Fodor Zsana könyve egy olyan korosztály problémáit veti fel nagyon könnyedén, olvasmányos formában, amellyel a könyvpiac alig foglalkozik. Az életközépi válságukat átélő negyvenesek sem szereplőként, sem célközönségként nemigen jönnek szóba, pedig egyfelől ez a magyar társadalom egyik legnépesebb generációja, másfelől az ő problémáik erősen kihatnak a következő korosztályokra is, akiket éppen felnevelnek, és ők azok, akik az előző generációk korosodásával járó terheket is részben át kell hogy vállalják. A probléma tehát fontos, még akkor is, ha ezúttal könnyed formában veti fel azokat a könyv.
A regény lendületes olvasmány, nem nagyon van benne üresjárat. Látszik, hogy a szerző komolyan utánajárt bizonyos pszichológiai problémáknak, amelyekkel részben alighanem saját maga is találkozott, és azokat jó dramaturgiai érzékkel építette bele a történetbe. A kötet végig fenntartja az olvasó érdeklődését, és mind a női, mind a férfi nézőpont egyformán jól kidolgozott; a férfiak fejébe is jól bele tud bújni. Az érezhető, hogy a regénynek szoros a kapcsolata valós élethelyzetekkel, mégis van elég eltérés ahhoz, hogy a könyv érdekes legyen, még akkor is, ha egy-két kifogásomat is szóvá fogom tenni, a regényt jónak tartom.
A szöveg nyelve nagyon mai és friss, bár néhány "ne bassz már!"-ral és ehhez hasonlóval lehetne kevesebb. Nem vagyok nyelvi purista, de érdemes lenne a jobb hatás érdekében ritkábban alkalmazni ezeket. A szereplők persze indulatosak, de leírva picit durvábbnak hat a dolog a kelleténél: az írások nyelvezete általában konzervatívabb, mint a beszélt nyelv, és mivel a regény szélesebb rétegeknek íródott, mindenképp mérsékelni kellene a káromkodások jelenlétét.
Az már inkább tartalmi jellegű megjegyzésem, hogy a problémák kellő mélységben és érzékenységgel vetődnek fel, az arra kínált megoldások azonban - nézetem szerint - csak 
részben kielégítőek. Hogy ne spoilerezzem el Peter és Clarissa problémáinak megoldását, amelyre ugyanez jellemző, csak a két gyerekre vonatkozó részletet emelem ki: elmarad számukra egy apával közösen nézendő futballmeccs, és ezt a gondot Peter úgy oldja meg, hogy elviszi a srácokat egy AC Milan-rangadóra, Milánóba. Valahogyan az tehát az érzésem az egész regénnyel kapcsolatban is, hogy minden megoldás a kapitalista jólétből fakad. Nyilván a szerző nem így gondolja, de az olvasónak mégis az lehet az érzése: pénzzel mindent meg lehet oldani. Kovács András Péterrel válaszolja a regény a régi mondást cáfolandó: "Méghogy a pénz nem boldogít...? De!" Ez pedig az olvasóból kétféle reakciót válthat ki: egyfelől táplálhatja az elvágyódást a szép kapitalista nyugati világba, ahol kolbászból van a kerítés, másfelől azonban kicsit bosszantólag is hathat, hiszen társadalmunk túlnyomó többségének nem adatik meg a nyugati életszínvonal (persze elképzelhető, hogy a szerző éppen erre a luxus iránti vágyra is alapoz), ráadásul pedig leegyszerűsíti a regényben könnyed formában tálalt pszichológiai problémák megoldását. Egy házaspár évek óta halmozódó gondjait nem biztos, hogy egy luxusnyaralás egycsapásra meg fogja tudni oldani, de érthető, hogy a regény sűrít, a pergő cselekmény érdekében; azért örültem volna, ha szóba kerül Clarissa saját útkeresése (amelyről korábban szó van a regényben), de az önmegvalósítást későbbre halasztja (remélhetőleg a második részre). A befejezés mindenesetre a kifogásaim ellenére is szépen lekerekíti a történetet; jogos lenne ugyanakkor folytatni, hiszen vannak nyitva hagyott szálak; az utolsó jelenet pedig mintha arra utalna, hogy a történet valóban folytatódni fog. Én nagyon drukkolok neki, mert a maga műfajában egy érdekes és jó első regény ez a könyv; azt mutatja, hogy a szerzője talált magának saját hangot és koncepciót is.
