Mától újra zsánerirodalmi napok a Próza Nostra szervezésében.
Október 19. és 25. között kerül megrendezésre a Világok Találkozása (ViTa) sci-fi, fantasy zsánerirodalmi rendezvénysorozata az idén 10 éves Próza Nostra szervezésében. A program a szokásoktól eltérően ezúttal online beszélgetések formájában, de egy teljes héten át zajlik.
Hétfőtől könyvbemutatókon és kiadói beszélgetések mellett téma lesz a cyberpunk feltámadása, Frank Herbert 100, az év egyik legizgalmasabb megjelenésének tartott Piranesi, valamint az elmúlt évtized SFF irodalma és tendenciái. A hét zárásaként pedig idén is kiosztják a terület elismert alkotójának, fordítójának és/vagy szakemberének járó Hexa-díjat.
Részletes program
Október 19. (hétfő), 18:00 – A cyberpunk
Több mint harmincöt évvel William Gibson kultikus Neurománca után mintha valamiféle új cyberpunk reneszánsz kezdődne, a magyar könyvkiadásban legalábbis mindenképpen. Online kerekasztalunkban, kitekintve az irodalmon túl más médiumokra is, arra teszünk kísérletet, hogy felvázoljuk ennek a tematikának a keletkezését, történetét, és választ keressünk arra, miért lehet érdekes a közösségi hálózatok és techóriások korában ez a sokak által már kifulladtnak hitt irányzat.
Résztvevők:
Holló-Vaskó Péter (fordító), Kovács Rezsuk Dániel (képregénykritikus), Szabó István Zoltán „Steve” (a Próza Nostra főszerkesztője, Gibson-szakértő)
Moderál: Takács Gábor
Október 20. (kedd), 18:00 – Kiadói kerekasztal
A fantasztikus irodalom rajongói minden évben a tavaszi Könyvfesztiválon hallgathatják meg három kiadó (az Agave, a Fumax és a Gabo) munkatársainak gondolatait a sci-fi és fantasy aktuális helyzetéről. Idén ezt az elmaradt kerekasztalt szeretnénk pótolni, a résztvevőket pedig nemcsak a jelenlegi helyzetről, de az elmúlt évtized tapasztalatairól, trendjeiről és meghatározó könyveiről is beszélgetünk majd.
Résztvevők:
Kleinheincz Csilla (GABO kiadó), Németh Vladimir (Fumax Kiadó), Velkei Zoltán (Agave Könyvek)
Moderál: Takács Gábor
Október 21. (szerda), 18:00 – Susanna Clarke: Piranesi könyvbemutató
Suzanne Clarke A hollókirály után több mint tizenöt évvel végre új regénnyel jelentkezett. A Piranesi pedig nem okoz csalódást, egy nagyon különleges könyv, amihez hasonlót ritkán találni a fantasztikus irodalomban. A könyvbemutatón a kötet fordítójával és a magyar fantasy egyik legizgalmasabb szerzőjével spoilerek nélkül igyekszünk a mélyére ásni a regénynek és felvillantani, miért is érdemes mindenkinek a kezébe vennie ezt a nem szokványos történetet.
Résztvevők:
Molnár Berta Eleonóra (fordító), Moskát Anita (író)
Moderál: Gaborják Ádám
2020 október 22. 18:00 (csüt.) – Frank Herbert és a Dűne
100 éve született Frank Herbert, a sci-fi egyik legnagyobb klasszikusának, a Dűnének az írója. Ennek és a készülő nagyszabású filmadaptációnak a kapcsán beszélgetünk majd a szerzőről, pályafutásáról, illetve fő művéről, annak hatásáról és legizgalmasabb témáiról. És természetesen nem maradhat ki, hogy röviden ne beszéljünk arról, mit várunk Denis Villeneuve jövőre érkező filmjétől.
Résztvevők:
Benkő Marianna (kritikus), Takács Gábor (szerkesztő), Tamás Gábor (fordító)
Október 23. (péntek), 18:00 – 10 éves a Próza Nostra zsánerirodalmi magazin
2010-ben blogként indult oldal elmúlt évtizede izgalmas projektekkel, nagyon sok könyvvel és élő eseménnyel volt tele. A Próza Nostra mára tucatnál is több munkatárssal működik, akik között felbukkannak írók, szerkesztők, fordítók, a fantasztikum kutatói és népszerűsítői – ezért, miközben visszatekintünk az oldal történetére, igyekszünk feltárni azt is, mennyi minden változott a hazai fantasztikus színtéren, hogyan látjuk mi ezt az időszakot kritikus olvasókként.
Résztvevők:
Borbíró Aletta, Fekete I. Alfonz, Nyerges Csaba, Szabó István Zoltán „Steve”
Moderál: Gaborják Ádám
Október 24. (szombat), 16:00 – Brandon Hackett: Eldobható testek könyvbemutató
Mit tennél, ha lehetőséged nyílna az örök életre? Hogyan változna meg a világ, ha már a külső egyáltalán nem számítana egy ember megítélésekor? És egy ilyen drasztikusan átalakuló világban létezhet-e még olyasmi, mint objektív igazság? Brandon Hackett új regénye ilyen és ehhez hasonló kérdéseket vet fel, de nem csak ezekről fogjuk faggatni a szerzőt a könyvbemutatón.
A szerzőt, Markovics Botondot (Brandon Hackett) Gaborják Ádám és Takács Gábor kérdezi majd.
2020 október 25. 17:00 (vasárnap) – Kleinheincz Csilla: Ezüstkéz könyvbemutató
A tavaly megjelent Ezüstkézzel lezárult Kleinheincz Csilla fantasytrilógiája, amivel nemcsak a főhősnő, Emese útja ért véget, de egy több mint tíz éves olvasói utazás is. Ennek apropóján kérdezzük majd a szerzőt az alkotásról, arról, mennyi minden változott az Ólomerdő 2007-es megjelenése óta, hogyan gondolkodik a fantasyről, hogy látja a mai írók helyzetét, és mik a tervei a jövőben.
Kleinheincz Csillával Borbíró Aletta beszélget.