Ifjúsági fantasyt írni embert próbáló feladat. A bátor írónak nem csak hegyomlásnyi kliséken és berögzült elvárásokon kell keresztülverekednie magát, útja végeztével gyakran még azzal is kénytelen szembesülni, hogy hiába minden erőfeszítése, a fiataloknak szóló fantasztikus irodalmat sokan még mindig fenntartásokkal kezelik. Ahogy Diana Wynne Jones fogalmazott több interjújában, az ifjúsági regények szépsége és egyben nehézsége az, hogy mindig kettős minőségi mércének kell megfelelniük, hiszen bár gyerekeknek íródnak, az ő érdeklődésük megragadása az egyik cél, szövegként viszont elég jól kell működniük ahhoz, hogy a kézirattal dolgozó felnőttek is meglássák benne a lehetőséget. Huszti Gergely duológiájának első kötete, a Mesteralvók hajnala jól vette ezeket az akadályokat, és bízom abban, hogy a 2020-ban elnyert HUBBY-díj hozta figyelem révén egyre több fiatal olvasóhoz jut majd el ez a történet. Huszti munkásságát ugyanis a későbbiekben is érdemes lesz követni.
A Mesteralvók hajnala három főszereplő útját követi nyomon. Miló a 21. századi Magyarországon élő nagykamasz fiú, aki döbbenten szembesül azzal, hogy egyik napról a másikra képtelen többé aludni. Eközben egy titokzatos másik világban, amelyet a mesteralvók tartanak egyensúlyban, a csontcsipkéző rend 224. nővére épp megszegi rendjének szabályait, amikor véletlenül felfedezi mesteralvójuk eltűnését. Vulgarus Pokk borkereskedő eközben szó szerint minden csontot megmozgat, hogy elhárítsa békés városát fenyegető katasztrófát. Hármójuk történetét pedig a mesteralvók legendája fűzi egymáshoz. A mai Magyarországon játszódó jelenetek ellenére Huszti Gergely regénye a klasszikus fantasy sok ismert jegyét felsorakoztatja: középpontjában egy iparosodás előtti, másodlagos világ és annak működése áll, a könyvet kinyitva rögtön egy furcsa neveket tartalmazó térkép fogadja az olvasót, az egyes részek elején „ősi” szövegekből kiragadott mottók találhatók, fejezetcímek helyett pedig a soron következő elbeszélő neve szerepel. Ezekben a külsőségekben azonban nagyrészt ki is merül Huszti kapcsolata a fővonalas epikus fantasyvel, sem témájában, sem terjedelmében nem törekszik az ott megszokott monumentalitásra. Helyette szerethető, emberléptékű szereplőket kapunk, akik annak ellenére, hogy egyes szám első személyben beszélik el történetüket, rendelkeznek annyi öniróniával, ami kamaszt és felnőttet egyaránt megmosolyogtat. Ebből a szempontból kiemelkedik Vulgarus Pokk, aki meglepően jó önismerettel, ám annál kevesebb önuralommal van megáldva, különösen, ha kocsmák vagy borospincék közelébe kerül. Pokk azért is érdekes alakja a történetnek, mert személyében egy olyan, morálisan kissé ingatag felnőttet ábrázol Huszti, aki minden hibája ellenére aktívan részt vesz az események alakításában. Mindez jól elkülöníti azoktól az ifjúsági regényektől, amelyek akár logikai hibák árán is félreállítják az idősebbeket tinédzser hőseik útjából. A másik elbeszélő, Miló személyében pedig üdítő volt végre egy olyan kamaszról olvasni, aki minden problémája ellenére pozitívan gondolkozik (szó szerint a jég hátán is megél), és képes a mi világunkban megszerzett tudást egy ismeretlen másikban is felhasználni úgy, hogy egyetlen varázstárgyra sincs ehhez szüksége. Utoljára hagytam a harmadik elbeszélőt, a csontcsipkéző rend 224. nővérét, akiről elöljáróban csak annyit mondanék, korántsem olyan csetlő-botló és naiv, mint amilyennek elsőre gondolnánk.
A Mesteralvók hajnalának másik nagy erénye az átgondolt, következetesen végigvitt, és nem mellesleg nagyon szórakoztató, nyelvi koncepció. Számomra mindig csalódás, ha az elbeszélők neve csupán jelzés a fejezetek elején, miközben néhány apró eltéréstől eltekintve mindegyik szereplő ugyanabban a stílusban mesél. Huszti hangjai viszont remekül elkülöníthetők egymástól, és végig hűek maradnak önmagukhoz. Miló szövegrészeit például kifejezetten vártam, és szerintem ilyen esetekben nem az a kérdés, hogy tökéletesen lemodellezi-e egy hasonló korú magyar kamasz beszédmódját, ami szinte lehetetlen, hanem, hogy jól illeszkedik-e az elképzelt koncepcióba. Utóbbi akadályt pedig sikerrel vette. Egyedül talán a másodlagos világ szereplőinek egymással folytatott beszélgetéseiben (például Maurice és Admira között) éreztem azt, hogy talán túlságosan is egyforma regisztert használnak, de ezekért az apróságokért az egyéb nyelvi lelemények (hogy micsoda szitkok röpködtek a börtönben!) kárpótoltak.
A világ bemutatása nem annyira apró részletekbe menő, mint amit egy elsősorban felnőtteknek szóló fantasytől elvárnék, ám a látható alapossággal beemelt adatok (a fóliánsoktól a csipkeverésen át a léghajókig) számomra elevenné tették a regény tereit. A humor is több rétegen működött, a megmosolyogtató névválasztásoktól (Humbaba, Vulgarus Pokk), a szövegtől hátralépő, szatirikus, a fiatalabb olvasók számára talán kevésbé szembeszökő megnyilvánulásokig. Ugyan sokat emlegettem már a humort, és összességében azt kell mondjam, a Mesteralvók hajnala olyan könyv, amelyet végig mosollyal a szám sarkában olvastam, de ez nem jelenti azt, hogy híján lenne az elgondolkodtató tartalomnak. Huszti óvatosan adagolva sző fontos gondolatokat a regénybe, és elbeszélői jellemét hívja segítségül ahhoz, hogy ezek a gondolatok ne váljanak didaktikussá. Yalta fia Terra könyvtárában például sor kerül egy beszélgetésre a történelemhamisításról, de két olyan szereplő között, akik abból maguk is hasznot remélnek – így az erkölcsi prédikáció elmarad. A szabályokat jóhiszeműen elfogadó 224. nővér vallással kapcsolatos kételyei is egyre szaporodnak a történet előrehaladtával. Összességében tehát a kérdésfelvetések felé mutat a szöveg, ami, úgy gondolom, az ifjúsági fantasy esetében is követendő irány, hiszen nem leereszkedően szól az olvasóhoz, hanem bevonja az értelmezésbe.
Egyes szereplőknél ugyanakkor hiányoltam az erősebb, vagy legalábbis jobban kiemelt motivációkat, ettől a regény közepe lelassult, bár ezt némileg ellensúlyozták a végére szépen összeérő szálak. Leginkább Maurice esetében éreztem azt, hogy nincs mozgástere a cselekmény által számára kijelölt szerepben, nincsenek kihasználva a jellemében rejlő belső konfliktusok. Úgy gondolom, a duológia második részében neki még fontos szerepe lesz, remélem, hogy akkor már többet láthatunk belőle. Az időnként elmaszatolt magyarázatokkal, apróbb logikai buktatókkal szintén akadt némi gondom, igaz, ezek leginkább azért szúrtak szemet, mert akadtak sokkal szebben kikerekített részek, szinte egész regényen átívelő visszacsatolások és ráismerések is.
A Mesteralvók hajnalát eddig kétszer olvastam el. Először csak kíváncsiságból, másodjára pedig nagyjából fél évvel később, amikor elvállaltam ennek a recenziónak a megírását. Kicsit tartottam tőle, hogy másodjára már kevésbé lesz érdekes, hogy túlpörög bennem a kritikus, és több hiányosságot fedezek fel. Az nyilván elkerülhetetlen, hogy az ember kiszúr még néhány apróságot, ha jobban figyel, ennek ellenére mégis az volt a második benyomásom, hogy ez a könyv „egyben van” mind cselekményében, mind történetében, mind gondolatvilágában. Kíváncsian várom a folytatást.
