Bevezető:
A horrorképregények új virágkora?
Az ősz beköszöntével mindig rám tör a késztetés, hogy a lehető legmélyebbre merüljek a horror műfajon belül, legyen szó irodalomról, filmekről, videojátékokról és képregényekről. Ez régen leginkább a horrorklasszikusok pótlását jelentette október környékén, ám újabban azt tapasztalom, különösen a képregények terén, hogy mintha szárnyalni kezdett volna a műfaj. A képregényeket illetően a magyarázat többrétű. Egyrészt a szuperhősök uralta mainstreamtől (DC, Marvel) független kiadók kezdenek egyre népszerűbbekké válni, amiből törvényszerűen következik, hogy egyre több horror műfajú alkotás jelenhetett meg az utóbbi években. Másrészt mintha a COVID-járvány hatására is megnőtt volna az érdeklődés a rémtörténetek iránt, hasonlóan ahhoz, ahogyan a korábbi feszültségekkel és szorongásokkal teli történelmi időszakokban is a horror felvirágzását figyelhettük meg, például a 19. század első felében, utána a spanyolnátha-járvány és a nagy gazdasági világválság alatt, végül pedig a hidegháború évei során. Míg korábban szabályosan vadászni kellett a friss horror címekre, most épp a bőség zavara okozhat fejtörést sokak számára. Jelen cikk abban próbál segítséget nyújtani, hogy mely nemrég megjelent horrorképregények azok, amik a legnagyobb eséllyel nyerhetik el a műfaj iránt érdeklődő olvasók tetszését. Vágjunk is bele!
Locke & Key: The Golden Age
Írta: Joe Hill, Rajzolta: Gabriel Rodriguez, Kiadja: IDW Publishing, várható megjelenés: 2022.
Sokan tulajdonítják a horrorképregények közelmúltbéli népszerűségét részben a Locke & Key váratlan sikerének. Az eredetileg 2008 és 2013 között futó, 37 számot megélt sorozatban Joe Hill és Gabriel Rodriguez a Locke család jelenkori megpróbáltatásait mesélik el, miután a családfő tragikus halálát követően a túlélők egy új kezdet reményében az addig éveken át elhagyatottan álló családi birtokukra költöznek. Az itt álló villa számos különös képességgel bíró kulcsot, illetve a kulcsokat mindenáron megszerezni próbáló démoni lényt rejt magában.
A történet során apránként fény derül a Locke család és a birtok múltjára: a család őse, Benjamin Locke az amerikai függetlenségi háború idején lelt rá a Lovecraft nevű város területén álló barlangra, amiből kapu nyílik egy démonokkal teli dimenzióba. A démonok csak emberek megszállásával képesek biztonságosan átlépni a mi valóságunkba.
A sorozat egészet alkot ugyan (a kötetek magyar nyelven a Fumax Kiadó gondozásában érhetők el), azonban több „árván” maradt, azaz gyűjteményes kiadványba nem került történet is megjelent az évek során, amik a Locke család előző generációra fókuszáltak (Open the Moon, Small World). Mint derült égből villámcsapás, Joe Hill új minisorozatokat jelentett be. Az In Pale Batallions a Locke család első világháború alatti viszontagságairól, a Hell & Gone a korábbi háború során végbement tragédiák feldolgozásáról szól, illetve utóbbi egy leleményesen kivitelezett Sandman-crossoverként (Neil Gaiman) is funkcionál. De ez még semmi: a Golden Age, azaz Aranykorra keresztelt történetszál egy új, előreláthatóan 37 számból álló eposz, a World War Key felvezetése. A Golden Age valamennyi száma megjelent már és megrendelhetőek, a füzeteket egybegyűjtő kötet pedig jövő márciusára várható, amiben helyet kap majd egy exkluzív történet, a Face The Music is.
Home Sick Pilots
Írta: Dan Watters, Rajzolta: Caspar Wijngaard, Kiadta: Image Comics, 2021.
Több okból is hálával tartozom ezért a képregényért. Egyfelől hitelesen és rendkívüli stílusérzékkel ábrázol egy számomra fontos zenei színteret (90-es évek alternatív mozgalma) annak minden szűk szubkulturális és tágabb társadalmi körülményével együtt, miközben a történet központjában álló tinédzser karakterek is hihetőek, nem úgy, mint a sok, nyolcvanas évek hamis nosztalgiájában tobzodó médiatermékben tetten érhető tini-karikatúra. Másfelől Dan Watters egy olyan soha nem látott zsánerkombinációt valósít meg a képregényben, amelynek láttán valószínűleg sok koncepcionális alkotásra fogékony szerző a homlokához fog csapni, hogy miért nem ő gondolt erre először. Nem akarom lelőni a poént, annyit elárulok, hogy a kombináció egyik eleme a kísértettörténet, ám Watters és Wijngaard keze alatt ennek a nagymúltú zsánernek a kivitelezése friss és érzékletes a műfaji fúzió előtt, alatt és után is. Ami biztos: a jelenlegi cikkben bemutatott képregények közül a Home Sick Pilots a legszebben rajzolt és színezett alkotás. Egyszerűen lenyűgöző, amit Caspar Wijngaard művelt a képregény képi világának és atmoszférájának megalkotásakor.
Smaragdzöld Tanulmány
Írta: Neil Gaiman, Feldolgozta: Rafael Scavone, Illusztrálta: Rafael Albuquerque, Fordította: Limpár Ildikó, Kiadó: Fumax, 2020.
A Smaragdzöld Tanulmány egy Sir Arthur Conan Doyle és H. P. Lovecraft karaktereit elegyítő fanfiction csúcsra járatása. A cikk olvasója most megvádolhat azzal, hogy így minden meglepetésről idő előtt lerántottam a leplet, de Neil Gaiman szerencsére jóval többet tett annál, mint hogy egyszerűen összekeverte volna a klasszikus detektívtörténet és a kozmikus horror elemeit. A képregény Neil Gaiman 2003-ban, eredetileg a Shadow Over Baker Street című antológiakötetben megjelent novellájának adaptációja (a novella magyarul a Törékeny holmikban és a Sherlock Holmes lehetetlen kalandjai című antológiában is olvasható). A kötet maga is szokatlanul rövid, mindössze 88 oldal a fejezetelválasztókkal, fiktív újsághírekkel és hirdetésekkel, valamint a vázlatoldalakkal együtt. Cserébe viszont a gazdaságos történetvezetés egyik legszebb iskolapéldáját kapjuk a képregény médiumán belül, egyetlen képkockánál sincs több vagy kevesebb a kelleténél. A cselekmény egy első pillantásra a viktoriánus korhoz hasonló, alternatív történelmi szituációban játszódik, ahol a királyi dinasztiák helyett Lovecraft kozmikus mitológiájának Nagy Öregjei uralkodnak az emberiség felett. Az ösztönző esemény is az egyik „Öreg Nemes” gyilkossága körül forgó rejtély. Gaiman, illetve az adaptáció forgatókönyvéért felelő Rafael Scavone az első oldaltól az utolsóig játékban tartják a különböző toposzokat és az olvasói elvárásokat. Éppen ezért a legkézenfekvőbbnek tűnő megoldás arra, hogy kik valójában a történet főszereplői és antagonistái, jó eséllyel téves. Gaiman zsenialitása révén az olvasó maga is detektívvé válik, és minél szemfülesebb, illetve minél többet tud a megidézett szerzők munkásságáról, annál gazdagabb élményben lehet része.
Ice Cream Man
Írta: W. Maxwell Prince, Illusztrálta: Martín Morazzo, Kiadta: Image Comics, 2018-
Az amerikai horrorképregény-antológiák körében régi hagyományra tekint vissza az egyes történeteket felkonferáló „házigazda” (host) szerepeltetése. A gyakorlat az EC kiadó The Vault of Horror című sorozatával kezdődött 1950-ben (The Vault Keeper), és a hetvenes évek közepéig széles körben elterjedt volt. A ma megjelenő kiadványok között is akad néhány, amelyek megpróbálják feleleveníteni a hagyományt, ám Prince és Morazzo még egy extra csavart is hozzátettek a formulához az Ice Cream Man című sorozatukkal. Minden szám egy-egy különálló történetet tartalmaz, amik a cselekményük szempontjából elhanyagolható mértékben, az egész sorozaton átívelő rejtély szempontjából viszont igen körmönfont módon kapcsolódnak egymáshoz. A rejtély maga a sorozat házigazdájának, a Jégkrémes Embernek a ki-, illetve mibenléte, aki látszólag mindenható módon átveszi az irányítást az áldozatai élete felett annak érdekében, hogy válogatott módszerekkel megkeserítse az életüket a maga (vagy épp az olvasó?) szórakoztatására. A pszichológiai és kozmikus horror, valamint a szürreális és abszurdista humor elemeit ötvöző sorozat egyszerre műfaji játék, a képregény médiuma feletti metakommentár és szívszorító emberi tragédiákat érzékletesen ábrázoló mű. 2018 januárja óta összesen huszonhat szám jelent meg a COVID miatti karanténhelyzet kapcsán készült különkiadással együtt, és még mindig nem ért véget. A sorozat gyűjteményes kiadványok formájában is elérhető, és bár kissé döcögősen indul (Vol. 1: Rainbow Sprinkles), az utána következő összes kötet fantasztikus élményt nyújt.
