Mi történik akkor, ha egy orosz író meg akarja változtatni a tömegirodalom szféráját, emellett még a mítoszteremtés is szándékában áll? Grigorij Salvovics Cshartisvili (írói álnevén Borisz Akunyin) esetében úgy látszik, a válasz a hatalmas siker. 1998-ban jelent meg a Fandorin-sorozat első kötete, az Azazel (a történet 1876-ban játszódik), amelyben Akunyin útjára indította az akkor még alig húsz esztendős írnokot, Eraszt Petrovics Fandorint. Az olvasó körülbelül 15 köteten keresztül tanúja lehet egy detektív megszületésének és fejlődésének, ráadásul a 19. századi orosz és európai világba is bepillantást nyerhet. Eraszt Petrovics akkora népszerűségre tett szert Akunyin hazájában, hogy külön megnevezés létezik a szerelmeseire: az erasztománok.
Az író legújabb könyve A fekete város (melynek magyar fordítása 2015-ben jelent meg), immár 1914-be, egy forrongó évbe vezet el. Az 58 éves Fandorin tanúja lesz egy gyilkosságnak, amelyet képtelen megállítani, ráadásul akaratán kívül ő maga vezeti az áldozatot a vesztébe. A tettesről alig van információ: egy veszélyes anarchista, akinek csak fedőnevei ismertek (Odüsszeusz, Harkály). Fandorin az egyetlen szálat követve japán inasával, Maszával az olajtermelés központjába, Bakuba utazik. Ez a terület stratégiailag fontos az Orosz Birodalom számára, hatalmas vagyonok járnak kézről kézre. Nem meglepő módon a korrupció virágzik, a pazarul kiépített városrészeket elhagyva olyan nyomortelepekre jutnak el, ahol minden sarkon lehet bérgyilkost találni. Eraszt Petrovics célja tehát, hogy ezen a zavaros helyen Odüsszeusz nyomára bukkanjon, és ezzel kiköszörülje a becsületén esett csorbát. Ugyanakkor magánéleti gondjaival is szembe kell néznie, hiszen a felesége, Klara, a híres színésznő épp a városban forgat. Európa eközben egyre közelebb sodródik a háborúhoz, amikor Ferenc Ferdinánd trónörököst meggyilkolják. Hamar kiderül, hogy a nyomozóra a személyes bosszúnál egy jóval nagyobb feladat vár, hiszen Odüsszeusz elfogása a világméretű konfliktus megakadályozásában is fontossá válik. Közben az is egyértelmű lesz, hogy az elharapózó sztrájk szintén nem a véletlen műve, a szálak egyre inkább összeérnek. Harkály nem egy egyszerű gyilkos, sokkal nagyobb eszmét szolgál, és jobb vadász, mint azt Fandorin feltételezte.
A történet során Akunyin a rá jellemző alapossággal mutatja be Baku világát, ahol az etnikai és osztálykülönbségekből adódó konfliktusok mindennaposak. Mivel az író szakértője a japán kultúrának, így ez is beférkőzik regényébe nemcsak az inas, de Fandorin személyén keresztül is. Izgalmas ezzel a világgal megismerkedni, ami ad némi kontrasztot a délies temperamentumú emberek között. Emellett Akunyin, ahogyan azt korábbi köteteiben tette, itt is törekszik a történelmi hűségre. Az olvasásélményhez sokat ad, ha ismerjük ezt az elátkozott évet, és valamennyire tisztában vagyunk az akkori politikai helyzettel. Talán ebben rejlik a könyv egyik gyengéje is, hiszen bizonyos ismeretek nélkül néhány résznél zavarossá válik, nehéz eldönteni, hogy ki melyik oldalon áll és mit miért tesz. 
Annak ellenére, hogy a történet gyorsan halad, bizonyos epizódok kissé elnyújtottak, és ekkor a cselekmény lelassul. Klara kifejezetten feleslegesnek tűnik, csak az utolsó pár oldalon derül ki, hogy miért is volt szükség a nehezen elviselhető színésznőre. Bár néhány jelenete még ezek után is elhanyagolhatónak tűnik. Igaz, hogy a feleség nem a legkiválóbb jellem, de a másik női karakter kifejezetten jól megírt. Érezhetően Akunyin a szerelmi szálat ezúttal sem akarta mellőzni. A mellékszereplőkről is elmondható, hogy izgalmasak és érdekesek, mindannyian más-más jellemet testesítenek meg. Az írónak bizonyos részeknél még humort is sikerült belecsempésznie ebbe az igen komornak mondható történetbe.
Habár A fekete város nem biztos, hogy kiérdemli a „legjobb Akunyin-regény” elismerést, mégis nagyon ajánlott elolvasni. Detektívtörténetek esetében a „fordulatos” jelző elcsépelt, ám itt kifejezetten élnék ezzel a kifejezéssel. Az utolsó pár oldalon az író még egyet csavar a történeten, ami sokkoló, egyben zseniális lett.
Elsősorban azoknak ajánlom, akik ismerik Eraszt Petrovicsot és valamennyire a történelemben is otthonosan mozognak. Habár megáll önmagában is, mint detektívregény, sokkal nagyobb élményt nyújt, ha rendelkezünk bizonyos előismeretekkel. Ugyanakkor készüljön fel az olvasó arra is, hogy nem ez lett Akunyin legvidámabb története. Nem csak az év baljóslatú, a helyszín is sokat sejtet: „Egy fekete-fekete városban, annak is a fekete-fekete utcájában, egy fekete-fekete házban…"
Van véleményed? Szeretnénk hallani. Mondd el nekünk, hagyj kommentet!
