Nem tudom, hogy Adam Troy-Castronak ez volt-e a célja, de A holtak küldöttei egy hommage – mégpedig Orson Scott Card A holtak szószólója című nagyszerű könyvének megidézése. Bennem legalábbis egyértelműen az ott olvasott fordulatokat idézte fel: a szörnyeteg/népirtó főhős; a kiinduló krimi szál, amely társadalmi-politikai kérdésekkel terhes, különösen az értelmes fajokkal kapcsolatos polgárjogi problémákkal; a nyomasztó titkokat őrző helyszín és a titokzatos viszonyrendszer az ott élők között; értelmes és kicsit titokzatos mesterséges intelligencia… Troy-Castro érdeme azonban az, hogy ezen hasonlóságok ellenére regénye végig élvezetes és friss marad; a már ismert elemek egy nagyszerű eleggyé állnak össze.
Az Egy Egy Egy sajátos diplomáciájú világán, melyet a mesterséges intelligenciák által alkotott MIeredet hozott létre ismeretlen célból, gyilkosság történik. Ezért a Katonai Ügyészség a helyszínre küldi Andrea Cortot, hogy derítse ki, mi történt. A lány komoly traumán esett át: lakóhelyén az addig békésen egymás mellett élő emberek és idegenek ismeretlen, külső hatásra kiirtották egymást, és ebbe a gyermek Andrea is belekeveredett - évekig nem is szabadult a hatásai alól. Így hát a nyomozó gyerekkori démonaival és saját szörnyeteg mivoltával küzd egy olyan ökoszisztémában, ami maga is veszélyes: a vizsgált értelmes lények ugyanis szinte a levegőben élnek, így egy rossz lépés több kilométernyi zuhanást és biztos halált eredményez. Ezen a világon könnyű elszédülni, és éppen ezért még nehezebb kideríteni, mi is állhat a háttérben - különösen, ha tudjuk, egyik félnek sem a gyilkos elfogása a legfontosabb érdeke. Ráadásul felbukkannak Andrea régi ismerősei is.
Kiindulópontként mindenképpen meg kell vizsgálnunk azt a társadalmi teret, amelyben szereplőink mozognak: a jövőbeli univerzumot nem csak az ember, hanem több más, szerves és szervetlen értelmes létforma lakja. A mesterséges intelligenciák által létrehozott MIeredet egy sajátos ökoszisztémát alkotott legalább egy értelmes fajjal, bár senki nem tudja, mi célból. A fajközi Szövetség pedig mindenáron ki akarja deríteni, mi történik, mégpedig úgy, hogy az ismeretlen, értelmes faj megmentője, jogainak védelmezője szerepében tetszeleg. Ismerős alaphelyzet lehet sok sci-fiből, de akár az életből is. A politikai alaphelyzeten túl nyomasztó a gazdasági élet bemutatása, a vállalatok és az emberek kapcsolata (ami a cyberpunkot idézi, mivel egyértelműen egy egyenlőtlen, a humán erőforrás elértéktelenedésén, a választási lehetőségek megszűnésén alapuló helyzetet vázol fel), de könnyen modellezhető a mai ismereteink alapján is, és számos olyan konfliktushelyzetet hordoz, aminek a regényben is jelentősége van. Ráadásul a bemutatott frakciók szándékai és céljai is rejtélyesek, végig ott lebegnek a háttérben, igazolva azt, hogy az egyes emberi cselekedetek sosem csak önmagukban értelmezendőek. Emiatt a cselekmény alaphelyzete végig hiteles és lebilincselő marad.
Másodsorban maga a teremtett mesterséges világ is izgalmas, az élővilágot megfigyelő emberek kapcsolataival együtt. A függeszkedők faja és társadalmi berendezkedése, hiedelemvilága sokszor megidézi A holtak szószólója malackáit, és hozzájuk kötődik a regény kiinduló rejtélye is, egy gyilkosság, melyet később több követ. Az értelmes lényekkel kapcsolatos polgárjogi kérdések ugyancsak egy fontos témaként szerepelnek, ez azonban kicsit elsikkad a nyomozás eseményei mellett. Helyette a mesterséges intelligenciák idegensége kerül a középpontba: megértésük, illetve meg nem értésük kérdése, a gépi és az emberi értelem közötti különbségek, az esetleges manipulációk felismerése, valamint a számítógépekre való ráutaltság jelentős konfliktusforrás. Ugyanakkor az emberi tényező is kellőképpen izgalmas és rejtélyes: a csoport tagjainak viszonya szövevényes és komoly konfliktusokkal terhelt, maguk a tudósok pedig érdekes, már-már beteges személyiségek, akikről bármi elképzelhető. Tehát megvan minden, ami egy jó sci-fi krimihez kell, már csak az utolsó pont, a főszereplő a kérdéses.
Talán itt válik leginkább külön a két világ. A két főszereplőnek, Endernek és Andreának ugyanaz a kiinduló emléke: mindketten fajirtók, még ha eltérő mértékben is, de a gyilkosság egyik alapvető élményük. Ám ezt eltérően kezelik – Card a humánumot és a megértést helyezte a középpontba, míg Troy-Castronál Cort nyomozó csak önmagáig jutott. A nő egy kétségkívül tehetséges megfigyelő, érti az embereket, ugyanakkor saját maga iránt érzett undora és megvetése nem engedi, hogy túllépjen élete traumáján. Míg Cardnál az idő és a távolság lehetővé tette a Végjáték hősének, hogy eltávolodjon és más szemszögből nézzen magára, addig ennek a regénynek a főszereplője erre képtelen. De ez adja a mű egyik nagy erényét és gyengeségét is.
Troy-Castro ugyanis remekül alkotta meg a központi figurát. Jól jellemzi hősét, képesek vagyunk megismerni, a bőrébe bújni a történet végére. Persze, ezt az egyes szám első személyű narráció is nagyban segíti, de az elbeszélés módja csak egy tényező volt a karakter megalkotásában. Andrea Cort saját magára, a többi emberre és a világra adott reakciói pontosan meghatározzák őt. Ugyanakkor mint karakter egy cseppet sem lesz szimpatikus és szerethető sem, bár ez kevéssé zavaró. Problémásabb azonban, hogy bizonyos kérdésekben egyszerűen nem működik a figura. Spoiler nélkül nehezen árulható el több, de nem éreztem indokoltnak, hogy ennyire lelkileg sérült legyen, különösen mivel a kezdetektől fogva tudható, hogy múltbeli cselekedeteit külső nyomásra követte el. Ennek vagy nagyobb hatással kellett volna lenni gyógyulására, vagy a pszichológusainak kellett volna okosabbnak lenniük. Mindezzel együtt a karakter megérdemelte azt, hogy rá építsék a regényt, kapcsolata a többi szereplővel dinamikus, nem nélkülözi a meglepetéseket.
Ezekre az alapokra pedig Troy-Castro remekül építi fel a regényét: a nyomozás végig lebilincselő és izgalmas, kihasználja a különleges helyszín adta lehetőségeket, bár végül hőseinknek nem a zuhanástól való félelem lesz a legnagyobb gondja. A szerző hitelesen ábrázolja a manipuláción alapuló légkört, ahol egy nyomozó nem bízhat meg senkiben. Sikeresen mutatja be az utat, amelynek végén a főhős megfejti a rejtélyt, és ez nem csak a gyilkosságra, hanem saját múltjára is igaz. De az olvasónak is koncentrálnia kell, mert a kötet megdolgoztatja: bár a végkifejlet logikusan következik az egyes építőelemekből (ami egy jó krimi sajátja), érdemes odafigyelni, hiszen az apró részletek már egy nagyobb képet is előrevetítenek, amely a folytatásban, Andrea Cort sorsának további alakulásában lesznek lényegesek.
Érdemes hát elolvasni A holtak küldötteit az izgalmas háttérvilága, konfliktusai, valamint a felvetett kérdések miatt. Ráadásul Troy-Castro nem állt meg egy regénynél, Andrea Cort kálváriája tovább folytatódik két kötetben. És nem kérdéses, hogy el kell majd olvasni őket, hiszen nem csak egy ember megváltása, de számos téma kifejtése várat magára. Így kíváncsi vagyok, hogyan formálódik a mesterséges intelligenciák szerepe az emberiség életében, a korlátozott szabadságjogok gyakorlása milyen konfliktusokat gerjeszt, valamint hogyan változik a nyomozó személyisége a megszerzett új információk és kapcsolatok fényében. És amíg ilyen köntösben kapjuk meg a válaszokat, addig megéri elolvasni.