Josh Malerman Madarak a dobozban című regényéről korábban már írtunk kritikát, ám a könyvélmény hatása alatt felvettük a szerzővel a kapcsolatot, aki készségesen válaszolt a kérdéseinkre emailen keresztül. Az alábbiakban a Próza Nostra interjúját olvashatjátok Josh Malermannel horrorról, szörnyetegekről, őrületről és további tervekről.
stv: Első regényed, a Madarak a dobozban, az ismeretlennel való szembesülésről szól. Van néhány nagyon különleges szörny a történetedben. Hogyan alkottad meg őket?
Josh Malerman: Tudtam, hogy Malorie és a gyerekek a végtelenség, egy felfoghatatlan fogalom elől menekülnek, valami elől, amit az elméjük képtelen feldolgozni, olyasmi elől, ami megőrjítené őket még akkor is, ha csak megkísérlnék megérteni. És képtelen vagy arra, hogy ne próbálj megérteni valamit, ha éppen ránézel. Nem tudod elkerülni, hogy azonnal azt kérdezd magadtól… Mi ez? Ez tehát elég nehéz helyzetbe hozta Malorie-t (és mindenki mást); ha ránézel, megőrülsz… Az egyetlen lehetőség, ha nem nézel.
stv: Nem csak a titokzatos teremtmények, de az emberek is lehetnek szörnyetegek. A házban lévő egyik karakter a legrettenetesebb “szörnyeteg” a könyvben. Teljesen őrült, habár ez nem nyilvánvaló először. Hogyan illik ez a könyved alapkoncepciójába az ismeretlentől való félelemről?
J. M.: Ezek a szörnyetegek máshogyan hatnak azokra, akik az őrület határán egyensúlyoznak. Van az a fajta őrült, aki négykézlábra állva vonyít és meztelenül mászkál az utcákon és van a csendes őrült, az a fajta, akinek állása van, gyerekeket nevel, miközben tébolyodott fantáziákat és terveket rejteget magában. Ez utóbbi csoport jobban érdekel engem, vagy legalábbis jobban érdekelt, amikor a könyvet írtam. Talán az ilyen emberek biztonságban tudnának élni egy olyan világban, mint amilyen a könyvé.
stv: Az őrület fontos témája a horror műfajnak és nagy hagyománya van a kozmikus horrorban. MIt gondolsz, miért olyan fontos téma ez?
J. M.: Ugyanazért, amiért a “megszállottság” is rémísztő lehet. A gondolat, hogy elveszítheted az uralmat magad fölött. Az őrület olyasmi, ami fölött nincs uralmad, nem tudod csak úgy becsavarni egy takaróba és betuszkolni a pincébe. Együtt kell élned vele, meg kell osztanod a tested vele, mintha egy démon volnál. Mindannyian tisztában vagyunk azzal, mennyire fontosak személyes nézőpontjaink; az egész világunkat az ízlésünk és ítéleteink építik fel; a sikerről vagy a nőről – akit feleségül akarsz venni – alkotott elképzelésed a sajátod, szóval mi lehetne annál félelmetesebb, mint megrendíteni a döntéshozási képességünkbe vetett bizalmat?
stv: Mit gondolsz, mi a horror zsáner lényege?
J. M.: Sok van, de számomra a legnagyobb a gyermeki képzelet játékba hozása. Bármelyik horror regényt el tudom úgy olvasni, hogy azt képzelem, egy nagy gyerek írta összehúzott szemöldökkel, a hálószoba tompa fényében. Jelen van itt a bölcsesség és a naivitás kombinációja, mintha egy koravén gyerekről lenne szó. És a gyerekek, akik többet tudnak nálad, pokoli ijesztőek tudnak lenni.
stv: A madaras doboz fontos eszköze a túlélőknek a regényedben, egyben egy metafora is. Beszélnél erről nekünk?
J. M.: Amikor Tom hazavitte a madarakat a dobozban, azt is megértettem, hogy a könyv címét is hazavitte. Akárcsak a Matrjoska babák: a madarak a dobozban olyanok, mint az emberek a házban – akármelyik házban az egész bolygón. Mindegyik csak egy nagy doboz, a kinn ólálkodó ismeretlen által lezárva.
stv: Hogyan viseled a szerkesztési folyamatot?
J. M.: Voltak megfeszített pillanatok, de a leggyakrabban azt láttam, hogy jobb lesz tőle a könyv, szóval nem álltam ellen. A nyers változat olyan lenyűgöző élmény volt, hogy úgy gondoltam a szerkesztésnek nehéznek kell lennie. Egyensúlyra törekedtem. Vagy valami ilyesmi.
stv: Tervezed a Madarak a dobozban folytatását?
J. M.: Nincs terv. De nem vagyok ellene. Sokat gondolok Malorie-ra. Hiányzik.
stv: Kik voltak azok az alkotók, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rád?
J. M.: Túl sok van. Mindegyik, akit olvastam. Százak. Mondhatnám James Howe-t, amiért megírta a Bunnicula, a The Celery Stalks at Midnight és a The Howliday Inn című regényeket. Az első ijesztű könyveket, amiket olvastam. Talán vele kezdődött a szerelmem az effajta könyvek iránt, talán ő gyújtotta meg a lángot. Igen, azt hiszem, ő volt.
stv: Ha meg kellene nevezned a legnagyobb horror szerzőt, ki lenne az és miért?
J. M.: Ismét csak túl sokan vannak. Több százan. A legnagyobbak Poe, Lovecraft, King, James, Blackwood, Straub és Machen. Stroker és Shelley. De ugyancsak sokan vannak, akik kevésbé ismertek, akik talán nem kerestek ugyanannyit, vagy csupán nem volt meg az a kis sajátosság, ami elég ismertté tette volna őket.
stv: Kik a kedvenc klasszikus szerzőid és miért ők?
J. M.: Volt egy néhány évig tartó időszak, amikor klasszikusokat olvastam a húszas éveim elején. Faulkner, Fitzgerald, Woolf, Nabokov, a beat nemzedék szerzői, Proust és mások. Aztán visszajutottam a Draculához és egészen azóta szigorú horrordiétán vagyok.
stv: Min dolgozol jelenleg?
J. M.: Újraírom a második könyvem [Ghastle and Yule – a szerk.] az ECCO/Harper Collins-nak. Közeledünk a végéhez. Majdnem ott vagyunk. És alig várom, hogy megöleljem, hátbaveregessem és kiküldjem a világba.
stv: Köszönöm az interjút!
