2000-ben volt a kezemben Stephen King Az című regénye, ami óriási hatással volt rám, de azóta nagyon kevés kortárs horror regény volt képes átlépni az ingerküszöbömet. A Mélységnek sikerült, mégpedig olyan módon, hogy King fent említett regényénél is megrázóbb és felkavaróbb hatást gyakorolt rám. Nick Cutter Mélység című regénye az egyik legkiválóbb horror, amit valaha is olvastam.
A kanadai szerző viszonylag ismeretlennek számít itthon, de ez minden bizonnyal hamarosan meg fog változni. Valódi neve Craig Davidson, s első novelláskötetét (Rust and Bone) még eredeti neve alatt adták ki. A Nick Cutter szerzői névvel viszont horror szövegeit jelenteti meg. Az első ilyen a The Troop volt 2014-ben, a második pedig – jelen írás tárgya – a The Deep , mely idén jelent meg. A szerzőről Clive Barker, Stephen King, Chuck Palahniuk és Bret Easton Ellis is elismeréssel nyilatkozott.
A Mélység a nem túl távoli jövőben játszódik. Egy titokzatos kór tartja rettegésben az emberiséget. Akik elkapják, felejteni kezdenek. Először csak apróságokat, majd egyre jelentősebb dolgokat, mígnem a szerveik egyszerűen elfelejtenek működni és leállnak, ezzel a beteg halálát okozva. A folyamat lassú és a családtagoknak nem kevésbé nehéz és megrázó, mint maguknak a betegeknek. A Kórt alaposan megismeri az olvasó: kétségbeejtő betegség, melynek rettenetességét számos példával illusztrálja a szerző. Kezdetben az emberek nem tudják, milyen módon terjed, ezért eluralkodik közöttük a pánik. Már azért megölhetnek vagy elkülöníthetnek bárkit, mert hirtelen nem jut eszébe egy szó.
Aztán az emberiség szép lassan hozzászokik ehhez az állapothoz is. Így megy végbe az apokalipszis: viszonylagos csendben, de visszavonhatatlanul. A világ örökre megváltozik, de ez nem jelenti azt, hogy napok alatt gyökeresen átformálódik a mindennapi élet. Ez a megközelítés hasonló ahhoz, amivel John Ajvide Lindquist Élőhalottak! című regényében is találkozhattunk – ott a zombi apokalipszissel kapcsolatban. Nyugtalanító és kényelmetlen jelenség ez, melynek során a lassú és megállíthatatlan hanyatlás iszonytató gondolata szinte észrevétlenül fészkeli be magát az olvasó fejébe.
A Mélység nem a Kórról szól és nem is az annak hatására végbemenő lassú világvégéről. Ez mindössze a regény első 70 oldala. Ezután az olvasó már azt gondolhatja, hogy ritmusváltás következik és legalább ideiglenesen fellélegezhet a csökkenő nyomásnak köszönhetően, ám nem ez történik. Innen minden egyre csak sötétebb, mocskosabb, érthetetlenebb és őrültebb lesz.
Egy ultradrága kutatóállomás – a Trieste – épült a Mariana-árok mélyén, mivel a Kórra gyógyírt jelentő Ambrózia nevű különös anyag csak itt lelhető fel. A regény főszereplőjének, Luke-nak a testvére, a zseniális, ám szociopata tudós, Clayton a kutatócsoport legbriliánsabb elméje. A történet kezdetén azonban megszakad a kapcsolat a kutatóállomással és Luke feladata, hogy megpróbáljon kapcsolatba lépni bátyjával és meggyőzni arról, hogy fel kellene jönnie a felszínre. A Mélység a Trieste-en végbemenő eseményeket mutatja be.
Cutter semmit nem változtatott a jól bevált horror képleten: adott egy izolált helyszín a Föld egyik nehezen megközelíthető, az életre általában alkalmatlan pontján, ahol a kevés szereplőt mozgató történet végbemegy. A műfaj rengeteg klasszikusa építkezik hasonló struktúra szerint, akár könyvről, akár filmről beszélünk. Elég csak John W. Campbell Who Goes There című novellájára gondolni, mely John Carpenter A valami (The Thing) című filmjének alapjául szolgált vagy a Halálhajó (Event Horizon) című űrhorrort eszünkbe idézni. A feszültség fokozatosan nő, ahogyan az ismeretlennel való találkozás újra és újra elhalasztódik. A történetet mindeközben visszatekintő fejezetek tagolják, melyek Lucas és Clayton gyerekkorából vett epizódokat mutatnak be. A gyerekek anyja eszelősen rosszindulatú teremtés, aki rengeteg lelki sebet okozott a testvérpárnak. Ezzel a szállal kiegészítve nem csupán a Trieste-en végbemenő szörnyűségek borzolják az olvasó idegeit, hanem az a pszichologizáló vonal, mely a rendkívül nyomasztó családi életet ábrázolja, azt a családi életet, mely minden gyerek számára a biztonságot kellene, hogy jelentse. Az összes emberfeletti szörnyűség ellenére úgy tűnik, nincs ijesztőbb és gonoszabb létforma Luke és Clayton anyjánál (és persze általában az embernél).
Cutter módszere a fokozatosság. Kegyetlen módon egyetlen biztonságos pontot sem hagy az olvasónak. A történet előrehaladtával egyre mélyebbre hatolunk az emberi lélek sötétségébe is, miközben a szerző egyenként és módszeresen minden tabut körüljár, nevén nevez, megvilágít és jó erősen beledörgöli az olvasó arcát. A fizikai szenvedést, a testek metamorfózisát, a hús pazarló deformációját éppúgy plasztikusan ábrázolja, ahogyan a lelki elváltozásokat. Az emberi (és állati) testek, testmódosulások effajta ábrázolása a kortárs magyar irodalmi hagyománytól sem idegen, elég csak Bartók Imre trilógiájára (A patkány évéről itt, A nyúl évéről itt írtunk) vagy Nemes Z. Márió költészetére gondolnunk.
A Mélység megvisel, ugyanakkor páratlan olvasói tapasztalattal gazdagít. Rengeteg remek mondat és erős kép olvasható benne. Egyszerre riasztó, felkavaró, nyugtalanító és virtuóz. Kikényszeríti a továbbolvasást és az újraolvasást is. Az a fajta kötet, amit boldog-boldogtalannal el akarsz olvastatni, miután te magad végeztél vele. Az év legerősebb olvasmányélménye számomra. Ha hinni lehet a híreknek, jövőre magyarul is kézbe vehetjük a szerző másik regényét, a The Troop-ot is.
A Mélység végén a nyelv csődöt mond, a próza elhallgat és ami marad, abban már nincs semmi emberi. Csak a borzalom. A borzalom.
