Art Spiegelman Maus című képregénye kultikussá vált az évek folyamán. Rengeteg méltatást kapott az olvasók és a kritika részéről is. Kétségkívül nagyon fontos képregény, amely rengeteg dologról mesél egyszerre: a holokausztról, az apa-fiú kapcsolatról, az alkotásról, traumáról és (generációs) bűntudatról. Mivel sokan írtak a kötetről, csak néhány gondolatomat osztom meg róla.
A Maus önéletrajzi ihletésű képregény, amelyben Art Spiegelman az apja, Vladek élettörténetét rajzolta meg a férfi visszaemlékezései alapján. A szerző nemcsak a világháború idejét ábrázolta, hanem az anyaggyűjtés fázisát is. A kétirányú elbeszélés által betekintést nyerhetünk az apa „jelenébe”, így láthatjuk, hogy a háború milyen hatást gyakorolt rá. Például az állandó zsugorisága, spórolása több komikus helyzetet eredményez – mint amikor az el nem fogyasztott élelmiszerek maradékát vissza akarja váltani a boltban –, és olykor olyan, mintha a zsugori zsidó alakját figurázná ki, holott valójában a háború alatti nélkülözés miatt alakult ki ez a szokása.
Elborzasztók azok a panelek, amelyek Spiegelman apjának visszaemlékezéséből keletkeztek, de számomra mégsem a már tudott, többször bemutatott történelmi események az igazán megrázók – és meglátásom szerint nem is ez a képregény valós tétje –, hanem az, ahogyan egy ember megváltozik a háború hatására. Az, ahogyan az élethez (és ételhez) való viszonya átalakul. Az, ahogyan a háborút át nem élő generáció próbálja megérteni a holokausztot és túlélőit, és az, hogy ez milyen bűntudatot okoz nekik. Röviden, az én olvasatomban a Maus tétje, fontossága és hatása a háború traumájának feldolgozásában rejlik.
A képregény egyszerre tematizálja a veszteségeket – a háború ideje, egy elhunyt testvér árnyéka, az édesanya, majd az apa elvesztése – és reflektál a művészetre, az alkotásra. A képregény jelene, az apa visszaemlékezése gyakran társul különböző, a szerzőtől elhangzó önreflexív gesztussal – akár arra vonatkozóan, hogy az adott pillanatról készít egy skiccet, hogy később felhasználhassa. Olykor az apja nélküli panelek is tematizálják az alkotást, mint például, amikor az állati szimbolikáról vagy az apa halála kapcsán a képregény fejezeteiről mereng. Ezek a részek újra és újra hitelesítik a képregény önéletrajzi vonatkozását, kimozdítják a fikció világából.
A képregény szimbólumrendszere viszonylag egyszerű, de következetes, hiszen már az első kötetet megelőző Hitlertől származó idézet is előkészíti: „A zsidó kétségtelenül egy faj, de nem emberi.” Ennek megfelelően a kötet a különböző nemzetiségeket más állatokként ábrá
zolja: a zsidókat egerekként, a nácikat macskákként, a lengyeleket malacként. Először nem találtam érdekesnek az ábrázolást, mert kifejezetten kézenfekvőnek éreztem,
viszont amikor Spiegelman apja a gettót elhagyva lengyelnek adja ki magát, ami egy malac álarc viselésével jelenik meg a képregényben, akkor átértékeltem a kötet szimbólumrendszerét. A másik panelsor, amely szintén sokat adott az ábrázoláshoz az az, amikor Art és francia párja beszélgetnek arról, hogy milyen állatként kellene ábrázolni a nőt.
Bár kétségkívül nagyon kedveltem ezeket a metajátékokat, de mégis azt szerettem a legjobban a Mausban, hogy nem mindenek felett álló hősöket és pokoli szörnyetegeket ábrázolt, hanem embereket, akik túl akarják élni a borzalmakat, de mégis ki vannak szolgáltatva neki. A képregény másik nagy erénye, hogy a rengeteg tragédia és trauma közé olykor egy-egy feloldozást, humorosabb jelenetet is tartogat, e kettő váltakozásával pedig valami igazán feledhetetlen élményt nyújt, hiszen éppen ezért tud emberközeli és hiteles maradni.
