Érts meg! (Ted Chiang – Életed története és más novellák)

Jelenlegi hely

Szerző acélpatkány On the

Ted Chiang: Életed története és más novellákKörülöttem majdnem mindenki látta az Érkezés (Arrival) című filmet, és majdnem ugyanennyien olvasták azt a novelláskötetet, amin a film plakátja van, még ha a címe nem is ez. A Ted Chiang novelláit összegyűjtő könyvről, az Életed története és más novellákról van szó. A film kritikai és közönségsikerének köszönhetően a kötet nemcsak megjelenhetett magyarul (ami, a hazai piaci helyzetet ismerve, különben sose történt volna meg), hanem fényes diadalutat is megtett. Nem elég, hogy a fantasztikummal foglalkozó portálokon a megjelenés után folyamatosan erről lehetett olvasni (és mindenki dicsérte), de tényleg még azok is elolvasták, akik amúgy sci-fit évente talán csak egyet vesznek a kezükbe. Azután, hogy mindenki és mindenhol már szinte mindent leírt a kötetről, mit tudnék én még hozzátenni?

Hát talán azt, miért volt hihetetlenül frusztráló, végeredményben mégis lehengerlő élmény elolvasni ezt a kötetet.

Persze számíthattam volna erre. Már a korábban olvasott “Kilégzés” (“Exhalation”, magyarul megjelent: Kétszázadik antológia) is felemás élmény volt. Egyrészt szinte beleégett az agyamba a novella egyik képe, amikor a főszereplő robot szétszedi a saját fejét tükrök és különféle karok segítségével, hogy rájöjjön, hogyan is működik valójában. Másrészt hiába éreztem, hogy itt valami különlegeset olvasok, mégis hiányzott az az apró szikra, amiért teljes mértékben lelkendezni tudtam volna. Viszont ekkor egy életre megjegyeztem Chiang nevét. És akkor jött tavaly az Érkezés, és az Életed története. Én pedig olvasás közben lassan teljesen elbizonytalanodtam. Mert ugyan a címadó írással kezdtem (két órával később pedig megnéztem a filmadaptációt, ezzel meg is ölve a filmélmény jelentős részét), és már itt éreztem valami különös, zavaró dolgot, igazán akkor estem kétségbe, amikor elejétől kezdve végighaladtam az írásokon. Az “Életed történeté”-nél még meg tudtam magyarázni azzal, hogy viszonylag gyorsan kitaláltam, mi lesz az egész írás alapötlete, és hogy nagyon hasonlít egy nagy-nagy kedvencemre. Chiang mellett szóljon, hogy ezt az utószóban ő is kiemeli, na meg aztán az ő műve is bőven megéri az elolvasást. Már csak azért is, mert véleményem szerint Denis Villeneuve filmje akkor tud működni igazán, ha az ember elolvassa mellé az eredeti alapanyagot.

Viszont minden egyes újabb elolvasott novella után egyre frusztráltabb lettem. A Bábel tornya csak egy egyszerű világbemutatás, ahol hiányoltam, hogy kifusson valami konklúzióra. Az Értsd meg! olyan volt, mint egy Greg Egan-novella: egy ötletre felhúzott, E/1-ben előadott, tudományos akciósztori az emberi elme bonyolultságáról, amiből pont az hiányzott, amitől nem egy rideg, megszerkesztett történetnek tűnne az egész. A Nullával való osztás egy matematikai alaphelyzet hatását ismerteti két ember életére, én pedig hiába értettem a párhuzamokat és a mondanivalót, hiányoltam valamit, amiről máig sem tudom, micsoda. És akkor jött a Hetvenkét betű, az igazi mélyütés. Egy olyan világban játszódó történet, ahol a zsidó misztika szerint működnek a természet törvényei, ahol gólemek és hasonlók hozhatók létre élettelen anyagból, csupán azok megfelelő elnevezésével. Ha azt mondom, hogy ennek a novellának az olvasása során végképp kétségbe vontam saját szellemi képességeimet, akkor még nem írtam le megfelelően, mennyire elkeserített, hogy az első pár oldalt nem is sikerült dekódolnom.

És hogy rosszak-e ezek a novellák? Nem. Zseniálisak. Csak nem mindenki Ted Chiang, hogy teljesen felfogja az értelmüket.

Olvasóként nem tartom magam elveszett léleknek. Több száz köteten rágtam már át magam életem során, a legfurcsább fantasztikus regényektől néhány posztmodern gyöngyszemig. Szóval láttam már sok mindent. Ráadásul, ha valamit nem értek, akkor hajlamos vagyok átsiklani felette. Elvégre nem minden könyv szól fizikusoknak, kémikusoknak stb. Sokszor inkább magamra öltöm a dölyfös olvasó köpenyét, és azt mondom az íróknak: én mindent megteszek azért, hogy megértselek benneteket, de ha ti nem tudtok érthetően fogalmazni, az nem az én bajom. Én vagyok az olvasó, végső soron mindig nekem van igazam.

Itt viszont megrengett az olvasói magabiztosságom. Mert éreztem, hogy ott van a zsenialitás a novellákban. A Bábel tornya nem egyszerűen az ismert bibliai történet továbbgondolása a még mindig épülő monumentális toronnyal, hanem egy végtelenül aprólékos, lehengerlő és racionális világépítés is. Az Értsd meg! nem egy Greg Egan-klón, hanem minden hibája ellenére a tudatosság és a racionális gondolkodás aprólékos, élvezetes bemutatása. A Nullával való osztás a szerkezetével egy sokkal mélyebb értelmezését adja a matematikai alapötletének. A Hetvenkét betű pedig (miután felfogtuk, hogy hol is vagyunk és mik a játékszabályok) izgalmas gondolatkísérlet az életről és a teremtésről. És ugyanígy, az Életed története sem az idegenek érkezéséről szól (noha az is lebilincselően izgalmas), hanem az emberi lét megértéséről és arról, hogy bizony minden elmúlik, de ez így van rendjén.

Viszont ennek ellenére még mindig nem tudtam volna belenyugodni saját tudatlanságomba, abba, hogy Chiangot sosem érthetem meg. Ehhez kellett a kötet két záró írása: A pokol mint Isten hiánya és a Szépségvakság: Dokumentumműsor.

Ez a két mű önmagában is megérdemelne egy-egy, ennél a cikknél két-háromszor hosszabb elemzést. Hogy miért működnek ezek ennyire jól? Miért emeli ki majd mindenki, akivel beszélgettem a kötetről? Talán mert több olyan dologról szólnak, ami mindannyiunkat foglalkoztat: az Istenről, a halálról, az életről, és arról, hogy mi alapján ítélünk meg másokat. Chiang pedig mindezeket a kérdéseket minden oldalról megvizsgálja, több nézőpontot, gondolatot, érvet és ellenérvet sorakoztat fel. Legjobban ez talán a Szépségvakságban látszik: ebben egy olyan neurális kapcsolót fejlesztenek ki, ami kikapcsolja az ember szép-érzékelését. Elmondják nekünk, ami a valóságban is igaz: még ha nem is szánt szándékkal, de a külső alapján mindig megkülönböztetjük az embereket. Jobban kedveljük a szépet (még ha az egyénenként mást is jelent), kerüljük a nekünk nem tetsző embereket, dolgokat. Az elbeszélés egy fiktív dokumentumműsor keretein belül szólaltat meg több tucat embert, akik mind más és más véleményt képviselnek. Akad olyan, aki gyerekkora óta használja ezt a szerkezetet, más hallani sem akar róla, van itt feminista, egyenlőségpárti, konzervatív, szépségiparban utazó cég, pszichológus, művészettörténész és így tovább. A kérdéskör széles ábrázolását látjuk, mindeközben pedig lassan egyre jobban feszengünk: mi hogy döntenénk? Bekapcsolnánk a blokkolót? Vagy nem? Miért nem? Mi mennyire vagyunk „szépségvakok” az életünkben? És mások velünk szemben? Hol volt még a túlpörgetett politikai korrektség és a safe space-ek körüli vita (ami idehaza üres hiszti, az Egyesült Államokban komoly kérdéskör), amikor ez az írás született! De mégis, Chiang eleven és húsba vágó módon beszél minderről.Ted Chiang

És akkor még nem említettük a Pokolt. Ez a történet nem ennyire direkt. Sokkal finomabban vázolja fel az alaphelyzetét és a fő kérdéseit. Ebben a történetben Isten létezése nem kérdés, ugyanis csodái nap mint nap bekövetkeznek, köszönhetően az angyalok megjelenésének, majd eltűnésének. Amikor egy angyal megmutatkozik, csoda történik: ami nem mindig pozitív jelenség. Földrengések, tűzvészek, emberek tömegeinek halála kíséri az Úr egy angyalának megjelenését. Az emberek nem tudják, mit miért tesznek ezek a lények, de azt tudják, hogy nyomukban mi jár. Az írás három embert követ nyomon, akiknek az életét gyökerestől megváltoztatták az angyalok csodái, de mindannyian máshogy reagáltak ezekre. Ez a három, egymástól eltérő nézőpont segít abban, hogy mindannyian beleéljük magunkat ebbe a cseppet sem megnyugtató helyzetbe. Mit tennénk, ha kiderülne Isten léte? Hogyan gondolkodnánk a világról, ha tudnánk, hogy létezik menny és pokol? Létezik megváltás és kárhozat? Chiang teljesen őszintén, értelmesen beszél ezekről a kérdésekről, és arról, fel lehet-e fogni ennyire nagy horderejű kérdéseket. Úgy beszél a vallásról és a hitről, ahogy csak nagyon kevesen képesek. Ha rajtam múlna, kötelező tananyaggá tenném. Már csak azért is, amilyen végső választ ad minden kérdésre.

Ez a két történet végleg meggyőzött arról, hogy Ted Chiang korunk egyik legfontosabb és legizgalmasabb fantasztikus szerzője. Nem írt még regényt, és nem is minden írása tökéletes. Az ember néha butának érzi magát mellette, és ez nagyon bosszantó tud lenni. Viszont amikor meglátni a precízen, csipesszel egymás mellé illesztett mondatok mögött a zsenit, akkor nem marad kétségünk. Chiang megpróbálja megérteni a világot és benne az embert: az a minimum, hogy mi is megpróbáljuk megérteni azt, amit el akar nekünk mondani róla.