Michael Moorcock az angol sci-fi újhullám emblematikus alakja és kiépítője, aki fantasy szövegei révén is széles körben ismert és elismert író. A The Times „Az ötven legnagyobb brit író 1945 óta” címet viselő listájára is felvette. Egyik legismertebb karaktere az albínó melnibonéi császár, Elric. E figura köré Moorcock egész sagát épített, mely a Melnibonéi Elric (Elric of Melniboné) című regénnyel indult útjára. Nem csak a nyitó darabot, de az egész sorozatot nevezhetjük klasszikusnak a fantasy zsánerén belül.
Melniboné évezredeken keresztül uralta a világot. Az idők folyamán azonban dekadens néppé váltak lakói, akik a külsőségekben még mindig őrzik az ősök kegyetlen tradícióit. Az időközben felbukkant és egyre erősödő Ifjú Királyságok tartanak a különös szokásoknak hódoló, még mindig óriási mágikus hatalommal és tengeri flottával rendelkező néptől. Egy melnibonéinak nincsenek erkölcsi aggályai, nem kötik gúzsba morális megfontolások, ezért lehettek a világ urai oly sok esztendőn keresztül.
Császáruk, az albínó Elric azonban sok dologban más, mint a népe. Erkölcsi kérdések gyötrik, bizonyos morál szerint cselekszik és nem idegen tőle a megbocsátás. Talán ezek a tulajdonságok lesznek azok, melyek megmenthetik a lassan hanyatló népet, ám – mint császártól és mint melnibonéitól szokatlan jellemvonásokat – vannak, akik ezt rossz szemmel nézik. Ilyen Elric unokatestvére Yyrkoon is, aki önmagának akarja megszerezni a trónt. A Melnibonéi Elric végsősoron egy árulás, egy trónfosztási kísérlet és következményeinek krónikája.
Az 1972-ben megjelent regény nem az első felbukkanása Elricnek, szerepelt már a The Dreaming City című, 1961-es novellában is. Moorcock fizikailag gyenge, mágiahasználó karaktere voltaképpen antihős. Az írások pedig „egyszerű”, hamisítatlan kard-és-varázslat történetek. Ha azonban egy pillantást vetünk a kor fantasyirodalmára, akkor szembeötlővé válik a különbség az Elric-saga és más zsánerírások között. Az albínó császár karakterét a zsánert uraló tolkieni és howardi kliséken túllépni igyekvő, azok egydimenziósságát érzékeltetni akaró igény hívta életre. Elric gyakorlatilag mindenben Conan ellentéte, Moorcock kezei között mégis ízig-vérig izgalmas figurává válik, sőt, éppen attól lesz izgalmas, hogy különbözik az akkori kliséktől.
A Melnibonéi Elric akár manifesztóként is olvasható, mellyel Moorcock igyekezett új irányt adni a zsánernek. Tolkien hőseinek – bár sok nehézséggel kell, hogy szembenézzenek – nincsenek erkölcsi aggályai, mindegyikük biztos a tetteiben és soha nem kérdőjelezik meg az autoritást. Ebben a gesztusban Moorcock a brit konformizmus továbbélését látta egy olyan műfaj keretei között, mely azonban nagy erőket lenne képes felszabadítani. (Ezzel kapcsolatos gondolatait az Epic Pooh című esszében tette közzé.) Conan figurája pedig erőtől duzzadó, szívós harcos – a fantasyregények szereplőinek egyik örök archetípusa – aki szintén nem a környező világra adott reflexióiról híres. Moorcock tehát a fantasy egy olyan formáját nyitotta meg, ami addig jobbára kiaknázatlannak számított, holott számtalan lehetőség rejlett a zsánerben a bonyolultabb karakterek számára is.
Elric egy nép császára, óriási felelősség nyomja a vállát, míg népe még csak nem is nagyon ismeri a másik személyért érzett felelősség fogalmát. A könyv alapszituációja tulajdonképp újra felrajzolja a zsánerben is tapasztalható kettősség egymásnak feszülését, ahol a haladó, kísérletező Moorcock-féle újhullám áll szemben a műfaj nagy atyjainak konzervatív irányaival. Elric világában a választások nem egyszerűek és tiszták, az autoritást pedig még akkor is megkérdőjelezi az albínó, ha messze nagyobb hatalommal áll szemben, mint a sajátja. Különösen akkor. Így válik végül maga Elric is hőssé az olvasó számára: döntései komoly áldozatokkal járnak, így hősiessége épp abban áll, hogy nehéz döntéseket kényszerül meghozni. Elrickel tehát egy addig ismeretlen hőstípus jelent meg a fantasyirodalomban és Moorcock új utat taposott ki ezzel a zsáner számára, igaz, később az Elric-típusú karakterek hasonló sorsra jutottak, mint Tolkien vagy Howard hősei – klisévé lett az epigonok tollai alatt.
Különleges a regények világa is, sokat köszönhet a hatvanas évek fizikai elméleteinek, amelyek nyilvánvaló hatást tettek Moorcockra. Elric világa több síkból álló világ, melyek összeérnek, így létezik közöttük átjárás, csak éppen ismerni kell annak szabályait. A Multiverzum kozmológiája fokozatosan bontakozik ki a sorozat regényeiben és válik egyre árnyaltabbá, részletesebbé. Mindezt Lovecraft álomföldjeinek hangulatát idézi. Habár konkrét összefüggés nincsen világaik között, a varázslatos, különös helyek és a sötét, komor történések hangulatukban mégis közelítik őket.
Elrickel nem csupán a regények lapjain találkozhatunk. Alakja mára kultikussá vált. Megjelenik képregényekben és számítógépes játékokban is, világát pedig a Chaosium által kiadott szerepjáték segítségével barangolhatjuk be, ha van hozzá egy jó asztaltársaságnyi barátunk.
Tolkien és Howard sokat tettek a modern fantasyért és érdemes őket olvasni, ám aki szereti a zsánert, mindenképp a kezébe kell vegye a Melnibonéi Elricet is. Moorcock munkája nem kevésbé fontos az előbbiekénél, még akkor sem, ha a dialógusok bizony időnként hagynak kívánnivalót maguk után, ami újabb hasonlóság Moorcock és Lovecraft között.
