A Zrínyi Nyomda “Griff könyvek” című sorozatában jelent meg 1990-ben egy kötet, amely sok mindennek megadta az alaphangját a magyar fantasy szcénában. A regény Nemes István, azaz (a számos írói név közül ezúttal) John Caldwell A Káosz Szava című könyve, amellyel egy, a további évtizedekre nézve nagyon markáns stílust és irányvonalat jelölt ki. Ugyanebben az évben látott napvilágot egy másik alapmű, ugyanazon kiadónál és ugyanabban a sorozatban, az azóta sokak számára szintén jóleső nosztalgiát előhívó A Halál havában, bizonyos Wayne Chapman (Gáspár András) tollából.
Hogy mi mindennek ágyazott meg A Káosz Szava, azt talán a szerepjáték, az RPG felől érkező egykori és/vagy jelenlegi fantasy-rajongóknak kell a legkevésbé elmondani. Persze ez a szubkultúra sem volt sohasem egységes, hiszen aki szerette és játszotta a Chapman által is bebikázott M. A. G. U. S.-t, az egyik ízig-vérig magyar szerepjátékot, valamint Ynev világát, az nem feltétlenül lett rajongója a később indult és igen nagy mértékben Caldwell regényei nyomán kirajzolódó Káosz Szerepjátéknak, illetve Worluk világának (nem beszélve persze az örök klasszikus D&D-ről). Bár hogy legalábbis ne tudott volna egyik híve a másik létezéséről, az nem nagyon elképzelhető (anélkül, hogy itt és most karakteralkotásbeli, szabályrendszerbeli és egyéb metodológiai kérdésekbe belemennék).
Nos, ha létezik klasszikus, a szerepjátékos hagyományokat maximálisan integráló fantasy, akkor Caldwell regénye mindenképpen az. S hogy mik ezek a tradíciók? Egy kellően „tápos” karakter, egy többnyire esetlegesen összeverődő és általában a várható zsákmány motiválta kalandozócsapat, különféle könnyen hulló ellenfelek, nehezebben hidegre tehető főgonoszok, fogadók és sunyi, pénzért infót és minden mást azonnal szervírozó fogadósok, számtalan faj, mágia, varázstárgyak, valamint kusza politikai viszonyok a számos hercegség, birodalom és a közigazgatás nélküli, elvadult területek között. Persze mindez nem véletlen: tudható, hogy a történet főhőse, Skandar Graun, Yvorlnak, a káosz istenének félork harcos-papja Nemes kedves játékos karaktere volt annak idején, majd innen avanzsált regényhőssé.
A Káosz Szava a Káosz-ciklus első kötete lett; ezt követően még 10 folytatás született, mindegyik tartalmazta címében valamilyen módon a káoszt, még ha (fő)hőse nem is minden esetben a buzogánnyal hadakozó félvér volt. A legutóbbi kötet tudomásom szerint 2010-ben jelent meg, azóta csend van a sorozat körül, és persze sok változás is történt időközben. A Káosz Szerepjáték (ennek csúcsa és nagy összefoglaló munkája a 2001-ben megjelent, vaskos, nagy alakú alapkönyv, Skandar Graunnal a címlapon) és világa köré idővel kiadó épült, a debreceni illetőségű Cherubion, mely a kilencvenes évektől a kétezres évek elejéig élte fénykorát, amelynek az egykori szerepjátékos társaság és Nemes ismerősei adták a szinte kivétel nélkül angolszász álnévvel dolgozó írói gárdát. Idővel aztán a Delta Vision vette át a kiadó üzemeltetését, s most nagyon úgy tűnik, vagy az érdeklődés lanyhult, vagy az alkotókedv, mindenesetre nem sok minden történik Worluk körül. Az biztos, hogy sokak számára alapélményekként maradtak meg a szinte védjeggyé vált, a világ egy-egy országának, kontinensének vagy eseményének körüljárását elvégző fantasy antológiák, és persze a számtalan önálló regény.
Jómagam kamaszként törzsvásárlója és buzgó fogyasztója voltam az említetteknek. Jóleső érzés visszagondolni ezekre az olvasmányélményekre – de meg kell valljam, sok esetben talán jobb megelégedni ezzel a visszagondolással, hiszen az újraolvasás fokozott csalódásveszéllyel jár. Sok évvel és sok-sok olvasmánnyal később az ember ingerküszöbe általában igencsak megemelkedik, ízlése változik, s a komplexitás, amit elvár egy műtől, amely élvezeti értéket is jelent a számára, már más dimenziókban szokott mozogni. Nem beszélve arról, hogy időközben a zsáner is jelentős változásokon ment át hazánkban a nemzetközi trendeket követve, így ezekhez az úttörő, jóemlékű írásokhoz jobbára csak nosztalgiázva tudunk visszatérni, de ezzel e rövid olvasásszociológiai vallomásom be is rekesztem.
Azt, hogy ma egységes arculattal, újrakiadva, sorozatban láthatjuk a Káosz-sagát, a Delta Visionnek köszönhetjük. Ennek első darabja A Káosz Szava, melyben megismerjük főhősünket, pappá válásának rövid történetét és a vallásrendszer fő vonalát rögtön az első, Yvorl című prológusban (a két főisten Worluk világán Yvorl, a Káosz istene, és Feketebotos Mark’yhennon, a Rend őrzője; ebből könnyen kikövetkeztethető módon az ő és híveik örök harca, körforgása magyarázza a világ működését, vagy éppen akadozását). Skandar Graun félork, de inkább tartja magát orknak, mint embernek – utóbbiakat gyűlöli, robusztus megjelenéssel és természettel bír, s buzgón áldoz istenének megfáradt utazókat, akiknek vezetőül ajánlkozik fel Kirovangban. Ugyanakkor bosszúszomjas: Peltár, egy időközben igen nagyhatalmúvá vált mágus ölte meg szüleit, ezért hősünk igazán el nem ítélhető módon arra tette fel életét, hogy eltörölje a varázstudót a föld színéről.
Az alapszituáció megismerése után gyorsan eszkalálódnak a dolgok, s ez igaz a regény egészére is: pörögnek az események, rengeteg az esetlegesség, de amennyi álmosítóan kiszámítható fordulat van, legalább annyiszor nem az következik be, amire számítanánk. Mindennek az az oka, hogy nyilvánvalóan érezhető a szerepjáték természetét ismerők számára, hogy a regény valós, megtörtént szerepjátékos kalandokon alapul. Szinte érezzük, ki az, aki mesélő/kalandmester által mozgatott karakter, kik a játékosok, akik összeverődnek a fogadóban, hogy közös kalandra induljanak, s egy-egy harcnál vagy egyéb necces szituációnál is szinte hallani a kockák koppanását és perdülését az asztalon, amikor eldől, meghal-e az az ork vagy kalóz, vagy csak megsebesül, vagy el se találja ellenfele. A cselekmény jól ismert panaelekből építkezik: információszerzés a mindenütt megbízhatóan fellelhető fogadóban, durva rajtaütések, dungeon-ök, elkapott illetéktelen levelek, amikből nyilvánvalóan és kínosan gyorsan minden összeáll, jóslatok, és így tovább. Persze ezeket egységes narrációba foglalja az író, a félork harcos-pap szemszögéből.
Így Skandar Graun egy teljes, klasszikus kalandozócsapatból (dúvad törpe harcos, pap, druida, varázsló, orgyilkos, stb.) útnak indulva egyedül marad, és küzd a végsőkig, miután sorra elhulltak mellőle társai, majd hosszas megpróbáltatások után megleli a Káosz istenének rettegett varázstárgyát, a Káosz Szavát (egy papírdarab, rajta a szó: bosszú), valamint a Peltárral való szembenézésig. Itt aztán szintén nem úgy fordul a kocka, ahogy várnánk, vagy legalábbis én vártam volna, s persze nyitva marad minden afolytatások előtt.
Nemes vaskos, olvasmányos stílusa segít a könnyed szórakozásban, de manapság újraolvasva inkább bosszantó, a következetlenségeken és kliséken borongó élmény lehet A Káosz Szavának újraolvasása. Még úgy is, hogy olvasóként valahonnan innen érkezem, s nem kevés nosztalgiával és megbocsátással viseltetek a Káosz világa, annak minden szereplője és alkotója irányában. A zsáner egy fontos iránya, színfoltja (volt) az, amit a Cherubion képvisel(t). Mindennek ellenére azért kellemes volt visszatérni hozzá, s így vagy úgy, Skandar Graun első kalandja akkor is klasszikus alapmű marad. Maradjon az.
