Háború közeleg. Az Úr Sötét Anyagai-trilógia második regényében még inkább megerősödnek a szembenálló oldalak, azok pedig, akik az előzőekben nem választottak szövetségest, most már kénytelenek. Így a pullmani világ két táborra szakad: az irányítókra és az irányítottakra. Az előbbiek csoportjába tartozik a Magisztérium (gyakorlatilag az egyház), míg az utóbbiak (a boszorkányok, Lord Asriel vagy maga a főszereplő, Lyra Belacqua) igyekeznek szembeszállni velük. A szerző jószerével arra élezi ki a teljes kötetet, hogy a második halmazba tartozó karakterekről meséljen, amint apránként összeszedegetik azokat az információkat, amikkel fel tudják venni a harcot az elnyomóval. A pullmani értelemben vett zsarnok egyszerre vonatkozik a monoteista vallás hierarchiájának tetején lévő entitásra, mind pedig a szereplők által látható világban jelenlévő helytartóira. A titokzatos kés fellebbenti a fátylat az eddigi ismeretlen részletekről, árnyalja az összképet és mélyebb magyarázattal szolgál a szerző által megálmodott világra.
Karakterfejlődés tekintetében a főszereplő vehemenciája az előző kötethez képest csillapodott, a korábbiaknál jóval átgondoltabban viselkedik. Egyedül daimónja, Pantalaimon sarkallja olykor-olykor meggondolatlan tettekre. Az újonnan megismert szereplők közül egyértelműen Will Parry az, aki képes ellensúlyozni Lyra esetleges oktondiságait, „mert Will tekintetében volt valami, ami Iorek Byrnisonra [az életüket a harcnak szentelő, hatalmas, beszélő jegesmedvék királyára, Lyra barátjára] emlékeztetett” [166. o.]. A fiú története szintén tragédiákkal övezett. Apja eltűnt, édesanyja elvesztette a józan eszét. A harmadik fontosabb karakter, egy hivatását maga mögött hagyó apáca, Mary Malone. Az ő feladata egyfelől az, hogy kutassa a Port, vagy ahogyan a világában ismeretes, az Árnyrészecskéket. Mindhárman útra kelnek: a két fiatal együtt vág neki egy általunk már ismert világnak, azonban Malone doktor vándorlása során egy eddig mindenki által ismeretlen területre jut el.
Az olvasó ezúttal is együtt kóborol a szereplőkkel, ez alkalommal már világok között is. Mindazonáltal nemcsak az egymástól különböző univerzumokat járhatjuk be, de további kalandok várnak az Északi fényben megismert helyeken is. Fontos szerepet tölt be az átmeneti térként működő város, Cittàgazze is (magyarul a “szarkák városa”), ahol a két főszereplő találkozik. Itt szembesülhetünk a fantomokkal, akikben végre valódi félelmetes ellenfelet tisztelhetünk a képességük miatt, amivel elpusztítják a felnőttek lelkét. Ehhez szorosan kapcsolódva létrejön a könyvben egy szimbólum, amely meglátásom szerint arra a gyerekirodalomban is felbukkanó toposzra reflektál, miszerint az életet teljes egészében csak ebben a gyermeki életszakaszban lehet átélni, érteni.
Ha tovább boncolgatjuk A titokzatos kést, észrevehetjük, hogy ez a kötet tárja elénk teljes egészében azt a keresztény-zsidó kultúrkörből ránk maradt teológiai és filozófiai tudásanyagot, amely a trilógia alapjaként működik. Pullman e három regényének jellemző vonása, hogy ezt a hatalmas hátteret úgy képes egyszerre átadni, hogy szinte minden olvasói réteg megtalálhatja benne a neki tetszőt/érthetőt. Ugyanakkor ez a közvetítés átszűrődik az írón, így mindeközben újraértelmezi, esetenként a fonákjára alakítja az adott történetet vagy szimbólumot. Számomra fontos volt, hogyan képes Pullman új fénytörésbe helyezni a kultúrtörténetben fordulópontnak tartott folyamatokat, mint amilyen például a felvilágosodás, hogy aztán átkontextualizálva, de az eredeti tartalmával együtt épüljön be a szövegbe.
Lyra világában tanúi lehetünk, hogyan vélekednek más felekezethez tartozók a Porról, miként alakítják ki hozzá viszonyukat, és hogyan értelmezik szerepét saját történelmükben. Érdekes megfigyelni, mennyire másként kezeli a szerző a nyugati, illetve, az egyszerűség kedvéért, a keleti világot. Az előbbi esetében a Porról szóló tudás mintha évszázadokig el lett volna rejtve, mintha a hatalom igyekezett volna távol tartani minden kíváncsiskodót. Figyelembe véve, hogy a pullmani világban az erő az egyház körül koncentrálódik, ez a szándékos hátráltatás nem meglepő. A szerző egyáltalán nem tér ki arra vagy legalábbis nem hangsúlyozza kellőképpen, milyen megőrző, de erőteljesen szelektáló szerepe volt a Magisztériumnak.
Amikor a szereplők kikerülnek saját kultúrkörükből, mintha a tudás tilalma magától eltűnne. Ha csak suttogva is, de hallani lehet a hétköznapokban erről-arról ezzel a misztikus matériával kapcsolatban, hiszen a központi hatalom nem telepedik rá a mindennapi életre. Pullman ügyesen átszervezte a két eltérő világnézet valódi találkozását Will univerzumába, ahol ezoterikus áltudományként van beállítva, I Csing néven. Lyráéknál a Porral kapcsolatos tudás az egyik mellékszereplő keleti utazása során szóbeszédként bukkan fel.
A titokzatos kés örömömre el tudott rugaszkodni a young adult fantasy címkétől, és megmutatta azokat az esetleges utakat, amelyek átvezetnek egy összetettebb olvasmányélményt adó kötethez. Nem csak arra célzok, hogy itt egy hatalmas összecsapás előkészületeit ábrázolja kalandregénynek álcázva, hanem magára a narratíva tömörségére. A műfaji újrahangolás természetesen közel sem jelenti azt, hogy a korábbi érdeklődők ne találhatnák meg a számításukat. Inkább arra hívnám fel a figyelmet, hogy Pullman ezúttal jóval világosabban hozza tudomására az olvasónak, hogy honnan is merítette ötleteit. Mindazonáltal ezek az összekötött referenciális pontok egyszerre gazdagítják az első és második részt, így kiadva egy igazán nagyszerű szöveget.
