Az űrutazásról fantáziáló ember a 20. század második felében egyszerre volt futurista, aki a tudás felnőttkorában jár, és egyszerre hordozta a gyermek jegyeit, aki sok botlással vág neki egy elképzlet világnak a technika tavaszán. A földi történet átírása volt ugyanis a tét, egy folyamatosság megszakítása, melynek narratívája mindig a bolygóhoz gravitált. A feldolgozásoktól hemzsegő tematika mindig ezt a korszellemben fészkelő elrugaszkodási pontot keresi, követve/szétszedve a „kilövésekkel” egyidejű krónika galaktikus optimizmusát. Nem véletlen hát, hogy keleten a „visszaszámláló ember” megalkotásában a totalitárius hatalomnak nagy szerep jutott a tévében sugárzott ég felé emelkedő rakéta képének ismétlésével. A célok megtestesülése pedig a szkafanderes alak volt, aki limitált oxigénnel vág neki a végtelennek, az űrutazó képernyőn, üdvözlőlapokon szugerált figurája. Érthető tehát, hogy a modernség kései szakaszában ez a törékeny, rosszul felszerelt alak lett az ember utáni ember megtestesülése – a kollektív célok és a magára hagyott egzisztencia emblémája egyben. Sally Gardner A Hold legsötétebb oldala (Maggot Moon) című regénye többek közt ezt a kettősséget dolgozza fel.
Száz fejezet, mégis kurta szöveg – terjedelmi foglalata ez lehetne a regényének. Műfaja alkatra regény, ám A Hold legsötétebb oldala egy minimális szövegolvasási szintet céloz meg, mely a mai ifjúsági irodalomban elengedhetetlen tulajdonsága egy kiadványnak. Ám ez a terjedelem valami többletet is kölcsönöz a szöveg egészének. Gardner hiányos, ifjúsági terjedelmű világa az olvasó fejében a „nagy egész” gondolatának megfelelő képzetét ülteti el, a kihagyás erejével mondja el, hogy amit olvasunk, lehetne hosszabb és kerekebb, amennyiben az eseményanyaghoz nem ezt a Standish Treadwell nevű gyereket kaptuk volna elbeszélőnek. Standish egy Hetedik Zónának nevezett lakóövezetben él nagyapjával, szülei nélkül, akiket különös körülmények között elhurcolt a rendőrség. A Hetedik Zóna életében minden az Anyaföld megfigyelése alatt áll, még a lakatlan házak is, melyekben egykor szüleihez hasonló emberek éltek. A szadista iskolai körülményekkel és az őt selejtként megbélyegző iskolai környezettel/társadalommal szemben egyetlen mentsvára, támogatója nagyapja, az öreg Harry Treadwell (aki passzív rezisztenciában éli meg a diktatúrát, nyitott szemmel jár a gettósított övezetben), illetve Standish Hector Lush nevű barátja, aki számkivetett szüleivel a szomszédba költözik, és akit szintén eltűntet egy láthatatlan kéz a történetből.
Figyelni kell hát a jelekre, a tények fevillanó képeire, mert Standish Treadwell (diszlexiás lévén) másképpen értelmezi a valóságot, mint ahogy azt megszokhattuk. Leírt-olvasott szó és az elképzelt fogalom egy olyan egységet alkot még a főhős tudatában, amely leginkább az olvasni nem tudó gyerekek tévedéseit jellemezheti. „Ha olvasni nem is tudok, a szókincsem hatalmas. Gyűjtöm a szavakat. A szó édesség a hang szájában.” El kell valahogy képzelnünk, hogy A Hold legsötétebb oldala egy hangzó, élő nyelvi anyag, gyereknyelvre illesztett krónika. Hogy az itt megjelenő minimális szövegolvasási szint a kimondhatóság problémáját is magával vonja a narráció szintjén, nem véletlen, hiszen Gardnernél a témában releváns tabu nyelvi jelensége legalább ennyire meghatározó elem: a Hetedik Zónával kapcsolatos igazság egy eleve rejtett, a hivatalos propaganda által kitakart jelentésszőttes. A szöveg megértésében kezdeti zavarok adódhatnak így, hiszen a tények olvasó elől való elrejtésében ott van az a hézag, amelyik mindig Standish képességeiből adódik, és az, amelyet az Anyaföld hoz létre a szereplők tudatában. (Ha a műfaj meghatározásához ragaszkodunk, akkor kijelenthető, hogy Gardner az orwelli tematikát a problémakönyvbe oltotta, mely történetesen itt a diszlexia jelenségét illusztrálja.) Fontos ezért a szöveg mottója: „Nektek álmodozóknak/ Akiket az iskolában semmibe vesznek/ Akik sosem nyertek díjakat/ Tiétek lesz a holnap!”. Ekképpen Standish félreértései (melyek a croca cola, Juniper szótévesztésekkel vannak jelezve) saját környezete megértésének útjára vezetik el őt. A végkifejletben rá hárul az a feladat, hogy nagyapjával szövetkezve leleplezze a csalást: az Anyaföld Holdrakétája nem létezik, a kilövés pillanata, melyre a társadalom egésze áhitattal várakozik, nem több egy stúdióban végrehajtott szimulációnál. Kérdéses, hogy megadatik-e Standishnek a visszatérés a küldetésből, így nem kisebb misszió ez, mint Pelevin Mityokjáé volt az Omon Ré című könyvben, kinek parancsba adott öngyilkossággal végződött a Holdra szállás feladata. Standishnek éppen ezért egy mozzanatos fejlődésregény főszereplői posztja adatik meg: a magányosan játszó, kiközösített gyereknek idővel valamiféle hőssé kell válnia. Ugyanis az Anyaföldtől független és boldog „Junipert” mint úticélt (melyről egyetlen barátjával, Hectorral álmodoztak régen) le kell cserélnie egy hatalom által preparált mű-bolygóra, fel kell számolnia saját gyerekkori fantáziájának tárgyát, hogy egy élő adásban végrehajtott akció keretében felszámolhassa a társadalom gyerekkorát, a hatalom „mesevilágát”.
Gardner szövegének legerényesebb oldala az elhallgatás, hiszen lassan növeszti ki Standish-ből, a kisgyerek korban ragadó kamaszból a mindent átlátó kulcsfigurát. Bár a cím fordításában (Pék Zoltán) megjelenő sötétség is találó dimenziója a Gardner-szövegnek, az eredeti cím jelzője (Maggot), a férget, kukacot kapcsolja Standishék világához. Egyrészt az igazsághoz való hozzáférés lassúságát példázza, az épített/megtalált sötét átjárók fontosságát, és a Standish „Juniperének” (vagy a hatalom „Holdjának”) kráteres képét, melybe az eredeti kiadásból megörökölt borítón a gyerekfej gilisztákat képzel. A „Magasfeszültség” matricája tehát arra hívhatja fel a figyelmet, hogy a kiadvány égitesteket kémlelő, fiatal igazságkeresők könyve, melyet a célközönségnél idősebbek is kézbevehetnek. Talán ennek a is köszönhető, hogy a Maggot Moon többet mutat azoknál a boltokban szimpatikus piramisba rendezett kiadványoknál, melyekre a következő könyvidényben már nem emlékszünk.
Éles Árpád
12 éves kortól
Sally Gardner: A Hold legsötétebb oldala. Ford: Pék Zoltán. Kolibri Kiadó. Budapest, 2013. 286 oldal
