Jelen cikk Stephen King egyik legsikerültebb regényéről szól.
Már az Az című monumentális munkát olvasva is nyilvánvaló volt, hogy King milyen bámulatos érzékenységgel képes a szórakoztatónak, mulatságosnak tartott alakokból rettegett szörnyeteget csinálni. (Ha ugyan létezik olyan ember, aki szerint a bohócok valóban legalább egy kicsit is mulatságosak.) Az lidérces alakja képes volt az olvasók legzsigeribb, legprimálisabb félelmeit felébreszteni és minden bizonnyal egész generációkat tett bizalmatlanná a bohócokkal szemben (ha John Wayne Gacy-re gondolunk, akkor talán nem is teljesen alaptalanul).
Joyland című, 2013-ban a Hard Case Crime krimisorozat (ebben jelent meg A coloradoi kölyök is) részeként megjelent regénye a vidámparkok világába kalauzolja el az olvasót. Nem a Disneyland-féle ipari méretű és üzletpolitikájú vidámság gyárak steril világába, hanem a kisvárosi vurstlik kopott, szegényes és egyedi hangulatú birodalmába. Mindkettő másképp szörnyű.
A történet narrátora a jelenből beszéli el – negyven év távlatából – ifjúkora eseményeit. 1973-ban Devin Jones huszonegy éves egyetemista, aki a nyári szünet idejére egy vidéki vidámparkba, Joylandbe, megy dolgozni. Álmodozó figura, aki azt tervezi, feleségül fogja venni első szerelmét és együtt élik le egész életüket. Bár a jog szerint már felnőtt, egész gondolkodására jellemző valamifajta gyermeki naivitás. A nagy szerelem kudarccal végződik, amikor a lány levélben szakít vele. Az első szerelmi csalódás ragacsos-szirupos fájdalmát King finom találékonysággal láttatja: a hatvanas éveiben járó meglett ember (a narrátor) bölcsességének, fiatalabb énje iránti pironkodó, szabadkozó, ugyanakkor elnéző nosztalgikusságának szemüvegén keresztül. Így kerülve ki azt a csapdát, hogy a szuicid világfájdalmat a Twilight-sagához fogható szentimentalizmussal ábrázolja.
Joylandben azonban új – méghozzá életre szóló – barátságokat is köt Devin, aki a csalódás elől munkájába menekül. A dolgos, színes hétköznapok során kiderül, hogy a vidámpark szellemvasútja gyilkosság helyszíne volt, a területet pedig – azt beszélik – a meggyilkolt fiatal lány kísértete járja.
A Joyland egyszerre krimi és kísértethistória, ugyanakkor ennél jóval több, ahogyan arra hamarosan rátérünk. A bűnügyi szál lassú kibontakozása folyamán derül ki, hogy az elkövetőnek több áldozata van, így a főszereplő egy sorozatgyilkosság történetébe ártja bele magát. A különböző tematikájú szálak diszkréten simulnak egymásba, így alkotva koherens történetet, anélkül, hogy bármelyik is idegenül hatna az összképben. Az atmoszféra onnantól vált sötétebb tónusba, amikor Devin a nyár elmúltával nem megy vissza az egyetemre, ehelyett úgy dönt, kihagy egy évet és ebben az időben a szezonon kívül is Joylandben marad. Ahogyan megfogyatkoznak a látogatók, majd beköszönt az ősz és bezár a vidámpark, a szöveg komorabbá, a bűnügyi szál pedig hangsúlyosabbá válik, egészen a megoldást jelentő tetőpontig, ahol a regény misztikus rétege összeér a krimivel.
Hasonló mutatványt láttunk már Kingtől, önmagában ez a teljesítmény nem emelné a Joylandet az életmű élvonalába. Amiért mégis a szerző egyik legsikerültebb regényének látom, az az a tény, hogy a krimi és a kísértethistória álcája alatt a legnagyobb hagyományokat követő, mégis modern, innovatív fejlődésregényt írt. A Joyland elsősorban nem egy gyilkossági ügy megoldásának története és nem is egy természetfölötti titok felderítésének elbeszélése, ez mind másodlagos. Ez a regény egy fiatal fiú férfivá válásának története. Az elvesztett ártatlanság krónikája. Mint ilyen, fájó értékvesztéssel jár együtt. Devin megtalálja újra a szerelmet egy idősebb hölgy személyében, aki beteg kisfiával él a vidámpark közelében. Hármójuk történetét az elmúlt negyven év emlékeinek távlatából szemléljük, valamifajta nehezen beazonosítható nyugodt, biztos szomorúság köntösében. King eddigi életműve – még a gyengébb szövegeket is ideértve – bizonyította már, hogy a horror királyának kikiáltott szerző mennyire pontosan és jó érzékkel ábrázolja a legkülönfélébb lelki folyamatokat. Érzésem szerint a Joyland a szerző e képességének esszenciáját tartalmazza. (Éppen effajta képességei miatt leegyszerűsítő gesztus Kinget csupán a horrorral azonosítani, amiben egyébként kétségtelenül nagyszerű.)
Minden műfaji és pszichologizáló érdeme mellett azt is észre kell vennünk, hogy Stephen Kingnek ezzel a kötettel sikerült legnagyobb írói hibáit is levetkőznie. Az olyan hibákat, amelyeket még az életmű legtöbbre tartott regényeiben is csupán nagyon ritkán sikerült (és nem egyértelműen sikerült A ragyogás második részének szánt Álom doktorban). A Joyland soha nem válik pazarlóvá, soha nem hat túlírtnak. Feszes, takarékos regény (a magyar kiadás 320 oldal), melyben a szerző nem enged mániákus mesélő kedvének, ahogyan azt tette az ezerötszáz oldalas Az esetében. Semmiről nem fecseg fölöslegesen, minden mondatnak szerepe van a nagy egész szempontjából, olvasóként mégsem érezzük, hogy a regény rossz értelemben egyszerű, vagy túlontúl lineáris volna.
Átgondolt, gazdag és szomorúan szép írás ez, melytől idegen minden olcsó szentimentalizmus. Élmény annak is elolvasni, aki King horror regényeit nem kedveli. Vagy akit már a vurstli szótól is kiráz a hideg.
