A közvélemény szerint a teremtés hetedik napján Isten megpihent – a húsvéti átváltozásra pedig kipihente magát. Kiroppantotta elgémberedett gerincét, végignézett a világon, és arra gondolt: „ezeket a derék állatokat elfelejtettem a képemre teremteni, micsoda igazságtalanság”. Le is porolta teremtő erejét, hogy kárpótlásul pár milliót emberivé tegyen.
Azonban nem minden történt „a terv szerint”, így állati jegyekben bővelkedő hibrid, poszthumán emberek keletkeztek a teremtés során. Ezek a lények az úgynevezett fajzatok. Adott a kérdés: milyen lehetőségeik vannak ezeknek az értelemmel bíró, se nem humán, se nem állat lényeknek az emberi világban?
Moskát Anita harmadik regénye, az Irha és bőr az első átváltozások után körülbelül 20 évvel veszi fel a fonalat, így betekintést nyerhetünk a fajzatok helyzetébe és jogi harcaikba. Három fajzat szereplő által ismerhetjük meg az eseményeket: Pilar, Kirill és August. Pilar egy borzfajzat, aki a televízió által ismerte meg a világot. Kirill a csordájával élő őzből alakult át, míg August a fajzatok jogaiért küzd.
A regény a jelenkori Magyarországon játszódik, viszont a fajzatokkal egy alternatív világot teremt meg. Az Irha és bőr több szempontból is folytatja a korábbi regényekben is tematizálódó kérdéseket. A Bábel fiaiban elkezdődött vallási téma itt újra előkerül, de egészen más szempontból – a fajzatoknál a saját eredettörténetük kapcsán. A Horgonyhelyből a jogi és társadalmi hierarchiát boncoló kérdések merülnek fel az Irha és bőrben. Emellett a regény felépítése és három fő karaktere is több szempontból hasonlóságot mutat a Horgonyhellyel. Pilar naiv, könnyen befolyásolható karaktere Helgához hasonló fiatal, tapasztalatlan figura. Ahogyan Lars mindent feláldozna az egyenlőség, a hierarchikus társadalom átalakításáért, úgy August is egy rendkívül határozott, mindenre képes szereplő. Kirill és a Horgonyhely Vazilja a regények belső krónikásai, a legmakacsabb, a társadalmi meghatározottságuk miatt a legnagyobb feszültséggel bíró karakterek.
Ahogyan Vazil tudományos hangot megütő filozófiai szövegei betekintést engednek a világ működésébe, úgy a Kirill által vezetett blog történetei is kitágítják a perspektívát. Így nem csak Magyarország, hanem más vidékek fajzatügyeire is rálátásunk lesz. A fabulák korántsem a pozitív példákat mutatják be. Ezek a töredékek nagyon érdekesek, és remekül tudják árnyalni a fajzatok helyzetét, illetve a viszonylag szűk teret – Magyarországot – megnyitják más kultúrák és tájak felé.
A hasonlóságok ellenére – a korábban említettek mellett a biológia erőteljes hatása – az Irha és bőr egy nagyon jó regény, hiszen néhány epizód kivételével a karakterek motivációja és személyisége miatt nem válik az egész cselekmény kiszámíthatóvá. A regény íve, a világ, illetve a cselekmény szövése fenntartják a figyelmet, de valójában a felvetett kérdések miatt válik igazán kiemelkedővé.
A szöveg egyik legmeghatározóbb problémája az identitás kérdése. A fajzatok számára az állatból való átalakulásuk miatt némileg magukban hordozzák a lárvájuk (a lény, amiből átalakultak) tulajdonságait, de a szocializációs központok teljes mértékben az emberekhez hasonlóvá akarják tenni őket. Egyrészt ez a köztes, hibrid állapot okoz identitás-problémát, másrészt a világ emberekhez igazított, átalakított világa nem passzol az esetleges állati részekhez – például a patához. A fajzatok identitását emellett az is megszabja, hogy miként gondolkoznak róluk az emberek, illetve hogy miként kezelik őket: a gettókba tömörítésük szinte állatkertet hoz létre az emberi látogatók számára, így a megélhetés miatt a sapiensek (emberek) igényeihez kell igazodniuk.
A legérdekesebb identitással kapcsolatos kérdés Pilar esetében merül fel. A borzfajzat sokáig csak egy szobában élt, a világról a televízión keresztül szerzett tudomást. Ez a ferdített, torzképeket sugalló doboz vált a lány elsődleges példájává: „anyám a televízió.” Ebben az esetben a nevelés és környezeti behatások által kialakuló személyiség a reklámok és szappanoperák mentén megkreált identitássá válik. A regény egyik fő szála valójában Pilar tanulási folyamatát, illetve önismeretét követi végig.
Az identitás mellett a média kritikája is fontos, ami Pilar identitásának kérdésével is összekapcsolódik, de a manipuláció és marketing eszközeként is megjelenik. A médiát nem csak a televízió, hanem az internet is képviseli a regényben, így a társadalmi reflexió sokkal teljesebben jelenik meg. Ennek ellenére a legegyértelműbb mégis a jogi, kisebbségi kérdések megjelenése, bizonyos társadalmi csoportok kizsákmányolása és semmibevétele. A fajzatoktól is így vonják meg a szavazati jogot, a méltó életkörülményeket, a tanulás lehetőségét. A szerencsésebbek gyári munkások lehetnek, így kiszabadulhatnak a gettóból.
A regény a fajzatok szempontjából vezeti a történetet, a gettóban zajlik a nagyobb része. Az itt lakók közül többen igyekeznek éles határt vonni az emberek és a fajzatok között. Az elkülönítés alapjául a test szolgál. A fajzatok képében az ideális testtel ellentétes alakok formálódnak a társadalom szempontjából, ezt a nézetet pedig a fajzatok egy csoportja is magukévá teszi, így – mint például Pilar – igyekszik minél emberszerűbbnek tűnni. A mai világunkhoz képest a szerző nem ideális, hanem inkább „deviáns”, „torz” testeket formál meg, illetve az uniformizáló reklámok helyett a fajzatok az egyedi, változatos és különböző testeket mutatják be.
Az emberektől való elkülönülést szolgálja a „városkór” is. Ezt a kifejezést a fajzatok egy része, az úgynevezett hagyományőrzők használják azokra a társaikra, akik az emberekhez próbálnak hasonlítani a szagukkal, viselkedésükkel vagy használati eszközeikkel. Ezen szembeállítás mellett a nyelvet is reflexíven kezelik, hiszen az állatokra vonatkozó formulák, holt metaforák fajizmusnak minősülnek – mint például a zsákbamacska. Noha a fajizmus használatára való reflektálás éppen ezek visszaszorítását, az integrációt és az elfogadást segíthetné elő, de valójában mégis hangsúlyossá teszi a fajzatok „másságát”.
Ez a másság, amit főként a fajzatok saját interpretálásából látunk, nem mutatja be, hogy az emberek milyen módon viszonyulnak hozzájuk, így csak a diszkrimináció kerül előtérbe. Nem csak ebből a szempontból rendkívül depresszív a regény, hanem a történetvezetés is ezt a mély, mocsárszerű élményt idézi elő. Az Irha és bőrben hiányoznak a nyugvópontok, hiszen érezhetően csak a következő traumát vagy az olvasó számára megterhelő mozzanatot készítik elő. Az olvasóból (esetleg) kiszakadó nevetés sem őszinte és felszabadult öröm, hiszen nem a szereplőkkel, hanem szinte kínunkban nevetünk, elvégre csak a feszültséget oldja, szublimálja (ideiglenesen, és nem teljesen) , ami szánalommal és sajnálattal párosul. Éppen ezért a regényben csak a traumák nőnek, és talán a regény végére sem oldódik fel mind.
Ezt a kegyetlen világot remekül szimbolizálja a regény borítója a színhasználattal, viszont a korábbi két kötettel ellentétben nem tudott igazán megfogni, amikor megláttam. Ha az első találkozásom lenne a szerzővel ez a kötet, akkor a borítója után sosem olvastam volna el. És ez mekkora hiba lett volna!
Moskát Anita harmadik regénye nem okoz csalódást az olvasóknak, sőt, sokkal kiforrottabb és komplexebb a történet minden egyes társadalomkritikai megnyilvánulása. Az Irha és bőr egyfajta szintézise a korábbi két regénynek, de határozottan képes meghaladni azokat, és egyszerre az ismerősség és idegenség érzetét kelteni. Míg az előbbi a korábbi témák újra előkerülése által, addig az utóbbi a történet univerzuma miatt lesz érdekes. A felmerülő társadalmi kérdések remekül vannak bemutatva, és elgondolkodtatóan kerülnek elő a szövegben. Röviden: az Irha és bőr remek olvasmány mind a történet, a karakterek, illetve napjaink problémáinak feldolgozása szempontjából, így csak ajánlani és dicsérni tudom a regényt.
Amiről nem ejtettem szót az esetleges spoilerek miatt, az a kulturális történetek újrafeldolgozása, amelyek rendkívül izgalmasan válnak a szöveg részévé. Nem biztos, hogy ezek a történetek azonnal szemet szúrnak, de mégis gazdagítják az értelmezést, illetve ha felismerjük őket, akkor viszonylag hamar megjósolhatóvá válik a történet kifutása, de ettől függetlenül az odáig vezető út izgalmassá teszi a cselekményt. Fontosnak tartom, hogy ezekről néhány szót szóljak, viszont itt talán több olyan információ is elhangzik, ami elveheti az olvasás során a tudatlanság és meglepetés élményét. A továbbiakban ezekről írnék néhány gondolatot.
Az első és legfontosabb kulturális történet a húsvéthoz kötődik, ami egyértelműen – a feltámadás által – az újjászületés, az új kezdet szimbóluma. A regény remekül reflektál az első átváltozásokra az ünneppel való kapcsolat miatt, és szépen visszacsatol arra, hogy miért ekkor kezdődtek meg az átváltozások. Ennek ellenére számomra még maradt kérdés a „hogyan?”-nal kapcsolatban, nem mindenhol érzem elég kiforrottnak az indoklást, olyan mintha egy lépés kimaradt volna – bár megeshet, hogy itt csak én várok valami racionális, megalapozott indokot a teremtő képességét illetően.
Ha egy másik ismert történet felől értelmezem a teremtést, akkor a Pygmalion-mítosz rajzolódik ki. Amikor ez eszembe jutott, akkor lényegtelenné vált, hogy hogyan tudta a teremtő létrehozni a fajzatokat, hiszen remekül kitöltötte a hiányérzetemet. Ez a mítosz az első teremtésekhez visz vissza. A történettel összecseng a regényben, hogy a teremtő szobrász. A görög mítosz szerint Pygmalion is szobrász volt, aki beleszeretett saját művébe, imáját meghallgatva pedig az istenek életre keltették azt. Az Irha és bőrben a teremtő – valójában egy ember – kezdi el átformálni az állatokat emberré egy esztétikai, művészeti céltól vezérelve. Az első három sikeres teremtménye is így jön létre.
A későbbi fajzatok, akiket már nem szándékosan hozott létre, Mary Shelley Frankensteinjét idézhetik fel. Ahogyan a doktor által alkotott lény sem az arányos, idealizált testeket jeleníti meg, úgy a fajzatok hibrid teste is mintha emberi és állati testrészek összeillesztéséből jött volna létre. Mind az Irha és bőrben, mind a Frankensteinben az alkotó isteni rangra törése jelenti a történetek előzményét, illetve a teremtmények akarata, hogy legyenek hozzájuk hasonlók.
Ez a három, kultúránkba ágyazott történet erőteljesen meghatározza az Irha és bőr világát – és a Jézus-parafrázist a regény második felében nem is említettem –, illetve kisebb mértékben a szereplők sorsát is alakítja, ahogyan például Pilart szinte élő szoborként gyúrják át az emberek elvárásainak megfelelően. Az igazán érdekes nem is az, hogy ezek a történetek meghúzódnak a szöveg bizonyos belátható vagy mélyebb szintjein, hanem inkább az, ahogyan Moskát Anita újraértelmezi őket, összegyúrja és a mai társadalmunk kritikáját nyújtja általuk.