Május 5. és 12. között 15. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált. A jubileumra való tekintettel idén rendhagyó módon ötnaposra bővült a program. A külföldi vendégek programjai, valamint a különböző előadások, dedikálások, workshopok mellett, ezúttal Alfabéta-díjas szerzők kiállítására, kerekasztal-beszélgetésekre is várják a kilencedik művészet rajongóit. A fesztivál kapcsán Szép Eszter képregénykutatóval, kritikussal, a kiállítás és fesztivál főszervezőjével beszélgettünk.
PN: Jubileumi ponthoz ért a fesztivál, hiszen ez lesz a 15. alkalom, hogy megrendezésre kerül a program. Hogy értékelitek az elmúlt 15 évet? Mi változott meg leginkább ez idő alatt? Mi az, ami még mindig nehéz, és mi az, ami már jobb a korábbi évekhez képest? Szerinted hol tart most a fesztivál?
Szép Eszter: Öt éve szervezem a feszivált, kicsit mindig másmilyen a csapat összetétele. Ez alatt az idő alatt is sok minden változott -- gondolom tizenöt év távlatában ez még látványosabb. A korai fesztiválokról nincsenek emlékeim, de mások elmondásai alapján nagyon lazának és spontánnak képzelem őket. Az elmúlt öt évben is törekedtünk a spontaneitásra, de azért jó dolog, hogy számos feladatnak van már rutinja, és nem nulláról kell kitalálni magát a rendezvényt. Persze ez most nem teljesen igaz, mert az idei, öt napos kavalkádot igenis a nulláról kellett kitalálni, hiszen eddig a képregényfesztivál egy napos volt.
A fesztivál szerintem teljesen felnőtt: egyre tudatosabban szervezünk, ami azért nagy szó, mert a fesztet mindenki a szabad idejében szervezi. A mindenki persze egy maroknyi lelkes embert jelent csak. A felnőttséghez az is hozzátartozik, hogy a látogatók számítanak ránk. Vannak visszatérő programok, amik váratlanul sikeresek. Ezek alapján az utóbbi években a programok hangsúlya a képregénykészítés folyamata felé tolódott, és ez szerintem nagyon érdekes. Szerintem egy egyedi szín vagyunk, bár sokkal kisebb ez a fesztivál mint bármelyik európai -- de hát a piac is a töredéke azon országok piacainak.
PN: Idén rendhagyó módon több napos lesz a fesztivál, számos kísérőprogrammal. Ez már önmagában nagy előrelépés. Miért döntöttetek a bővítés mellett? Miket láthat majd a közönség ezeken az eseményeken?
SzE: Valamikor januárban gondoltam először arra, hogy a jubileumi év jó ürügy arra, hogy több napon át tartson a fesztivál, de a gondolat igazából valahogy fordított volt: ha ennyi kiadvánnyal, alkotóval, és másfél évtizednyi fesztivállal a magyar képregény nem tud megtölteni releváns programmal pár napot, akkor valamit nagyon rosszul csinálunk. Nem csak mi, szervezők, hanem mi, olvasók is rosszul csinálunk akkor valamit.
Remélem, hogy ez a nagy teszt, amit az öt napos fesztivál jelent, hasznos dolgokat mutat meg magunknak magunkról. Mármint a képregényeseknek a képregényesekről. Leginkább talán az a kihívás, hogy a képregényolvasókat kimozdítsam otthonról, hogy ne csak a Dürer kerti egész napos programra jöjjenek el. A sokféle budapesti helyszínt mind azért találtam ki, hogy a képregények, képregényesek, és civilek, akik amúgy is oda járnak, találkozzanak.
Két képregénykiállítással készülünk, 8-án szerdán Csepella Olivér, Felvidéki Miklós és Sváb József kiállítása nyílik. Ők kaptak tavaly képregénydíjat, és a terveim szerint ez egy rendszeres kísérőprogram lesz. Pénteken László Márk kiállítása nyílik. Ő a Black Aetherből esetleg ismerős lehet többeknek. Csütörtökön és szombaton pedig fantasztikus kerekasztalok lesznek: szuperhősnőkről a Roboraptorral a KépregényKönyvtárban csütörtökön, szombaton pedig Jodorowsky-ViTa est a Bem moziban. És filmvetítés is lesz. És vasárnap pedig tényleg minden lesz a Dürer kertben. Pont most írtam össze a workshopokat, lehet majd cosplay kellékeket készíteni furi nevű anyagokból. Meg digitálisan rajzolni.
És a külföldi vendégeink idén lenyűgözőek. Micsoda életutak!
PN: A programszervezés mellett szakíróként, kurátorként és oktatóként is követted az elmúlt öt évet, ráadásul a KépregényKönyvtárat is beindítottátok. Az utóbbi években látványos előrelépéseket láthattunk a hazai szcénában. Egyre komolyabban kezdtek foglalkozni a médiummal, egyre több komoly kritika, folyóiratszám/-blokk jelenik meg, aztán az elmúlt pár évben jött nagy képregénybumm a hazai piacon, és csak kapkodjuk a fejünket az új bejelentések kapcsán. Mintha rövid idő alatt akarná a lemaradásokat bepótolni a magyar piac. Hogyan értékeled ezeket a folyamatokat? A fesztivál hogyan tudja lekövetni ezeket a változásokat?
SzE: Ez jó sok kérdés egyszerre! A sok megjelenéssel kapcsolatban egyik agyféltekémmel örülni szoktam, a másikkal meg szkeptikus lenni, mert ezeknek a frissen fordított képregényeknek a nagy része egy jól behatárolható ízlés mentén válogat, és emiatt ugyanúgy egy torzított kép van kialakulóban a képregényről, mint amikor azt gondolják laikusok, hogy a képregény gyerekeknek való. Ez az ízlés preferálja a zsánert, a véreset és azt, ami már be van ágyazva egy transzmediális rendszerbe. Meg azt, ami már nagyon nagyon kanonizált külföldön. Ilyeneket én is szeretek olvasni, tehát a fenti felsorolás egyik eleme sem értékítélet. Csak a képregény sokszínűbb ennél. De azért hogy ellent mondjak magamnak, csak megjelennek másfajta képregények fordításai is itthon, például az Anne Frank naplója vagy az Illegál. Hiba lenne, ha túlzottan általánosítanék.
PN: Változik valami ez idő alatt a képregények professzionális olvasásában?
Ennek a kérdésnek nagyon örülök: igen, változik. Eleve az, hogy irodalmi szerkesztők is értik, hogy a képregényt lehet elemezni, elemző szándékkal megközelíteni, egy nagyszerű változás. Van, aki korábban is értette, természetesen, de most nem nehéz egy képregényes tanulmánynak publikációs helyet találni. És az is jó, hogy elemző közösségek alakulnak ki, meg lehet osztani gondolatokat, meg lehet hallgatni másokat. Az évente megrendezésre kerülő képregénykonferenciát nagyon szoktam várni.
PN: Fontos része a fesztiválnak, hogy rendszeresen meghívtok külföldi alkotókat is. Ezúttal a francia Jean-Pierre Pécau, Nicolas Mahler bécsi művész és az olasz Vittorio Giardino lesz a vendég. Hogyan választjátok ki a külföldi meghívottakat? Ki az, akit már régóta szeretnétek elhívni, és akár megvalósítható is lenne?
SzE: A külföldi alkotók meghívása sokkal bonyolultabb, mint ahogy a látogatók gondolják. Nagyon sok alkotóval kapcsolatba kell lépni, mire valakivel sikerül megegyezni, és ez sok idő és energia. A kulturális intézetek támogatása nélkül ezt nem lehetne megcsinálni. Úgyhogy ki is szeretném emelni, hogy a Francia Intézet, az Olasz Kultúrintézet és a Frike Comics kiadó, valamint az Osztrák Intézet rendszeres közreműködése mennyire fontos számunkra. Vannak, akik hápognak, hogy miért nem a legnagyobb szupersztárokat hívjuk, ezt egyrészt anyagilag nem bírnánk, másrészt tényleg idővel sem. Nagyon régóta szeretnék angol nyelvű vendéget hívni, hátha jövőre az ötnaposság helyett pont az lesz az őrületem, hogy pénzt szerezzek egy angolszász alkotó meghívására.
PN: A fesztiválon adjátok át az Alfabéta-díjakat is a legjobb rövid és hosszú képregényekért. A tavalyi nyertesek munkáiból kiállítás is nyílik május 8-án. Betölti a díj azt a szakmai szerepet, amit szántok neki?
SzE: Az Alfabéta-díj egy olyan díj, amiről a szűk szakmán kívül nagyon kevesen tudnak. És ez nem jó. Ezért is nyílik a tavalyi díjazottak munkáiból kiállítás, hogy jobban láthatók legyenek a díjazottak, a díj, meg a képregény mint kifejezési forma is. Szerintem sokat dobott a magyar képregény láthatóságán a tavalyi kiállítás az OSZK-ban, ezt a nagyon jó csillagegyüttállást szeretnénk minél jobban kihasználni.
PN: Az új megjelenések közül személy szerint mit vársz a leginkább?
SzE: László Márk A kisfiú és a szellembohócát, mert annak az opponense voltam a MOMÉ-n, és volt pár panelmegoldás, amibe belekötöttem, mert döccent a történetmesélés, és nagyon érdekel, hogy mihez kezdett velük. Ezen kívül Nicolas Mahler Goldgruberné és a művészetelmélet című gyűjteményét, mert ennek a ironikus és reflektív mintaoldalain nagyon jókat derültem.
