A Szegedi Tudományegyetem rendszeresen szervez Közéleti Kocsma néven beszélgetéséket a hallgatók számára. November 29-én a JATE adott otthont az esti beszélgetésnek, amelynek témájául a disztópiák szolgáltak. A beszélgetés meghívott résztvevője Hódosy Annamária az SZTE Vizuális Kultúra és Irodalomelmélet Tanszék oktatója, valamint Jagodics Balázs volt a Pszichológia Intézetből.
Az előadókhoz intézett első kérdés: mi tekinthető disztópiának, hogyan definiálnák? Hódosy szerint a műfaj a mai világból a negatív eseményeket könnyedén továbbgondolható és kitalálható lehetséges jövőt tekinthetjük disztópiának. Állítása szerint a műfaj – noha lehetséges világban játszódik – mégsem a fantasyhez áll közelebb, hanem inkább a sci-fihez vagy talán a horrorhoz. Jagodics hasonlóan érvel, de hozzáteszi, hogy az egyik mozgatórugója az azonosulás lehet.
Hódosy szerint a zsarnokság kérdése a műfaj alapja (legalábbis az egyik ágának). Ez figyelhető meg az Éhezők viadalában, amely a zsáner egyik nagy típusának képviselője (az egyik fejlett technikával rendelkezik, a másik vonal pedig a posztapokaliptikus történetekben keresendő). Az Éhezők viadala világa a mai medializált, felügyeleti társadalom továbbgondolása. A Walking Dead című sorozat éppen az ellenkezőjét jeleníti meg. A zombis széria univerzumára inkább a lehetőségek próbálgatása jellemző, abból a szempontból, hogy hogyan is tudnak olyan működtethető világot létrehozni, hogy az élhető legyen.
A következő nagyobb beszélgetés etapot elindító kérdés arra irányult, hogy vajon mi történik, miután megdöntötték a világot. Jagodics szerint happy endre van szükség, mert megnyugvást hoz a befogadó számára, míg Hódosy szerint egy rossz rendszer után nem lehet boldog végkifejlet, hiszen az új struktúra sem lehet jó, így hát az a kérdés, hogy az új mennyire lesz elnyomó. Jagodics rácsatlakozott erre a gondolatmentre, és tovább fejtegette Hódosy felvetését a Star Wars univerzumon keresztül: kaptunk egy előzménytrilógiát, hogy hogyan is jutottunk el Vader uralmáig, napjainkban pedig a Birodalom megdöntése utáni helyzetbe, az Első Rend ténykedésébe (ami szintén elnyomó rendszer) nyerhetünk betekintést.
Hódosy beszélt arról, hogy meglátása szerint mára önreflexívvé vált (hősét tekintve) a műfaj. Korábban az attraktív, azonosulást lehetővé tevő figura csak „tette a dolgát”, míg manapság verbalizálják a hős szerepét a cselekményben (vagy ő maga vagy a környezete), vagyis azt, hogy ő egy legenda. Ez alapján két szereplőtípus különül el: az egyik a pozitív példa, aki fel akar nőni a ráruházott szerepkörhöz, a másik – a negatív –, aki ki akar bújni alóla.
A beszélgetés újabb csomópontja a köré szerveződött, hogy miért zombik és nukleáris eseményekre épülő katasztrófák szolgáltatják a disztópia-világok alapját. Jagodics szerint a zombi tökéletes lehetőséget nyújt arra, hogy a többi emberre irányuló agresszió egy nem-emberre irányuljon. Véleménye szerint az atomkatasztrófákat a belénk ivódott félelem táplálja, melyre példaként Dmitry Glukhovsky Metró-sorozatát említette meg, melyhez hozzátette azt is, hogy a szerző közzétette az interneten, majd olvasóit felkérte, hogy gondolják tovább, miként is folytatódhat a történet.
Hódosy szerint is a szörny azt a másikat képviseli, amit lehet bántani, viszont szerinte jelenleg nem divatosak a nukleáris katasztrófákra épülő történetek, inkább a szörnyes vonulat trendi, ezen belül is a vámpírok helyett a zombik a menők. Valószínűleg azért, mert a zombik a kannibalizmus veszélyét jelenítik meg, amely a társadalom új típusú félelmét reprezentálja.
Ezután Hódosy azt kezdi el fejtegetni, hogy a 20. század két nagy disztópiájából, jövő-elképzeléséből mi az, ami megvalósult mára. Először Francis Fukuyama Poszthumán jövendőnk (2002) című kötetének egyik tézisét említi meg, mely szerint a világ vagy az orwelli 1984 útján indul el, vagy Huxley Szép új világa mentén. Fukuyama szerint Huxley elképzelése valósult meg, de Hódosy hozzáteszi, hogy a kötet a web 2.0 előtt jelent meg, így ma már valószínűleg azt állítaná, hogy a Szép új világ és az 1984 együttesen valósult meg, vagyis a fogyasztói és a felügyeleti társadalom.
A következő beszélgetés-etap arról szólt, hogy miért is szeretjük mi a disztópiákat. Jagodics szerint elgondolkodtatnak, hogy bizonyos területeken, ha „túlszaladás” történik, akkor milyen következményei lehetnek. Hódosy álláspontja szerint egy evolúciós kultúraelmélethez köthetően találhatunk rá a magyarázatra. A próbatételek lehetőségeket jelentenek a jobb életre, amelynek szimulációja, mentális felkészülése lehet, hiszen egy adott szituáció különböző forgatókönyveit mutatják be. Például: ha valaki sok horrort néz, akkor megtanulja, hogy nem fut a padlásra, mert az neki nagyon rossz lesz.
Azt hiszem, hogy a kiragadott, összegző beszámolóból is látszik, hogy izgalmas és informatív beszélgetés tanúi lehettünk, így hát várom, hogy mi lesz a Közéleti Kocsma újabb napirendre tűzött témája.
