Mi mással is kezdődhetne egy Jeanne D’Arc-ról szóló regény, ha nem tűzzel?
Manda Scott regénye valóban egy tűzesettel kezdődik, ám a 2014-es esztendőben, Orleans városában. A Tisztítótűz történelmi regény és krimi egyszerre, ráadásul mindkét műfajban kiváló.
A történelmi regény eszközeit felhasználó szál a Szűz történetét meséli el. 1429-ben már mint élő legendával találkozik vele az olvasó és egészen a máglyáig követjük az útját. A nézőpont sajátságos, hiszen a francia lovagok és a Jeanne kiséretébe férkőzött angol áruló, Tomas Rustbeard szemszögéből ismerhetjük meg az eseményeket. Rustbeard feladata az, hogy összetörje a fiatal lány legendáját, végül pedig őt magát is megsemmisítse. Ám a legendás alak közelében tartózkodók élete megváltozik, nincs ez máshogyan Tomas esetében sem, aki árulása után mindent megvall a lánynak és igyekszik jóvátenni tettét.
A 2014-es Orleans-ban küszöbön állnak a választások, a helyi rendőrségnek pedig egy sorozatos gyújtogatási ügyet is fel kell göngyölítenie, aminek már halálos áldozata is van. A gyújtogatásokat egy dzsihadista terrorszervezet vállalja megára, amiről még senki nem hallott, így azt sem lehet tudni, hogy valóban létezik-e. Inés Picaut rendőrkapitánynak – Orleans modernkori védelmezőjének – ki kell derítenie, hogy ki áll valójában a gyújtogatások mögött, miközben a közhangulat egyre inkább radikalizálódik a városban, így arra is ügyelnie kell, hogy megakadályozza a muszlim polgárok ellen elkövetett esetleges támadásokat is. Ha pedig mindez nem lenne elég, Picaut exférje az egyik legbefolyásosabb francia család sarja, aki maga is Orleans polgármesteri székére pályázik, így aztán ő is állandó nyomás alatt tartja a rendőrfőnököt.
A két szál akkor kapcsolódik össze, amikor kiderül, hogy az egyik orleans-i tűzeset halálos áldozata egy régészprofesszor, aki egy olyan kutatáson dolgozott, mely átírhatja a teljes francia történelmet, kezdve az egyik legnagyobb francia ikon, Jean d’Arc történetével.
Manda Scott nem csupán alaposan ismeri azt a történelmi kort, melyben a Szűz élt, de ezt képes úgy bemutatni az olvasó számára, hogy ne váljon száraz tények felsorolásává az elkerülhetetlen kontextusteremtés, melynek során megismerhetjük az akkori erőviszonyokat és politikai hátteret. Ugyanakkor a középkori regényszál nem csupán a már ismert történelmi események regényszerű bemutatását végzi el, hanem egy, a kanonizált értelmezéstől eltérő, új elmélet szerint interpretálja Jeanne d’Arc történetét. Teszi mindezt úgy, hogy nem csupán logikailag építi fel hihetően az érveket az új értelmezés mellett, hanem igyekszik történelmi dokumentumokkal is alátámasztani az események “alternatív” forgatókönyvét. Éppen ettől lesz több a regénye, mint történelmi összeesküvéselmélet, amely népszerű eszköze a történelmi témájú thrillereknek. Habár Dan Brown neve a műfaj kapcsán azonnal eszébe juthat az olvasónak – a kiadói marketingstratégia pedig érthető módon rá is játszik erre –, a Tisztítótűz messze okosabb regény, mint az említett szerző bármelyik könyve. Persze nem csupán a történelmi alaposság és a hihetőség iránti igényesség az egyetlen különbség a két szerző munkái között, hanem például az is, hogy Manda Scott odáig is elmerészkedik, hogy összetett mondatokat használjon a regényében.
Ami a végeredményt illeti, mindkét történetszál lezárása remekül sikerült. Bár mind a középkori, mind a napjainkban játszódó cselekményben jelen van a thrillerekre jellemző jól felépített és nehezen kiszámítható fordulat, önmagában ez a tény kevés ahhoz, hogy maradandó befejezésről beszélhessünk. A Tisztítótűznek azonban sikerül drámaiságában erősnek maradnia egészen a nagyszabású történések végéig – és ebben áll Manda Scott regényének nagyszerűsége. A jól felépített karakterek – a gyenge párbeszédek ellenére – hitelesen mozognak saját közegükben, a szerző pedig nagyszerű drámai érzékkel bontja ki sorsukat.
A Tisztítótűz lassú kötet. Noha nem hiányzik belőle az akció és a rejtélyek csavaros megoldása sem, legnagyobb erényét mégis abban látom, ahogyan két, egymástól nagyon távol eső kor társadalmi, politikai és erkölcsi viszonyait mutatja be. Mindezt elegánsan és diszkrét módon teszi, hiszen a tanulságok levonásának munkáját meghagyja az olvasónak, így egy pillanatra sem válik didaktikussá. A maga 520 oldalával a regény két nagyívű történetet is elmesél, melyek utólag szemtelenül nyilvánvaló, olvasás közben azonban megjósolhatatlan módon kapcsolódnak össze. Éppen ezért mindazoknak bátran ajánlom, akik szeretik a történelmi regényeket és azokat a krimiket, melyekben a hangsúly a nyomozói munkán, a módszereken és a következetes gondolkodáson van a sodró lendületű akció helyett.
