„ha produkálsz / rasszjegyeket / felejtsd el a / klassz jegyeket” (Graham Joyce - A katicák éve)

Jelenlegi hely

Szerző Makai Péter Kristóf On the

Graham Joyce: A katicák éveTombol a hőség. Patakokban folyik a hátukon a víz. A strandon kisgyerekek sikítoznak, zsákbanfutó versenyt futnak, kincset keresnek, homokvárat építenek. Az ifivezetők úgy-ahogy próbálják kordában tartani a gyereksereget, és szórakoztatni az őket kísérő nagyikat. Aztán este, miután a kis lurkókat ágyba terelték, az öregek meg elszenderülnek a tombolahúzás után, indul az igazi éjszakai élet, az elhajlás, a nyári bulik… csak reggelre józanodj ki, és mire ébresztő van, a saját ágyadban kelj! És söpörd le a zöld zakódról azt a rengeteg katicabogarat, hogy nézel ki?! Katalinka, szállj már el!

David, a jómódúnak semmiképp sem mondható munkáscsaládból származó fiatal is úgy döntött, hogy 1976 nyarán diákmunkával keresi meg a bulizáshoz valót, így egy kicsit a saját lábára is állhat, elszabadul a szüleitől, és akár még csajozhat is. Nyári tábort is tudatosan, felnőtt fejjel választ: a lincolnshire-i Skegnessben vállal munkát, ahol egész nyáron hallgathatja a táborozók kacagását és minden nyűgét, terelgetheti őket kedvére, elpoénkodhatja napjait, és még pénzt is kap érte. Mégis van még, ami ide húzza a szívét: kisgyerekkorában valami szörnyűség történt, a vér szerinti apjáról készült utolsó fénykép itt készült, és Davidet ez azóta sem hagyta nyugodni.

Mégis kultúrsokként éri, amikor a lepukkant, a negyvenes-ötvenes évek varietézenészeit felvonultató, cikisen retró táborban munkához lát. Itt mindenki stikában nyerészkedik valahogy a táborban lakó gyerekeken és szülőkön, mindenkinek megvan a maga kis biznisze, mindenki ügyeskedik, és senki sem küzd nagyon azzal, hogy a látszatot fenntartsa. A skegnessi nyári táborhoz hasonló üdülőknek a napjai meg vannak számlálva az olcsó repülőjegyek és a változó ízlések miatt: a csillogó szemű tinikhez már a hippikorszak zenéi szólnak, a kiábrándultabbaknak meg a feltörekvőben levő, radikális punkegyüttesek nótái. A táborfelügyelők és David munkatársai pedig fáradt rutinnal űzik az ipart, elegük van a rajcsúrozásból, a Ki mit tud?-versenyek és a táncdalfesztivál műsoraiból, az ócska bűvészmutatványokból – nekik elég, ha legurítanak egy sört munka után, úgyis ugyanez lesz majd holnap, meg a következő turnusban.

Graham Joyce mesteri vonásokkal festi meg az 1971 után megtört, nemzettudatában megtépázott, már nem is annyira nagy Britannia munkásosztályának sanyarú helyzetét A katicák évében. A zsémbes gondnoktól a kabaréműsorok fásult előadóján keresztül a bunkó, lógós munkássrácig, aki csak ki akarja húzni lével és ép ésszel tavaszig, David nagyon sokféle arccal találkozik a nem éppen trópusi klímájáról híres kelet-angliai üdülőben. Mégis annyira otthonos hangulatot árasztanak a nyaralás képei, hogy kis változtatással egy balatoni úttörőtáborban is játszódhatnának, ahol még mindig van zászlófelvonás és gyümölcsjáték meg portya, csak mi nem vesztettük el gyarmatbirodalmunkat. David is csak a szívét – menthetetlenül belezúgott a magát butácskának beállító, de valójában eszes, félvér Nikkibe, aki vele együtt szórakoztatja a gyerekeket, mert máshoz nem ért, és sosem tanulhatott tovább.

Joyce pontos korrajza miatt lesz igazán hiteles ez a felnőtté válásról és a nyári szerelmektől túlfűtött, dolgos hétköznapokról szóló könyv, amelybe belerondít a politika. A megtépázott becsületű brit kispolgár ugyanis Trianonnal egyenértékű nemzeti sorscsapásként tekintett arra, hogy az Egyesült Királyság szigetországon túli területei szabaddá váltak, és katicákként rajzottak vissza a régi birodalmi központba a mindenféle bevándorlók. A szkinhedek hamar egymásra találtak a pakisztáni és egyéb színesbőrű, félvér népek szidásában, verésében, ami hamarosan olyan népszerűségnek örvendett, hogy a Magyar Gárdához hasonló mozgalom alakult belőlük, a Nemzeti Front. A táborban egyaránt vannak, akik pártolják az új, erőpolitikában menedéket kereső, kilátástalanságból szebb jövőt mutató mozgalmat, és olyanok is, akiket derűs, barna ábrázatuk miatt leginkább megvernének, mint például David újdonsült barátnőjét. Mármint a kettő közül az egyiket.

Amilyen ügyetlenül zsonglőrködik két szerelmével David, Joyce olyan magabiztossággal vezeti be az olvasót a történet alcímének megadott kísértethistóriájába. A természetfeletti szál, amelyben egy kék öltönyös férfi és a fia bukkannak fel a legváratlanabb helyeken, meglepően természetesen illeszkedik bele a lerobbantsága miatt kissé gótikus nyaraló hétköznapjaiba. Az üveges, áttetsző tekintetű, füsttestű jelenések mintha a hely szellemét elevenítenék meg, a misztikum pedig sosem válik hátborzongatóvá, inkább mutat rokonságot a Washington Irving-i rejtelmekkel, vagy Ambrose Bierce groteszk történeteivel, mint a hatásvadászabb horrorsztorikkal. Éles szemű társadalomkritikája miatt nem volna nehéz rásütni a mágikus realizmus bélyegét sem, de a fantasztikus vonulat annyira visszafogott, hogy már-már realista regényként olvasható, még ha mindent látó jósnők és baljós álmok is szerepelnek benne. És egy sáskajárásra hasonlító katicainvázió.

Be kell valljam, egy pillanatra sem volt kérdés nekem, hogy a szellemszálnak milyen kifutása lesz, annyira könnyen megjósolható – annál több figyelmet érdemel viszont az emberi kapcsolatok ábrázolása, amiben Joyce különösen jeleskedik. A semmirekellő, drogos Nobby, aki az örökös szófosása miatt mindenkinek az agyára megy, a ripacs Olasz Tenor, aki nagy reményeket fűz Davidhez, a tábort nagy dumával, nagy szivarral és nagy cinizmussal elvezetgető Tony mind-mind emlékezetesek a maguk módján, civakodnak, egymásnak keresztbe tesznek, gyanúsítgatják egymást, és morognak-fújnak egymásra, ahogy azt gyarló emberek szokták egy szebb napokat látott nyaralótelepen. Az öblös hangú, sokat látott, marcona Colin és agyba-főbe vert neje, Terri, akinek a megaláztatásait azzal tetézik még, hogy felmosónőként robotol, sokat elárul arról, hogy a hetvenes években feltámadó nőmozgalmak akkoriban még messze nem érték el az angol társadalom zömét, amiről a barna bőrű Nikki csakúgy tudna mesélni. Egy metsző képet kapunk arról, hogy milyen perspektívájuk volt azoknak, akiket a birodalom széthullásának veszteseiként a legmélyebben érintett a ’73-’75-ös olajválság és a stagfláció, és akik ezért közérthető megoldásokat kerestek a problémáikra, a szexben, a drogokban és a politikában egyaránt. Joyce imád sejtetni, és jól is csinálja: Terri valódi sorsára egészen a könyv végéig nem derül fény, és az olvasó akkor is némileg hitetlenül áll a dologhoz, míg David tábor utáni napjai, és visszatérése az egyetemi élethez megérdemelt, mert látszik rajta, hogy más ember lett, mire véget ért a nyár.Graham Joyce

A szerző leírásaiban van valami prózai, de mégis mágikus realista felhang, amitől még a korhadt faházak, a balatoni művházakat idéző színháztermek, a lincolnshire-i homokdűnék is a legjobb gótikus regények ódon várkastélyait és kietlen lápvidékeit juttatja eszembe a forró nyári melegben. A cselekmény, noha nem pörög gyorsan, mégsem vesszük észre, mert annyira megtölti Joyce élettel az üdülőtelepet, hogy nem csoda, ha még szellemek is kísértenek. Az Angliában két éve megjelent könyv magyar kiadásának talán éppen ezért is szomorú aktualitást ad, hogy Graham Joyce tavaly októberben meghalt, miután nem sokkal a könyv megírását követően agresszív limfómát, egyfajta rákot diagnosztizáltak nála. Legutolsó, életében megjelent könyvén, bár a holtak kísértik, mégis az élni akarás, a gyermekből felnőtté válás, az új élet ígérete, a holtak elengedése az, ami a leginkább átsüt. Őszintén ír a szélsőjobboldal gyalázatos előretöréséről, együtt érzően közösséget vállal a kirekesztettekkel és a vesztesekkel, hitelesen ábrázolja egy kamasz gyerek menekülési és megfelelési vágyát, ahogy kilép az életbe, és rászakad a munka, a szexualitás, a politika, vagyis a felnőtt világ, a maga teljességében. Remélhetőleg a könyv letétele után az olvasóban is marad valami a könyv világából, mert kísértetiesen sok hasonlóság van a negyven évvel ezelőtti események, és a mai világ bizonytalanságai között. Talán még az író szellemét is megpillanthatja, kék öltönyben, könyvvel a kezében. De ez nem biztos. Csak a nyár az, a hőség, és a szerelem, amely utat talál magának minden körülmények között.