Andreas Eschbach 1995-ös Hajszőnyegszövők c. sci-fi könyve 2009-ben jelent meg magyarul. Ha az ember túlteszi magát az első kiadás nem éppen bizalomgerjesztő borítóján, amely egy rosszul sikerült goth manga stílusát idézi, egy átlagos terjedelmű, papírkötésű kötetet tart a kezében. Aztán nekifog a regény olvasásának, de minél több oldalt hagy maga mögött, egyre inkább úgy érzi, valami nem stimmel. Először rácsodálkozik, hogy nincs főszereplő, nincs egy határozottan megragadható cselekményszál, csupán lazán-szorosabban kapcsolódó novellaszerű elbeszélések sora. Ha szokásos elvárásait félreteszi, szabad az útja, hogy felfedezze Eschbach univerzumát, hiszen ebben a történetben az író világa játssza a főszerepet.
Az első három fejezetben bepillantást nyerhetünk a hajszőnyegszövők szürke, fáradságos munkával töltött hétköznapjaiba, valamint megismerkedhetünk a mestereknek otthont adó Yahannochia bolygó családi, vallási, politikai és gazdasági berendezkedésével. A hajszőnyegszövők kasztjának a feladata, hogy feleségeik és lányaik hajából szőtteseket készítsenek a halhatatlan császárnak, aki nem csak az ő galaxisuk, de számtalan másik felett is korlátlanul uralkodik. Egy szőttes elkészítése egy egész életen át tart. Elkészültéig a mester abból a pénzből tartja el családját, amit a szintén hajszőnyegszövő édesapjától örökölt, mikor az általa készített szőnyeget eladta a bolygóra látogató császári ügynököknek. Innentől rajta, majd a fián a sor, hogy törlessze az előző generáció hitelét, elkészítse saját hajszőnyegét, így tovább a végtelenségig. Hogy a rendszer életképes maradjon, az uralkodó tanító papokat küld, akik biztosítják a rendet, és gondoskodnak róla, senki se merje megkérdezni, miért élnek Yahannochia lakói középkort idéző körülmények között, miközben űrhajók szállítják el a hajszőnyegeket a császárnak.
A fejezetek mindig vissza-visszautalnak egy korábban bemutatott eseményre, szereplőre, de ezek sokszor térben és időben is távol esnek az előzőektől, így az olvasóra hárul a feladat, hogy felfedezze az összefüggéseket. A regény tétje kideríteni, hogy a császári archívumban, miért nem található egyetlen utalás sem a hajszőnyegekre, miért nem szerepel a Gheera galaxis a csillagtérképeken, és a legfontosabb: miért van szükség ennyi hajszőnyegre? Minden fejezet e kérdések alá rendelődik, többnyire körmönfontan, elsőre érdekesnek látszó történetcsomagba ágyazva, amelyek általában nem lyukadnak ki sehová, csak az oldalak és a bemutatott, általában felejthető szereplők számát növelik.
A regény terjedelméből adódóan nem képes igazán jól megismertetni bennünket a roppant méretű és szinte kortalan, 80000 éves, galaxisokon átívelő birodalommal. Eschbach nagyon igyekszik, hogy a fejezetek önállóan is olvashatóak maradjanak, kellően bemutassák világát és a többi novella közé illesztve valamilyen cselekmény részét képezzék, de többségük túlírt „filler”.
Pedig a könyv szerkezete izgalmas. Az egyes epizódok laza szövedékcsomóiból a végén kész szőttest kapunk, és közben leköt a játék, hogy vajon egy korábban megismert szereplő, bemutatott történet milyen formában, mikor és hogyan bukkan fel legközelebb. Sajnálatos, hogy az olvasóra háruló nyomozói munkát a szerző nem hagyja kibontakozni, a könyv végén egyáltalán nem elegánsan mindent a szánkba rág.
Önmagában is érdekes a megbuktatott Sándor császár birodalma. A nyolcvanezer évig mesterségesen és vasmarokkal fenntartott apparátus a maga virágzó központjával és a szinte középkori állapotban sínylődő peremvidékével, akár a Római Birodalom vagy az Osztrák-Magyar Monarchia allegóriája is lehetne.
Izgalmas belegondolni, mennyi ideig tartható fenn pusztán dogmatikus, elnyomó nevelés, önkényuralmi jelképek sulykolása, bonyolult bürokrácia által egy alapvetően vezető nélküli rendszer. Hogyan termeli ki a fanatikusan behódoló utódokat az őket megelőző generáció, és hogyan irtja ki magából a rendszerelleneseket, hogy végül hősök nélküli, hétköznapi és megcsontosodott, már-már embertelen világot hozzanak létre? Teljesen értelmetlenül.
Andreasch Eschbach Hajszőnyegszövők c. regénye nem hibátlan munka. A fenti kérdéseket inkább csak felteszi, de nem válaszolja meg kielégítően. A végkifejlet drámai, ám egyáltalán nem jól felépített, szinte érdektelen, az indíték már-már komikus. Az író tudományos felkészültsége sem elégséges: univerzumát nem képes megtámogatni kellően hihető technikai háttérrel ahhoz, hogy a fenntarthatóság, ezzel együtt a hitelesség hatását keltse. Olvasását vaskalapos hard-scifi rajongóknak nem, viszont azoknak ajánlom, akik kedvet éreznek ahhoz, hogy az író szakadozott szőttesét saját fantáziájukkal foltozzák be. Mert ez a könyv éppen hibái révén nyitja meg a lehetőségeket a továbbgondolásra, kihagyott ziccerei miatt válik igazán érdekessé. Az új kiadás valamelyest igényesebb köntösben, rendkívül jutányos áron beszerezhető.
