Krimi hírek (október-november)

Jelenlegi hely

Szerző V On the

Dennis LehaneDennis Lehane-hírek

Szeptember 29-én végre megjelent hazánkban is Dennis Lehane Hideg nyomon című regénye. Erről azonban már korábban ejtettünk szót itt a Próza Nostrán, így most nem is a kötetről, hanem az ennek nyomán megélénkült érdeklődés (meglehetősen kis terjedelmű) hozományairól számolnék be.

Először is a Metropol című mindenki által ismert napilap közölt egy interjút a szerzővel; ezt elolvashatjátok itt. Az interjú ugyan meglehetősen rövid, ám azoknak, akiket érdekel Lehane munkássága érdekes lehet, hiszen számos olyan szerzőre hivatkozik, akik nálunk talán kevésbé ismertek, mégis hatást gyakoroltak írásművészetére.

Másodszor a szerző saját ’szektort’ kap a HarperCollinsnál, Dennis Lehane Books néven – adta hírül az olvasoterem.com. Kurátorként a szerző feladata az lesz, hogy olyan fiatal vagy kevésbé ismert szerzőket vegyen szárnya alá, akik hozzá hasonlóan a krimi műfaját előszeretettel fürdetik meg némi sötét városábrázolásban.

 

Új kötet Sir Arthur Conan Doyle-tól

Meglehetősen furcsán hathat, ha egy 1930-ban meghalt szerzőnek vadonatúj kötete jelenik meg, mégis így van ez Sir Arthur Conan Doyle-lal.

Mint ismeretes a szerző első regénye a kiadónak való postázás közben elkallódott, így az eddig nem kerülhetett nyomtatásba. A kéziratokat azonban megvásárolta a British Library, s rögtön meg is jelentette a kötetet.

A regényről egy hosszabb ismertető olvasható a könyvesblogon: itt.

 

Tim Davys: A lefejezett keselyű rejtélye

(kötetmegjelenés)

Tim Davys talán napjaink egyik legizgalmasabb, legmeglepőbb hard boiled-krimi szerzője. Regényeinek karakterei régrőlTim Davys - A lefejezett keselyű rejtélye ismerősek lehetnek Chandlertől, Hamettől; ugyanúgy kacsinthat ránk a gazdag femme fatale, a szerencsétlen fruska, a hidegfejű nyomozó, esetleg az alkohollal és drogokkal küzdő társa, meg persze a maffiózó, csakhogy a Davys-regények főszereplői egytől egyig plüssállatok. De ez senkit ne tévesszen meg, nincs szó semmiféle játékosságról, ebben a plüssállat-univerzumban ugyanolyan véres leszámolások folynak, mint például Hammett Véres aratásában, csak itt nem az emberek belső szervei kerülhetnek ki az aszfaltra, hanem például egy szivacsbélés.

Davys hazánkban elsőként megjelent regénye, a Halállista, kiadójának egyik legnagyobb kasszasikere lett, a saját elmondásuk szerint, így nem meglepő, hogy folytatják a sorozatot. A lefejezett keselyű rejtélye (rövid ismertető a link alatt olvasható) 2011. november 29-én fog megjelenni az Agave kiadónál.

 

Kondor Vilmos villámajánló

Kondor VilmosAz oldal átköltöztetése, valamint a szűnni nem akaró lustaságom miatt csak most tudunk hírt adni arról, hogy a múlt évhez hasonlóan, idén is megjelent egy Kondor Vilmos-novella az Újforrás folyóirat szeptemberi számában. Aki még teheti persze vegye meg a lapot, de ha szeret/tud monitoron olvasni, vagy egyszerűen csak nem szeretne ilyen jellegű kiadásokba bonyolódni, akkor elérhető a szöveg online is a litera.hu-n: itt. A szöveget természetesen mindenki ajánlom, hiszen meglehetősen meglepő; úgy is mondhatnám: pofátlan.