Sokan ismerhetik azt a trükkös kiszámolót, amikor a kérdező a másik felé tartja a kezét és elkezd számolni tízig, majd az ujjaival mutatja a kimondott számot, így jut el a számok kimondásában kilencig, mikoris elfogytak az ujjai. Elsőre fel sem tűnik a turpisság, azonban alaposabb odafigyelés után észrevehető, hogy rá lett szedve a megfigyelő. A “hetem-hétem” játék megvezetéséhez hasonlóan működik a Kettő fondorlata is. Az olvasó halad a regényben és úgy tűnik kilencnél jár már az olvasásban, holott a kötetnek vége – Finy Petra Kettő című disztópikus ifjúsági regényében, ami a 2014-es Ünnepi Könyvhétre jelent meg a Tilos az Á gondozásában.
A Másvilág trilógia első része, a Kettő térben és időben távol játszódik a jelenkortól; egy posztapokaliptikus jövőben jön létre a regény által felvázolt társadalmi berendezkedés. A főszereplő a Tisztavárosban élő, tizenöt éves Nikk, aki az első fejezettől kezdődően menekülni kényszerül üldözői elől. Ezek kiléte a narratíva előrehaladtával változik, azonban a menekülés és menedék utáni vágy állandó tartozéka a regénynek. Az írónő a fiktív világon belül valódivá teszi a vágyott kamaszkori elszökést otthonról és Nikk azon érzését, hogy a világ az ellenségévé vált. A történet két, egymástól teljesen különböző életvitelt mutat be. A rendre és fegyelemre épülő utópiát Tisztaváros képviseli a maga puritan módján, míg a vadságot, a természetességet Természetváros I., majd annak pusztulása után Természetváros II. jeleníti meg. Az ellentétek hangsúlyozására a két városon kívül az írónő meglehetősen sok megfeleltetést használ és sok külső tényezőt hív segítségül: a civilizáció és a természet, a természet és az ember, az ember által érzékelt valóság és a platóni ideák világa. A könyv fortélya abban nyilvánul meg, hogy kiváló elképzelésen alapuló fiktív világot mutat be, azonban ebből mindössze egy kivonat érhető el az olvasó számára. Ember összeházasítása mindenféle élővel és élettelennel hatalmas ziccer, viszont a regényvilág, amelyben az olvasó el tudna veszni a hetem-hétem megoldásra épül. Mutat is meg nem is, magyaráz is meg nem is. Felmerülhet a kérdés, hogy mennyire szükséges egy ifjúsági kötet esetében az, hogy az író kellő alapossággal kibontsa a hátteret, a fiktív életteret, az abban irányító szabályokat, illetőleg magát a fő problémát, hogy hogyan is jutott az emberiség a kötet jelenéig.
Az örök elkülönböződés kijátszása egymás ellen egy jól bevált irodalmi toposz, a kamasz szemszög viszont nem hoz akkora változást, hogy újra kelljen értékelni a természet-ember szembenállását. Inkább zavarbaejtő, már-már logikátlan és látszólag (?) megmagyarázhatatlan néhol az az éleslátás, néhol pedig az elveszettség érzése, amivel a tizenöt éves főszereplő rendelkezik. Ez a kettősség a nagybetűs élet kuszaságának betörése a fiatal életébe és az újonnan létrejött helyzetre adott gyors válasszal magyarázható, de nem a megírt módon. Dacára annak, hogy Nikk viszonylag gyorsan napirendre tud térni az őt körülvevő változások felett, addig az olvasó csak ímmel-ámmal tudja megtenni ugyanezt.
A 215 oldalba foglalt világ ugyanakkor lendületes, viszi magával mind a szereplőket, mind pedig az olvasót. Éppen ez a sodródás az, ami egyfelől nagyszerű, hiszen a cselekmény gyorsan pörög, másfelől amiatt, hogy a meseszövésre, a cselekményre figyel jobban az írónő, minden más a háttérben marad. Nikk eddigi tizenöt évéről sok részletet árul el a könyv, ugyanakkor a fiú motivációi mégis homályban maradnak. Többek között tudomást szerzünk rejtélyes betegségéről, családjáról illetve annak bonyolultságáról és a másik nemhez fűződő viszonyáról. Cselekedeteinek okára ellenben nem kapunk megnyugtató magyarázatot, bár halvány sejtetések megjelennek azért a háttérben.
A műfaj meghatározása sokat segíthet abban, hogy a karakterek motivációit megértsük. Egyrészt, ha meseként akarjuk olvasni, akkor nincs ok ilyen horderejű számonkérésre, mint az az előzőekben történt. Az olvasó megelégedhet annyival és nyugodtan leteheti a könyvet, hogy a mese műfajában nem szükséges hosszasabb vagy racionális magyarázat, hiszen abba sok minden belefér. Másrészt, ha disztópiaként tekintünk a könyvre – és esetleg ezt a műfaji korlátot semmiképpen sem akarjuk átlépni–, akkor adódik az az olvasási stratégia, melyben az írónő szándékosan hallgat el részeket.
Ennek eléréséhez pedig egy szándékoltan korlátozott nézőpontot, a kamasz narrátort választott. Mindazonáltal ez a korlátozottság mégsem valódi, érezhető ugyanis a főszereplő többlet-tudása, amit a szöveg jobbára bosszantóan hoz az olvasó tudomására. Ráadásul tetten érhető Nikk feledékenysége is, ami illeszkedik ugyan a kamasz mivoltba, azonban ezzel a két aktussal tovább növeli a távolságot a főszereplő és az olvasó között, ami ifjúsági regény esetében lehet, nem szerencsés. Továbbá a Kettőben megjelennek és annak előfeltételezett tudásaként beleszövődnek a kanonizált disztópiák egyes jellemzői is, mint az állandó paranoia (1984), a gyógyszerfüggőség (Szép új világ) vagy a könyvek (azaz a központ által le nem ellenőrzött információ megszerzésének) tilalma (Fahrenheit 451).
Finy Petra regényének nagy problémája leginkább az, hogy nem hosszabb száz oldallal. Abban minden derengő, félhomályban kuporgó részletről kiderülhetett volna valami, legyen az történeti, háttérbeli vagy karakterbeli hiányosság. Sajnálom, hogy ez a remek ötlet nem kapott kellő terjedelmet, ugyanakkor nagyon-nagyon bízom egy hosszabb és izmosabb folytatásban. Mert míg egyes fordulatok előreláthatóak voltak, úgy akadtak olyanok is, amelyek meghökkentőek, még ebben a disztopikus jövőképben is. Éppen ezért a trilógia következő kötetével, a Hárommal együtt olvasva ajánlanám az ifjúsági irodalmat és a disztópiákat kedvelőknek.
