"...egyre kevesebb magyar sci-fi jelenik meg idehaza." - interjú Brandon Hackett-tel

Jelenlegi hely

Szerző acélpatkány On the

Markovics Botond (Brandon Hackett)Markovics Botond, vagy ahogyan az olvasók ismerik: Brandon Hackett, a kortárs magyar science fiction legérdekesebb alakja. Néhány hete jelent meg legújabb regénye Az időutazás napja címmel. A hazai sci-fi helyzetéről és Az időutazás tegnapja című folytatásról a kétszeres Zsoldos Péter-díjas szerzővel Takács Gábor (acélpatkány) beszélgetett.

Takács Gábor: A sci-fi regények gyakran törekednek arra, hogy valamilyen kiskapu révén áthágják az áthághatatlannak gondolt fizikai törvényeket (pl.: fénysebességnél gyorsabb utazás). Az időutazás napjában is találkozunk ezzel a törekvéssel. Miért tartod fontosnak, hogy a sci-fi áttörje ezeket a fizikai szabályokat?

Brandon Hackett: Ez a sci-fi irodalom örök kíváncsiságából ered: a "mi lenne, ha?" kérdésekre próbálnak az írók érdekesebbnél érdekesebb válaszokat adni. Bár szerintem az időutazás egy elég képlékeny terület a fizikán belül, én pl. egy logikailag és fizikusok által is elméletileg akár elképzelhető felállásból indultam ki, és vizsgáltam meg a következményeit, feltéve a saját, "mi lenne ha létezne az időutazás" kérdésemet.

TG: Az időutazás napja egy gyakran használt, örökzöld sci-fi toposzra épül. Mi indított arra, hogy Az ember könyve után egy időutazással foglalkozó regényt írj?

BH: Egy felismerés, hogy a legtöbb időutazós történet mennyire kényelmesen bánik az időutazással. Egyszerűen ignorálják a logikai következményeket, és szinte mindig leszűkítik a világot néhány idősíkra. Persze, ha ezeken a kereteken belül jól csinálják, el lehet nézni ezt az egyszerűsítést, de én pont találkoztam néhány közhelyes és unalmas sztorival, amik kapcsán jött a regény alapötlete, és az időgép feltalálásának pillanatában a kétszázmilliárd időutazó. Ez amolyan hirtelen szikra volt, fellobbant, és muszáj volt azonnal megírnom.

TG: Az új regényed (is) rendkívül ötletgazdag. Mi való előbbre egy sci-fiben, hogy minél több ötletet használjon fel vagy a nyelvi egységesség, megformáltság? Ezek persze nem zárják ki egymást, de átfogalmazhatjuk úgy a kérdést, hogy a "sci-fi irodalom" szókapcsolatban szerinted a "sci-fi" vagy az "irodalom" tag kell legyen hangsúlyosabb?

BH: Szerintem története válogatja. Asimov vagy Herbert sem éppen az irodalmiságáról volt híres, mégis zseniális regényeket írtak, és Cormac McCarthy vagy mondjuk Margaret Atwood is minimál sci-fi, de nagyon erős nyelvileg, és szintén zseniális. Én úgy hiszem, hogy a történet választja meg az elbeszélési formát, illetve az író próbálja megtalálni a legalkalmasabbat. Pl. Félix J. Palma Az idő térképe című regényében, ami viktoriánus és időutazós is, adta magát a viktoriánuskori terjengősebb elbeszélési forma, amit ráadásul Palma úgy tudott prezentálni, hogy mai olvasó számára is roppant szórakoztató tudott lenni.

Mindettől függetlenül én az a fajta olvasó (és emiatt író is) vagyok, aki újdonságot keres a sci-fiben, új dolgokat, ötleteket, gondolatokat szeretnék olvasni. És írni is. Ez számomra fontos. Nincs rosszabb annál, amikor 2014-ben megjelenik egy sci-fi, amit 30-40 éve tucatnyian már sokkal jobban megírtak. Azokra a sci-fi könyvekre emlékszünk évek múlva is, amelyek tudtak valami érdekeset, új látásmódot, gondolkodni valót közölni.

TG: A regény története sodró, ritkán lassít le kicsit elmélkedni. Mit tartasz fontosabbnak, a pörgős cselekményt vagy a mély gondolatiságot, illetve összebékíthetőnek látod-e ezeket?

BH: Szeretek kísérletezni az arányokkal. Az Isten gépeiben majdhogynem mindent alárendeltem egy gondolatkísérletnek, Az ember könyvében megküzdöttem egy emberitől teljesen idegen világ ábrázolásával, Az időutazás napjában megpróbáltam egy sodróbb tempójú, de a korábbi regényeim gondolatiságát megőrző történetet írni, és tervezgetem már Az időutazás tegnapja után következő regényemnél is azt a fajta elbeszélésmódot, ami a legjobban illik majd ahhoz a történethez.

Az fontos szerintem, hogy ne mindig ugyanazt és ugyanúgy írja meg egy író, mert könnyen beleragad a klisékbe és a rutinból írásba. Kell a kihívás és a küzdés, még akkor is, ha így nagyobb a kockázat és több a munka is a szöveggel.

TG: A legutóbbi regényed kapcsán is felmerült a folytatás lehetősége. Miért rekeszted be folytathatóan a regényeidet - kiadói nyomásra vagy szerzői indíttatásra?

BH: Szerintem a világ szinte minden regényét lehetne folytatni, hiszen életutakból kiragadott részeket ábrázolnak, és mindig van utána is világ, történet, utódok, akikről lehetne még mesélni. Mindig az a fő kérdés, hogy szükség van-e erre.

Inkább az történik, hogy nehezen szakadok ki a regényeimből, emiatt mindig fellibbentem a folytatást, aztán meggondolom magam, ezért tűnik úgy, hogy mindig folytatni akarom a regényeimet. Az egyetlen valós kivétel Az időutazás napja, ahol szándékosan került bele az utolsó fejezet, ami egy elég egyértelmű folytatásfelvezetés. Itt viszont muszáj volt, ugyanis hiába zárul le karakterszinten a történet és aklot kerek egészet, ha van néhány olyan világszintű kérdés, amit egy 2. befejező regényben fogok megmagyarázni. De ez szándékosan történt így.

Kiadói nyomás nincs, illetve nem szoktam foglalkozni velük. Nem vállalok semmilyen határidőt, nem ígérek, nem kötök előszerződést, nem veszek fel előre pénzt, én a szabad kreativitásban hiszek: addig írom az aktuális történetet, amíg úgy nem érzem, hogy most már tényleg készen van, és csak akkor adom oda a kiadónak. Ha tetszik, örülök, de az elvem az, hogy a mű elolvasása után döntsék el, hogy érdekli-e őket.

TG: Az egyik főszereplőd egy kifejezetten arrogáns tudós, mely egyfajta zseni archetípus. Szerinted a zsenialitás mindig együtt jár valamiféle különcséggel?Az időutazás napja

BH: A zseniségből sokszor következik a társadalomba való beilleszkedés nehézsége. Igaz, ehhez még csak zseninek sem kell lenni, mindössze egy kicsit bonyolultabb személyiségnek, aki messzebbre lát a külsőségeknél és a felszínességnél.

Az időutazás feltalálójának jelleméhez egyébként egy konkrét megtörtént eset adta a végső lökést. Egy kávézóban ültünk a kedvesemmel, tél volt, amikor is megjelent egy hatalmas szakállú, vékony figura, egy szál pólóban. Nem volt nála semmi, vett egy tejeskávét, amibe utána három ujjnyi cukrot töltött, majd rengeteg fahéjat a tetejére, végül leült, és kb. fél óráig ült, iszogatta a kávét, és nézett maga elé. Meglepődnék, ha nem matematikus, fizikus vagy filozófus lett volna. Gondolkodtam rajta, hogy odamegyek, és megszólítom: Elnézést, ön fizikus? De inkább csak távolról figyeltem, és ekkor értettem meg igazán a karakterem és a világ kapcsolatát. Még akkor is, ha emberünk esetleg egy buszsofőr is volt (nem hiszem).

TG: Egyre több magyar sci-fi regény, antológia jelenik meg a könyvpiacion. Milyennek látod, hogy értékeled a hazai sci-fi helyzetét?

BH: Furcsa, de szerintem meg egyre kevesebb magyar sci-fi jelenik meg idehaza. Mondhatni borzasztóan kevés. Viszont a megjelenésnek én azt számítom, amit olyan kiadók vállalnak fel, amelyekben az olvasók bíznak, és meg is veszik a könyveit, mert sajnos a magánkiadások, a könyvkiadást mímelő álkönyvkiadók által "megjelentetett" művek és az e-könyvek inkább csak a megjelenés illúzióját keltik a szerző számára (tisztelet a kivételnek), ugyanis az olvasókhoz csak elvétve jutnak el, ráadásul még a könnyű siker ígéretével is kecsegtetnek, ahol még a regény hiányosságaival sem kell szembenéznie az írónak.

Nagyon sok szomorú történetet hallottam emberekről, akik sok százezer forintot is beleöltek a megjelenésbe, hogy utána a fenti cégek tíz-húsz példányos fogyást tudjanak csak felmutatni.

Ha azt nézem, hány olyan hazai író által írt sci-fi jelenik meg idehaza, amit ugyanúgy várnak és megvesznek az olvasók, mint egy Dan Simmonst, egy Paolo Bacigalupit, egy John Scalzit vagy Iain M. Bankst, akkor igencsak tragikus az arány. Az olvasók viszont döntenek azzal, hogy megveszik-e az adott író könyvét vagy nem, és ez egy kegyetlen mérce, főleg mivel idehaza, magyar írónak lenni ráadásul jókora hátrány is, ugyanis sok sci-fi olvasó zsigerből elutasít minden sci-fi művet, ami magyar, függetlenül attól, hogy az esetleg jó vagy rossz.

TG: Hogyan tovább Az időutazás napja után? Mik a további terveid?

BH: Lassan elkészülök Az időutazás tegnapja munkacímű folytatás/lezárással, és ősz környékén belevágok egy régen várt, nagy projektbe, egy távoli jövős hard space operába, ami jó ideje motoszkál már a fejemben. Annyit lehet róla tudni, hogy lesz benne párhuzamos univerzum, de itt most nem a megszokott multiverzumos, párhuzamos Föld és -történelmes klisékre érdemes gondolni, hanem valami sokkal vadabb, elborultabb, idegen dologra, és többet most nem is mondanék. Még elég képlékeny a történet, 2012-ben kétszer két különböző módon próbáltam elkezdeni, de mindkettő vakvágány volt, most viszont a háttérben már fél éve masszívan jegyzetelek, talán ez az út, amit most igyekszem kitaposni, járható lesz. De előtte természetesen Az időutazás tegnapja következik, ami reményeim szerint legalább ugyanannyi meglepetést tartalmaz majd, mint Az időutazás napja.

TG: Köszönöm a beszélgetést!