A Főnix Könyvműhely új szereplője a magyar könyvpiacnak. Előre láthatóan a magyar szerzők fiatal felnőtteknek (young adult – YA) szóló zsánerregényeivel foglalkoznak majd, ahogyan ezt A. M. Aranth Cleadur – Dobszó a ködben című sorozatnyitó regényéből és Vivien Holloway Mesterkulcs című szintén sorozatnyitó írásából meg lehet ítélni (előbbiről Kanizsai Ági írt értő recenziót az oldalon).
A Winie Langton történetek nyitó darabjának kézbevétele meglepő élmény lehet, ha az olvasó előzőleg csak netes cikkekben és webshopokon keresztül találkozott vele. A kötet mindössze 77 oldal, ezért valójában inkább füzetnek nevezhető, mint könyvnek. A műfaji besorolás is bajos, hiszen nem tudni, hogyan viszonyulnak majd egymáshoz a megjelenő kötetek. Egyelőre talán nevezzük folytatásos regénynek és tekintsünk el – az egyébként egyáltalán nem mellékes – besorolási nehézségektől. Nézzük mit is kapunk ettől a kis füzettől!
Először is: a steampunk ígéretét. A borítókép és a műfaji megjelölés is ezt erősíti. Ehhez a koncepcióhoz kiválóan passzol a rövid, folytatásokban megjelenő forma, hiszen Dickens, Twain és Thackeray is jelentetett meg folytatásos regényeket, mely az irodalomnak azt a hagyományát és korszakát idézi, ahová a nosztalgia érzésével a steampunk regények világa is visszanyúl. Innen nézve forma és műfaj ötletes, átgondolt találkozása a Mesterkulcs – illetve a Winie Langton történetek. Sajnos azonban sokat ront az összképen az, hogy a szövegnek nagyon kevés köze van a steampunk zsáneréhez – legalábbis ami az első részt illeti – de erről majd később.
A történet helyszíne a negyedik világégést követő jövő, ahol a gőzenergia vált az egyeduralkodóvá, vagyis az alaphelyzet posztapokalipszisbe oltott steampunk. Winie Langton – a főhős – egy gazdag tolvajcsalád fiatal női tagja, aki azonban jelleméből fakadóan a család fiú tagjainak számára kitalált kiképzést kapja. Ebben a családban a nők a csábítás szakértői, míg a férfiak a tolvaj mesterség klasszikus eszközkészletét sajátítják el: értenek a lopakodáshoz, besurranáshoz, a fegyverekhez és valamelyest a pusztakezes harchoz. A nem túl eredeti csavar abban áll, hogy a szülők fiú babára számítanak, de a megszülető gyermek lány, ezért aztán az apa fiúként kezeli és ennek megfelelő neveltetést is kap.
A „címszereplő” mesterkulcs egy legendás tárgy, mely előtt nincsenek zárt ajtók, és ami sokkal inkább egy zsebórára, mint kulcsra hasonlít. E tárgy kerül a Langton család látóterébe, céljuk ennek megszerzése. Ennek érdekében a két Langton nővér részt vesz egy estélyen, ahol Winie összeismerkedik egy férfival – Williammel –, akitől megszerzi a kulcsot. William segítséget kér Winie-től a saját céljai elérése érdekében. Itt zárul az első füzet.
Nem állítom, hogy ne lenne kellemes olvasmányélmény a Mesterkulcs, mert az. A történet lineáris, épp ezért pihentető. A karakterek kellően 
ismerősek más történetekből, mindegyiküknek – mintha csak kötelező lenne – van valamilyen könnyen azonosítható és leginkább szerethető sajátossága, így azonnal egy komfortos világba csöppen az olvasó. Röviden: a Mesterkulcs teljes egészében problémamentes írás. Nincs benne mit értelmezni, a világon semmit nem tesz kockára sem az író, sem az olvasó, épp ezért nem több – ám nem is kevesebb –, mint egy kockázatmentesen kellemes olvasmányélmény, ami megnyugtatóan kevés reakcióra sarkallja olvasóját. Talán mindez a sorozat későbbi darabjaiban változni fog.
Mindemellett a Mesterkulcs biztos és könnyed kézzel megírt történet, ami egyértelművé teszi, hogy Sasvári Vivien (szerzői nevén Vivien Holloway) rutinos szerző, aki jól ismeri a mesterséget. A Mesterkulcs nem is az első kötete, hiszen 2013-ban az Atlantic Press kiadó már megjelentette egy könyvét, a Pokoli szolgálat című regényt, ami – természetesen – egy trilógia első kötete (Pokolháború-trilógia) és egy Lilian nevű bérgyilkosról szól, akinek Lucifer a munkáltatója.
Ahogyan arról már volt szó, a Winie Langton történeteket steampunk szövegekként harangozták be, ami legalábbis csúsztatás. Bár a világ bizonyos elemei, illetve a megteremteni kívánt atmoszféra a steampunk zsáner elemeit használja fel, a műfaji hagyományhoz semmilyen mértékben nem viszonyul, így aztán hozzá sem ad és el sem vesz belőle – a hasonló kötetekből van rengeteg a piacon. Éppen ezért, ha valaki egy dögös, magyar steampunk regényre számít, az csalódni fog, hiszen néhány díszletelemen kívül a zsáner semmilyen lényegi vonását nem olvasztja magába a szöveg. Mindenképpen komolyabb előrelépés lenne, ha ezek inkább szervesülnének.
Biztos vagyok benne, hogy a Winie Langton történetek – könnyed stílusuk és jól alkalmazott díszletezésük révén – megtalálják, kialakítják saját olvasótáborukat a megcélzott olvasói korosztályban és jó bevezetésként szolgálhatnak a világról többet állító, izgalmasabb, ám éppen ezért súlyosabb, nehezebben fogyasztható szövegek felé. Már kapható is a sorozat második része, a Tolvajbecsület.
