<ajanlas>
Kornélnak. Tudja miért.
</ajanlas>
Itó Projekt polgári neve Itó Szatosi. Japán SF író, aki 2009-ben fiatalon – harmincöt évesen – halt meg rákban. Három regényt hagyott hátra sajnálatosan rövid élete után. A legutolsó regénye – jelen cikk témája – a </Harmónia> címet viseli és megjelenésének évében elnyerte a Japán SF Nagydíját.
Európában és általában a nyugati világban szeretnek az emberek Japánra az ellentmondásosság sztereotípiáinak mentén gondolni, sőt, szinte kötelező elsütni az unalomig ismert kliséket a szigetországgal kapcsolatban. Noha Japán valóban egyszerre a haiku költészet és a Sade márkit is zavarba hozó (de cenzúrázott!) pornó hazája, azért ezek a megközelítések mégis csak leegyszerűsítőek és pontatlanok. Annak ellenére, hogy a </Harmónia>-t ízig-vérig japán regényként szokták aposztrofálni, én szeretnék amellett érvelni, hogy sokkal „nemzetközibb” ennél, noha valóban mélyen áthatják a japán hagyományok.
A </Harmónia> műfaját tekintve disztópia, méghozzá meglehetősen különös. Különös, ugyanis a megvalósult utópiában játszódik. A helyszín a Japán szigetország, melyet már nem a nemzeti kormány ural, így van ez a fejlett világ egészével. A hatalmat az úgynevezett ökormányok vették át, a nemzetállamok csupán a világ elmaradott részein tartották meg hatalmukat. Az ökormányok világában a fejlett technika által gyakorlatilag teljes egészében sikerült megszűntetni a betegségeket. Minden felnőtt személybe felinstallálják a WatchMe nevű programot, mely figyeli az illető életfunkcióit, ellenőrzi a szervezetébe került anyagokat és azonnal jelentést tesz, ha káros változást tapasztal. Az arra illetékes installáció pedig a jelentés alapján teszi a dolgát és minden betegséget azelőtt megszűntet, hogy kifejthetnék a hatásukat. Ebben az egészséges világban nincsenek elhízott vagy kórosan sovány emberek, mindenki egészségét és életét féltőn óvják az ökormányok, ennek következtében az egészségmegőrzéssel kapcsolatos funkciókat egyre inkább „kiszervezik” az emberi testből és a feladatot olyan központilag irányított programoknak a felügyeletére bízzák, melyek minden másnál hatékonyabban képesek azt elvégezni. Az élet a társadalom jólétének forrása, ezért minden állampolgárnak jól felfogott érdeke és kötelessége forrástudatosan élni, azaz vigyázni a testére.
Az emberi test ugyanis elsősorban társadalmi tulajdon. Nem az általa/benne élő rendelkezik vele.
Ezért aztán az olyan káros anyagok, mint amilyen az alkohol vagy a cigaretta illegálisak, hiszen használatuk egyáltalán nem a forrástudatos életvezetés része. Kávét még ugyan ihat az ember, de már ezért is úgy néznek rá, mintha fütyörészett volna egy templomban. Az íratlan társadalmi szokásjog pedig időnként erősebb visszatartó erő, mint a törvény.
Ebben a társadalomban mindenki kedves és megértő, azon túl, hogy egészséges. Az erőszakot szinte teljes egészében sikerült száműzni a fejlett világból. Ha rossz napod van, nincs olyan, hogy ne kérdeznék meg, hogy mi a problémád. Mindenki annyira segíteni akar.
Némelyeknek ez a környezet elviselhetetlen a fojtogató és állhatatos gondoskodása, szeretete miatt. A történet kezdetén három tizenéves lánnyal ismerkedünk meg (egyikük közülük a narrátori hang), akik elhatározzák, addig lázadnak a kibírhatatlan rendszer ellen, amíg módjukban áll: ameddig gyerekek. Felnőttként ugyanis bekerül szervezetükbe a WatchMe. Egy ilyen rendszerben mi lehet az egyetlen érvényes módja a lázadásnak? Természetesen az öngyilkosság. Az abszolút nemet mondás a vitalista rendszerre, a tulajdonjog kimondása a test fölött.
A három lány öngyilkossági kísérletéből mindössze egy sikerül. A másik két barátnő tizenhárom év múlva találkozik újra egymással, amikor is a világon – ugyanabban a pillanatban – hatezer ember követ el öngyilkosságot az éppen keze ügyébe kerülő eszköz segítségével. Nem sokkal később bejelentés érkezik a televízión keresztül, miszerint szervezett támadás hatására oltották ki az életüket a polgárok: egy csoport az emberek akaratát a WatchMe-n keresztül képes irányítani. Céljuk új társadalom felépítése, aminek csupán a legrátermettebbek lehetnek a tagjai. Mindenkinek tanúbizonyságot kell tennie a rátermettségéről, ezt pedig azon a módon teheti meg, ha megöl valakit. Adott egy határidő, ameddig teljesíteni kell a feladatot. Aki nem teszi, önkezével fog véget vetni a fenyegetés szerint az életének. Innen indul a kellően csavaros történet.
A történet valamivel több mint fél évszázaddal játszódik a mi korunk után. Elsőre talán időben közelinek tűnik a világ effajta gyökeres változása, melyet atomfegyverek bevetése előzött meg – a vitalista társadalom tehát egy rendkívül sok életet követelő trauma következménye – ám úgy tűnik, hogy az ember tömegesen, gyorsan és hatékonyan idomítható lény. A </Harmónia> riasztóan sokszor jelzi ezt implicit módon az olvasójának. A regény központi témája az emberi akarat és a hatalom kérdése, melyet rendkívül alaposan, több nézőpontból megvilágítva prezentál az olvasónak. Bonyolult gondolatmeneteket illetlenség vázlatosan ismertetni, úgyhogy inkább nem is teszem. Annyit azért megjegyeznék, hogy viszonylag kevés olyan sci-fit olvastam, amiben Foucault-t idéznek vagy a Descartes-i dualizmussal szemben érvelnek meggyőzően és mindezt anélkül, hogy az intellektuális sznobizmus vádja felmerülne. A </Harmónia> mindezt megteszi, ráadásul közérthetően, mégsem laposan.
Nem csak az akarat és a hatalom kérdését gondolja végig és gondoltatja végig az olvasóval a szöveg, hanem magát az alapszituációt és annak következményeit is a végletekig alaposan és hihetően kidolgozza, mely rémítőbb a történet befejezésére nem is lehetne.
A szöveg különlegessége, hogy etml kódok közé írt szakaszok szakítják meg időről-időre a történet hagyományosan szedett szövegrészeit. E különleges betoldások a regény végén megkapják szövegvilágbeli funkciójukat, ám a narráció szempontjából is fontos szerepük van. A nyitó- és zárókódok között szedett szöveg értelmezéséhez plusz információt adnak ezek a kódok, melyek egyértelműsíthetik vagy éppen elbizonytalaníthatják a szöveg értelmezését. Nem mindegy, hogy:
Soha nem kések.
vagy
<irónia>
Soha nem kések.
</irónia>
A </Harmónia> leginkább a Szép új világ vagy az 1984 féle disztópiák hagyományával mutat rokonságot, mintsem a vele gyakran párhuzamba állított Battle Royale-lal és az általa fémjelzett irodalmi hagyománnyal, habár Itó Projekt regénye egy helyen cím szerint is hivatkozik a Battle Royale-ra. Ettől függetlenül a rendszer- és társadalomkritikai elemek fókuszba állítása és a lélektani fejtegetések jellege sokkal inkább az említett nyugati szövegekkel mutat rokonságot.
Az Ad Astra Kiadó munkája a magyar kiadás és bár a fordítást nem tudtam az eredetivel összevetni, a fordított szöveg jól szól magyarul és tartalmaz néhány igazán jó mondatot. Fajsúlyos, nehéz regény és pont annyira vicces, mint egy gyomorlövés.
