Bartók Imre második regénye, A patkány éve, a Könyvhét idején jelent meg a Libri Kiadó gondozásában és azóta is hangosak tőle mind az online, mind az offline irodalmi terek. A rendkívül gazdag szöveggel kapcsolatban számos kérdés merült fel, melyeket a szerzőnek is szegeztünk, így született meg ez az interjú, melyet hossza miatt két részletben közlünk. Bartók Imrével Szabó István Zoltán (Steve) beszélgetett.
Próza Nostra: Az első megjelent szépirodalmi szöveged a Fém című regény volt, ami 2011-ben jelent meg. Ez előtt is próbálkoztál már szépírással vagy ez volt az első írásod? Kritikus is vagy, két monográfiád jelent meg, szakszövegeket fordítasz, aktív szakmai életet élsz. Mi indított arra, hogy mindezek mellett szépprózát írj?
Bartók Imre: Más utat jártam be, mint azok a velem egyidős barátaim, akik pl. a legendás sárvári írótáborban kezdték meg irodalmi szocializációjukat. Kis túlzással azt mondhatom, eszembe sem jutott, hogy prózát írjak, aztán mégis úgy alakult, hogy volt egy időszak, amely során megírtam a Fémet. Három hónapig tartó, alkotáslélektani szempontból delíriumban töltött idő volt, hiszen csak a munka befejeztével döbbentem rá, hogy írtam egy regényt. Ezt követően tudatosabbá váltam, és jobban megterveztem a dolgokat.
Próza Nostra: Az új regényed, A patkány éve, habár még megtalálható benne a kibernetika, sokkal inkább biopunknak tűnik. Általában a biotechnológia, a betegségek, az emberi fiziológia olyan témák, melyek rendkívül hangsúlyosak a regényben. Mit gondolsz, mi lehet az oka annak, hogy ma érvényesebb a biopunk, mint a cyberpunk?
Bartók Imre: Nem hiszem, hogy a kettő élesen elválna egymástól, de hogy megpróbáljak válaszolni a kérdésedre: a cyberpunk aranykora bizonyára összefüggött egyfajta technológiai paranoiával is. Most, hogy ezen víziók közül több is megvalósult (szokás megjegyezni, hogy Gibson számos előrejelzése igaznak bizonyult), mások pedig karnyújtásnyira vannak tőlünk, talán az egész kérdéskör egyszeriben megszokottabbá és otthonosabbá vált. Én is csak találgatok, de talán ezzel magyarázható – ha valóban „érvényesebb” a biopunk, amit egyébként nem mernék kijelenteni -, hogy a testképzetek változása, transzhumanitás stb. jobban megközelíthető egy általánosabb, nem kizárólag a technológia felé orientálódó keretrendszerben.
Próza Nostra: Napjaink környezete mintha alkalmasabbá tenné a megszólalásra ezt a zsánert, mint másokat. A biotechnológia óriási fejlődésen megy keresztül. A globális felmelegedés, a fosszilis energiaforrások kimerülése így vagy úgy, de mindennapi téma a sajtóban és a tudományos konferenciákon. Akarva akaratlanul beszűrődik az erről való beszéd az ember mindennapi életébe. A környezet- és egészségtudatos életmód, amellett, hogy próbálja az egészséget óvni, felerősíti a betegségektől való félelmeket. A kor effajta sajátosságai miatt lehet sikeres a biopunk vagy mindez másodlagos, csupán egy szöveg "zsigeri" hatását erősítő jelenség? Esetleg van valami alapvetőbb tulajdonsága a zsánernek, ami miatt virágozni, sőt, gyümölcsöt hozni képes?
Bartók Imre: Voltak már olyan olvasói visszajelzések, amelyek a Patkány kapcsán „ökoterrorizmust” emlegettek. Engem a regényben elsősorban az foglalkoztatott, hogy az elkövetők filozófusok. Általuk a nyugati civilizáció rossz lelkiismerete elevenedik meg, és áll bosszút a tévelygő emberiségen. Vagyis a könyvben számomra jóval általánosabb problémáról és feszültségről van szó, ami túlmutat a konkrét ökológiai, technológiai stb. összefüggéseken. Ennyiben nem is ragaszkodom a „biopunk”-hoz mint műfajmegjelöléshez, hiszen ez éppúgy adhat fogódzót az olvasónak, mint amennyire félre is vezetheti, lévén a Patkány szerintem nem tekinthető zsánerregénynek.
Próza Nostra: Ha már a filozófus-elkövetőket említed: adja magát, hogy a szöveget szatirikusan vagy parodisztikusan olvassuk, amit talán te is elismersz. Azért viszont tiltakozol, ha ironikusnak nevezik. Talán sejthető, hogy mi lehet az ellenszenv oka az irónia kifejezéssel szemben a kortárs irodalomban, de kifejtenéd azt, hogy számodra miért problémás az irónia, vagy az, hogy valamit ironikusként jelölnek meg?
Bartók Imre: A parodisztikusság és a szatíra jelenléte teljesen nyilvánvaló. Ez már az alapötletből is következik, egyrészt abból, hogy ezek a filozófusok a mai világban egyáltalán megjelennek, másrészt abból, hogy éppen egymás mellé sodródtak, és valamiféle szektává álltak össze. Ugyanakkor a filozófusok jelenlétében és főleg „bosszújában” számomra mélyebb problematika jelentkezik, semmint hogy azt az irónia fogalmával le tudnánk írni. Ezzel a szóval szemben teoretikus averzióim vannak, mivel nem hiszem, hogy ma termékenyen használható volna. Nem véletlen, hogy az irónia alapvetően a romantikához és annak a szubjektivitásról alkotott felfogásához kapcsolódik. A Patkány világában már az is kérdés, beszélhetünk-e egyáltalán hagyományos értelemben vett szubjektivitásról, elvégre a filozófusok súlyos identitászavarral küszködnek. Ebben az összefüggésben nem érzem jó fogódzónak az irónia fogalmát. Már csak azért sem, mert a szó gumifogalommá, alibivé vált, miközben valójában azzal írható le, amit Kant mond a „lét”-ről, nevezetesen, hogy az nem reális predikátum. Vagyis ha azt mondom, hogy „egy kavics” vagy „egy létező kavics”, akkor ugyanazt mondtam. Ugyanígy számomra nincs jelentése annak, ha „szöveg” helyett „ironikus szöveget” mondunk. Mit jelent ez? Semmit sem jelent. A kortárs irodalommal kapcsolatban még mindig rendre újra és újra előjön ez a fogalom, de egyre inkább úgy érzékelem, csak a homályt köszönhetjük neki. Azt az „éjszakát, amelyben minden tehén fekete”, hogy Hegelt idézzem.
Próza Nostra: Amennyire fontos az emberi test és annak lehetséges torzulásai A patkány évében, legalább annyira jelentős a növények szerepe. A burjánzó vegetáció az életnek, ugyanakkor a betegségnek és a halálnak is a szimbóluma ebben a szövegben. Pontosabban általában az életet és a természetet szimbolizálják, illetve az ember halálát is. Ez úgy is olvasható, mintha a Patkány azt állítaná, hogy az ember már nem része a természetnek. Ezt így látod?
Bartók Imre: A Patkány állítani annyit állít, hogy azok a filozófusok, akik egykor így vagy úgy szívükön viselték a faj sorsát, mostanra mélységesen csalódtak benne. Valójában ők is hezitálnak, hogy „megmenteni” vagy „elpusztítani” akarják-e az embereket: a botanizálás a kettő között helyezkedik el, pontosabban a kettő szintéziseként jelenik meg. Mindebben a természet jelentése roppant ellentmondásos, hiszen az így létrehozott „új természetben” már nyilvánvalóan semmi természetes nincs. Azt hiszem, nem adható világos válasz arra a kérdésre, hogy az ember még a természet részének tekinthető-e egyáltalán. A filozófiatörténetben Hegel volt az, aki tudatosította, hogy a természet fogalma véglegesen problematikussá vált, nem csak abban a rousseau-i értelemben, hogy „eltávolodtunk” tőle, de még inkább abban, hogy már nincs lehetőségünk a tisztán természetivel találkozni. Ugyanakkor a természet fogalmának nincs valódi alternatívája. Ha azt mondjuk, hogy már nincs semmi természetes, mert minden mesterségessé lett, nem is mondtunk semmit, csak megfeleltettünk egymásnak két fogalmat.
Próza Nostra: Hogyan találsz rá az olyan szavakra, mint amilyen a botanizáció?
Bartók Imre: Ezt a fogalmat Celannak (és a róla szóló szakirodalomnak) köszönhetem. Nála van szó olyasmiről, hogy „később, amikor a kő virágzik majd” és hasonlók – több ez, mint költői kép. Ezek a növénytani meglátások nála egészen komoly rendszerré állnak össze. Celan egyébként jelentős reáltudományos műveltséggel rendelkezett. Amikor Heidegger meghívta magához a Fekete-erdőbe, maga is megdöbbent, hogy ez a galamblelkű kis zsidó az összes virágot pontosan be tudta azonosítani, ami mellett elvitt az útjuk.
Az interjú második felét néhány napon belül közzétesszük az oldalon.
