett más mérvadó orgánum, szinte az összes, idehaza fellelhető, a sci-fivel professzionális szinten foglalkozó ember Kuczka köré gyűlt, és mindenki, aki idehaza kicsit is szerette a science fictiont, az vette a Galaktikát. Ma már köztudomású, hogy hatvan-hetvenezres (néha százezres) példányszámban jelent meg és fogyott is el az antológia egy-egy száma. Gyakorlatilag majdnem minden családban volt valaki, aki találkozott, olvasta az antológiát, ez pedig hallatlan siker. A sci-fi pedig hamarosan összehozta az embereket, elindultak az önszerveződő klubok az egyetemeken, a művelődési házakban stb. Mindez a kommunizmusban, amikor minden civil szerveződés lényegében az állampárt fennhatósága alá tartozott.

Mindezek mellett két fontos dolgot ki kell emelni, amit ritkán szoktak emlegetni Kuczka Péterrel kapcsolatban: a nemzetközi tevékenységét és elméleti munkásságát. Ahogy a magyar sci-fi egyre jobban megvetette a lábát a kultúrpolitikában, Kuczkának úgy nyílt egyre nagyobb lehetősége megjelenni külföldi SF rendezvényeken, legyen szó akár csak a keleti blokk országai számára szervezettről vagy EuroConokról. És nem csak ő, de több munkatársa, általa támogatott író is megjelent ezeken a rendezvényeken, Kuczka pedig mint szervező hamarosan a nemzetközi porondon is fontos szerepet vállalt. Sok kelet-európai ország számára a magyarországi modell példa volt arra, hogyan érdemes a sci-fihez hozzányúlni. Nem csoda, hisz a nyolcvanas évek végén elindított Galaktika Baráti Körnek tizenötezer tagja volt, a Galaktikát pedig sokszor világszínvonalú magazinként emlegették. Kuczka az Egyesült Államokban is szert tett ismertségre, beválasztották az Amerikai Science Fiction és Fantasy Írók Szövetségébe mint külsős tagot, és Donald A. Wolheim, aki a nagy sikerű DAW Books főszerkesztője volt maga küldött Kuczkának könyveket, folyóiratokat. Ez egyébként jellemző volt, hogy a Galaktika atyja számos külföldi barátjától, munkatársától, támogatójától tucatjával kapta az angol, német, francia, olasz, svéd, orosz, lengyel és más nyelvű sci-fi kiadványokat. Volt szerencsém élőben is látni ennek a gyűjteménynek egy jelentős részét, és meg kell mondanom, bizsergető érzés egy ekkora, a világ minden tájáról összegyűjtött SF „könyvtár” előtt állni.

De Kuczka nem csak regényeket és novellákat kapott, hanem elméleti munkákat is, és ő maga is tisztában volt vele, hogy a sci-finek nem csak primer szövegekre van szüksége ahhoz, hogy kiteljesedhessen. A közel három évtized alatt, amíg a hazai science fiction létrejötte és kiteljesedése ügyében tevékenykedett óriási mennyiségű elméleti szöveget alkotott. Ezek közé tartoznak a Galaktikában megjelent portréi, életrajzai, elemző írásai, de ugyanígy a Kozmosz köteteinek végén lévő szövegek, vagy máshol, mint pl. a Filmvilágban megjelent írásai is. Kuczkát persze nem csak a sci-fi érdekelte, hanem más, a populáris irodalom mezejébe tartozó alkotások is, így írt a horrorról ugyanúgy, mint a vadnyugati történetekről. Ezeknek az írásainak egyik szép és érdekes gyűjteménye a Határvidék című kötet, amit már a kilencvenes években jelentettek meg. Kuczka Péter volt talán az első, aki kimondottan a sci-fi egészével kívánt foglalkozni idehaza, nem zavartatta magát a hivatalos irodalomelmélettől, a katedrákról érkező esetleges negatív felhangoktól vagy a kiadóvállalatok fanyalgásaitól. Ő a sci-fi (és a popkultúra) elfogadtatására tette fel az életét, és valljuk be, ilyen elhivatottság nélkül nehéz is egy ehhez fogható munkát véghezvinni.

De természetesen Kuczka sem volt tévedhetetlen. Egy olyan rendszerben, mint amilyen a kommunizmus volt Magyarországon, nagyon nagy szerepe volt a hierarchiákban egy-egy egyénnek, az ő döntéseinek. Amíg a hazai kultúrpolitikát sokáig Aczél György neve fémjelezte, úgy gyűrűzött le ez az egyszemélyi irányítás a kultúra más szegmenseire is. Kuczka egyszemélyi vezetése egyszerre volt áldás és átok is a hazai sci-finek. Áldás volt, mert képes volt összefogni a sci-fi kedvelő írókat, alkotókat, képes volt egy irányvonalat mutatni, amit aztán lehetett prezentálni a fölsőbb döntéshozók felé is. Ebben a rendszerben szükség volt arra, hogy egyvalaki reprezentálja a sci-fit. Azonban átok is, hiszen mégis csak egy emberről beszélünk, aki nem mindent tudó. A könyvkiadás terén érződött Kuczka ízlése – a nyilvánvaló cenzúra mellett –, így néhány szerző egyáltalán nem vagy csak késve jelent meg idehaza. A hazai szerzők közül is a kilencvenes években már többen panaszkodtak, hogy a szerkesztő úr nem engedte őket megjelenni, csak mert nem tetszett nekik a szövegük – a legismertebb ilyen visszautasított a rendszerváltás korának SF klasszikusa, a Kiálts farkast és szerzője, Gáspár András (akinek novellái már jeletek meg a Galaktikában). Másik híres történet, hogy Kuczka hogyan különbözött össze a nyolcvanas –kilencvenes évek amatőr mozgalmaival. A klubok és a Galaktika szembenállása ma már legendás – remek feldolgozását nyújtja Erdei Pálma disszertációja –, ami odáig fajult, hogy nemzetközi szinten is megnyilvánult. Volt, aki szerint Kuczka keménykezű ember volt, mások szerint néha egyszerűen elnyomta a más véleményeket. Hogy hol az igazság, azt nem tudom, de mindenesetre fontos képet nyújt ez is a magyar sci-fi atyjáról.

Mert minden hibája, esetleges rossz lépése és korlátozott lehetőségei ellenére Kuczka Péter mégis a magyar sci-fi atyja. Hezitálás nélkül merem azt állítani, hogy nélküle, a munkássága nélkül egyetlen mai magyar sci-fi olvasó, író nem tartana ott, ahol. Mi mind Kuczka köpönyegéből bújtunk ki, legyünk akár írók, szerkesztők, kritikusok, kutatók vagy egyszerű olvasók. Kuczka Péter nélkül ha lett is volna hazai SF kiadás, véleményem szerint akkor sem ilyen volumenű, ilyen nagy tömegeket megcélzó, olyan, amire felépülhet egy teljesebb, érettebb, komplexebb rendszer egy olyan korban, amikor már nem a pártirodákban dől el, mi jelenhet meg és mi nem. Kuczka Péter nélkül én is más lennék. A sci-fi szeretete, ami árad a soraiból, az életművéből gyerekként átragadt rám is, a számolhatatlan könyv, aminek a megjelenésében segített, vagy ami az ő munkásságán felnőtt későbbi kiadóvezetők közreműködésével jelent meg, új világok miriádjait nyitotta meg bennem, gyökerestől alakította a szemléletemet, és adott nekem egy olyan mankót az élethez, ami segít a világban való eligazodáshoz. Mert a sci-fi bizony néha erre is képes: megmutatja, milyen is a világ, amiben élünk.

Sokat köszönhetünk tehát Kuczka Péternek, aki a rendszerváltást követően, különösen a Galaktika 1995-ös megszűnése után háttérbe szorult, átadva a helyét egy új korszaknak, amikor már nem egy kiadó, egy magazin vagy egy személy határozta meg a hazai sci-fi alakulását. Egy szabadabb, mozgalmasabb, színesebb korban élünk, amikor szinte azonnal jelennek meg a külföldi sikerkönyvek, de nem szabad elfeledkeznünk arról, honnan indultunk, és hogy mekkora szerepe volt benne Kuczka Péternek.