Örökké Égő Kos lángja kialszik, vagyis az isten meghalt. Az adósságai okozták a halálát. Mi ilyenkor a teendő? Jogászokat kell hívni, akik átnyálazzák a szerződéseket, és próbálnak rájönni, vissza lehet-e hívni Kost az életbe. Vagy legalábbis valamit hozzá hasonlító entitást.
Az Agave kiadó vitán felül a kortárs, izgalmas és újító fantasy zászlóshajója a magyar piacon, Gladstone regénye a Lépcsők városával és Az ötödik évszakkal együtt azt a fajta sziporkázóan ötletes fantasyt nyújtja, amivel még Miéville könyveiben ismerkedtem meg. (És akkor ne feledkezzünk meg A varázslók-trilógiáról sem, már ami az újítást illeti, még ha egészen más típusú fantasy is, mint az előbbi három.)
De miben áll Gladstone újítása? Leginkább talán abban, ahogyan a mágiát (a Tudást) kezeli – már-már tudományosan. Ezért is állhatott olyan közel hozzám: a mágiahasználók – Mesterek és Mesternők – nagyjából úgy viselkednek, mint a közgazdászok, akik azt nézik, hol lehet lecsippenteni egy kis hasznot, amit aztán máshol felhasználhatnak. A mágia itt közgazdasági alapon működik. Nem elég, hogy minden varászlásnak ára van, de a mágia maga is lehet fizetőeszköz. Az istenek és híveik viszonya is lényegében hasonló alapon szerveződik: az istenek, mint a bankok, a „befektetőkkel” (a híveikkel) kvázi szerződéseket kötnek, ahol a hit erejéért cserébe csodákat visznek véghez. Csodálatos, ahogyan Gladstone az emberek és istenek viszonyát fejtegeti, hogyan létezik a kettő egymás mellett, és hogyan változott meg a köztük lévő viszony. A történet helyszíne remek példája ennek az együttélésnek: Art Coulumbot Kos, a Tűzisten uralja, cserébe üzemelteti a házak fűtését, a gőzgépeket, mozdonyokat. Gyakorlatilag az egész város léte Koson múlik. És éppen ezért olyan nagy probléma, hogy az isten elhalálozik.
És itt lép a képbe Tara Abernathy, akit főnöke, a titokzatos Mesternő, Ms. Kevarian nemrég fogadott fel egy nagyhatalmú „iroda” alkalmazásába pont ennek az ügynek a lebonyolításához. Mert valami nincs rendben Kos halála körül. Látszólag az isten túlvállalta magát a szerződéseivel, de ez önmagában még nem okozhatta volna a halálát. Gladstone Tara történetével nyit, és mi az első oldalakon is már a fejünket kapkodjuk, ahogyan a mágia világába nyerünk bepillantást. Olyan típusú urban fantasyre gondoljunk, mint amilyen a Perdido pályaudvar, végállomás: a tudósként a varázslást tanulmányozó Mesterek mellett vámpírok, vízköpők, Halhatatlan Királyok, istenek és varázserejű papok népesítik be a világot. Art Coulumb olyan, mint egy konszolidáltabb Új-Crobuzon, de neki is megvannak a maga, mélyben rejtőző ellentétei, melyekről itt nem fogok beszélni. Legyen elég annyi, hogy Gladstone hihetetlenül ötletesen építi fel a regénye helyszínét, minden klappol, a mágia által meghatározott világa (amiről fentebb már szót ejtettem) pedig mindenkinek, aki szereti a fantasztikumot, igazi élvezetet fog okozni.
És mi a helyzet a cselekménnyel? A karakterekkel? Mint regény, hogy teljesít a Nagyrészt halott? Jelentem, tökéletesen. Az eleje kissé talán lassan építkezik, szép sorban tudunk meg egyre többet, de ezt a lassúságot ellensúlyozza a világ újdonsága. Viszont a második felében már teljesen felpörögnek az események, a több nézőpontkarakter váltogatása tökéletes egy ilyen feszes történethez. Ráadásul a regény néha átcsap tárgyalótermi krimibe, amikor a Tudás birtokosai összecsapnak, szerződéseket és mágiájukat összemérve, hogy aztán lassan kibontakozzon a rejtély megoldása, ami összetett, de egyszerre emberközeli és grandiózus is. Ahogyan az egy jó krimitől elvárható, egyes darabokból mi magunk is össze tudjuk rakni a megoldást, de kell hozzá a katartikus végkifejlet, ahol minden szereplő összecsap. Akik egyébként egytől egyik remek figurák, a láncdohányos kispaptól a „drogfüggő” „rendőrön” keresztül egészen a titokzatos Mesternőig. Sőt, még az istenek is érthetőek, saját motivációkkal és célokkal rendelkeznek, a maguk „istenségében” emberiek. Mindennek a középpontjában ott van Tara, akinek az alakjában még rengeteg potenciál rejtőzik. Szimpatikus figura, aki ugyanakkor mégis sokszor önfejű és meggondolatlan. Érezni, hogy sokkal több van a múltjában, mint amit a szerző fellebbent, másrészt pedig még rengeteget fog fejlődni, mire legközelebb találkozunk vele. A Nagyrészt halott nem karakterdráma, sokan találhatják kicsit távolságtartónak a szereplők kezelését, de azt nem lehet mondani, hogy kidolgozatlanok volnának.
Ráadásul sci-fi olvasóként is el vagyok kápráztatva. A sztereotípia az, hogy a fantasyben nem kell betartani a szabályokat, a szerző saját kénye-kedve szerint alakíthatja, szereplői hogyan bánnak a mágiával. A természetfeletti definíció szerint fölötte áll a világ törvényeinek. Vannak ugyan komplex és kidolgozott mágiarendszerek, de mivel ezek sokszor epikus környezetben jelennek meg, az egyszeri sci-fi olvasó inkább távol tartja magát ezektől - nem mintha a sci-fik jelentős része nem lenne inkonzisztens vagy gyengén kidolgozott. Talán a kétezres évek elején kibontakozó new weird irányzat volt az, ami komolyan kezdte venni a saját mágikus világát. Miéville úttörő Perdidója például pont azért érdekes, mert tudományos magyarázatot - de legalább is törvényszerűségeket - próbál találni a varászlatos elemekre. A Nagyrészt halott (de említhetném a magyar Horgonyhelyet is) egyenes ági leszármazottja ennek az irányzatnak. Mondhatnám azt is, de ez nagyon rosszul hangzik: olyan alaposak, mint a jól kidolgozott sci-fik. A szerzők világai teljesen logikusak, a mágia szerves része a mindennapoknak, és a környezet egészében, a társadalom felépítésében, az emberek gondolkodásában tetten érhetőek ezen egyszerű ténynek a hatásai (pl. milyen a fuvarozás ott, ahol a mágiát fizetőeszközként lehet használni). Sok sci-fi szerző példát vehetne ezekről az alkotókról.
A kortárs fantasy olyan szerzői, mint Gladstone és Bennett – Jemisinről nem is beszélve – idén nyáron sikeresen megvettek maguknak a könyveikkel, és ha ez így megy tovább, akkor bizony a fantasy olvasások száma felkúszik a sci-fi közelébe (ha el nem is éri). Az biztos, hogy Max Gladstone felkerül a listára, a várhatóan jövőre érkező második regénye – mely más szereplőkkel, de ugyanebben a világban játszódik – biztosan várólistás. Szeretem a new weirdet. Szeretem a megújuló urban fantasyt. Szeretem a kortárs fantasyt. Különösen ha ennyire sokrétegű és sziporkázó, mint a Nagyrészt halott.
