A magyar fantasztikus irodalomban ritka esemény, hogy valami olyan közelségből váljon nemzetközi popkulturális jelenséggé, mint a Vaják. Várhatóak voltak tehát azok a szövegek a hazai zsánerben, amelyeken érződni fog a Sapkowski-hatás. Nagy Sándor Ádám regényét ilyen szövegnek gondolom, de szerencsére egyáltalán nem izzad meg, hogy a „magyar Vajákká” váljon. A szerző érezhetően merít Sapkowski témáiból és világépítéséből, de friss hanggal, erős saját narratívával teszi azt.
A regény egy atomháború-sújtotta, posztapokaliptikus világban játszódik, a Tar névre keresztelt, feltehetően Európában található térségben, amely egyike (már, ha nem az egyetlen) a világégések után még lakható területeknek. A megtizedelődött társadalom jelentősen visszafejlődött, többségük szétszóródott falvakban vagy lazán szervezett városállamokban tengeti mindennapjait, amelyeket autoriter uralkodók kormányoznak. A cselekmény középpontjában egy Varjú nevű exkatona áll, aki a háború idején speciális alakulatban szolgált. Vadászként a kiképzése során és a harctéren szerzett tapasztalatait bocsátja áruba. Az ő munkája likvidálni a világháború után maradt mérgező szörnyszülötteket, a „kibókat”, illetve elhajtani a falulakókat veszélyeztető bűnözői csoportosulásokat. A felütés tehát nagyon hasonlít a Vajákéra. Adott egy magányosan vándorló, különleges képességekkel rendelkező, morálisan szürke figura, aki küldetései során különféle szörnyekkel ütközik meg. A lengyel regényhez hasonlóan az összecsapások csak ritkán jelentik a cselekmény tetőpontját, sokkal fontosabbak a menet közben megismert emberi történetek vagy a politikai játszmák, amelyeknek a főszereplő megfigyelőjévé válik.
A kötet elején lévő fejezetek lazán kapcsolódnak egymáshoz, különálló történeteknek tűnhetnek, amelyek középpontjában mindig új küldetések állnak, új mellékszereplőkkel. A struktúrájuk hasonló; a legtöbb fejezet háborús visszaemlékezésekkel kezdődik, majd megismerjük a küldetést, az új helyszínt, a főhőst támogató és akadályozó karaktereket, végül pedig a harcban csúcsosodó konfliktus után a történet megoldását. Később jelentősebbé válnak az átívelések, a regény egészét a cselekménynél mégis sokkal jobban meghatározza az összefüggő narratíva. A cím szó szerint értelmezve a háború után degradálódott környezetre utal, szimbolikus értelemben előre utalhat a visszaemlékezésekben tárgyalt múltbeli történések hatásaira és a főszál cselekményét átható pesszimizmusra.
A cselekmény konfliktusai kisebb történeti egységeket alkotnak, a történet összefüggő dinamikáját az előbb említett három tényező ütközései fogják szolgáltatni. Fontos narratív eszköz a szöveg óvatos távolságtartása Varjú karakterétől, aki kezdetben üresnek tűnhet, így könnyen értelmezhető a környezetéhez való viszonya is közönyként és megszokásként. A történet előrehaladtával a főszereplő karakter fokozatosan bomlik ki, többszörösen átértelmeződik a múlthoz, a jelenhez és a térséghez való viszonya. Az ismétlődő strukturális elemek és a látszólagosan céltalan cselekmény miatt a könyv első fele olvasás közben lazán szerkesztettnek tűnhet. A kezdeti harcjeleneteknek ritkán érezni a tétjét, inkább a karakterek alaposabb megismerését szolgálják. A könyv végére a kezdetekben érződő céltalanság narratív eszközzé válik. Ahogyan a harcjelenetek nagyobb fontosságot nyernek a konfliktus feloldásában, kiélezettebbé, izgalmasabbá válnak.
Az átívelés másik fontos eleme a visszatérő hőstoposz. Ez a Vajáknak is fontos témája, elég Geralt karakterére gondolni, aki a politikai tartózkodásával és opportunizmusával reflexió a high fantasy zsáner “világmegmentő”, idealista hőseire. Minden különálló történeti egység jellemzője, hogy Varjú olyan karakterrel találja szemben magát, akit a megváltozott világban hősnek gondolnak vagy saját magát értelmezi hősként.
Tipikus idealista hős a történetben a déli rabszolgákat felszabadító Sivatagi Vihar vagy a bordélytulajdonos Alexej, aki sosem rest meggyilkolni a nőkkel erőszakoskodókat. Számukra az önnön jóságukba vetett hit jelenti a környezetükkel való megküzdés stratégiáját. Képtelenek arra, hogy szembenézzenek a módszereik megkérdőjelezhető mivoltával, ezeket vagy elbagatellizálják, vagy tudomásul sem veszik. Amíg Sivatagi Vihart a társadalom jobbítása foglalkoztatja, és az uralkodó ellen lázad, Alexejt Varjúhoz hasonlóan nem foglalkoztatja a társadalom egésze, viszont nehezen viseli a környezetében történő szörnyűségeket. Kettejük közt az a külonbség, hogy Alexej általában megteszi azt, amit Varjú csak gondol. Alexej lényegesen idősebb Varjúnál, a karaktere Varjú személyiségének egy alternatív fejlődési lehetőséget mutatja, amely a kettejük közötti szimpátia mozgatórugója. Magában rejti a lehetőséget, hogy apafigurává váljon a gyökértelenül vándorló főhős szemében. Az ő kapcsolatuk dinamikáját tartom az egyik legjobban sikerült elemnek a regényben.
Másfajta hősképet testesítenek meg a postások, akik az egymástól elsodródottak kapcsolattartását segítik a Taron, a mindennapok hősei a városlakók számára. A munkájuk sok tekintetben hasonlít Varjúéhoz; ők is kockázatos és közérdekű feladatot látnak el pénzért, de amíg Varjú munkáját a helyiek kellemetlen dolgokkal asszociálják, a postások megérkezése mindig különleges és reménnyel teli. Ez a különbség egy skála két ellentétes pontjára helyezi őket.
Talán Sayako a legnehezebben megérthető hős a történetben. Egy keménykezű vallási vezető, aki elkallódott fiatalokból toboroz szamuráj szektát magának. A követői megszállottak, hajlandóak az életüket is feláldozni, ha azt kéri tőlük, de az erőteljes kötődésük mégsem válik kifacsarttá vagy komikussá. Sayako erős erkölcsi iránymutatásokkal vezeti őket, a fiatalok közösséget, otthont és értékrendet kapnak. Szemben az idealista hősökkel, teljesen önreflexív, saját maga is tisztában van azzal, hogy pózol, de a valós céljai homályosak maradnak.
Végül, Varjú karakterének párhuzamává válik a Kaszás, aki ugyanúgy a vidéket járja, de a világháború után maradt szörnyek, a kibók helyett kardforgatókat gyilkol. A többi felsorolt hőssel szemben a Kaszás egyértelmű antagonista, kizárólag fenyegetésként szerepel, de az ő ideája is megérthető. Az összes hős karakter úgy képes érvényesíteni az elképzeléseit, hogy fegyver van náluk, melynél fogva hatalmuk lesz a náluk gyengébbekkel szemben. Talán nem a jóakaratú emberek hiánya az igazi probléma a Taron, hanem az erőszak eltörölhetetlen egyenlőtlensége. A Kaszást nem egy idealizált kép hajtja, hanem az őrületbe hajló elkeseredettsége. Varjú saját magát is megveti és undorral kezeli a foglalkozása miatt. Alexejhez hasonlóan a Kaszás is Varjú személyiségének egyfajta alternatívája.
A belső indíttatású hősök ki szeretnének állni az igazukért, meg akarják védeni a számukra fontos embereket, vagy csak igazságot akarnak szolgáltatni, de erre erőszak nélkül nincs lehetőségük, ezért ők maguk is agresszorokká válnak. Varjúban élénken él a háborús kiképzése emléke, ahol ő is hasonló dolgokban hitt, egyszerre veti meg őket és érez együtt velük. A hőssé emelkedő figurák biztonságot, reményt, megnyugvást keltő gondolatokat hoznak, azonban folyamatos önreflexióra kényszerülnek. Pontosan tudják magukról, hogy nem igazi hősök.
„Ezen a világon csak az a jelentés számít, amit te adsz az életednek” – hangzik el a regény egy pontján a mondat, és én ezt jelölném a szöveg mottójának. Aki elveszíti a hitét, elveszik maga is. Varjú mindegyik hősről meghozza a maga ítéleteit, néha még vitatkozik is velük, mégis hallgat rájuk, kötődik hozzájuk. Érdekes, jól ábrázolt kapcsolatok ezek, ahogyan maguk a hős-karakterek is mindig komplexebbé válnak a nyilvánvaló visszásságaiknál, senki sem marad kétdimenziós. A szerző jól használja a posztapokaliptikus környezetet ahhoz, hogy továbbvigye, még jobban kibontsa a Vaják reflexióit a toposzra.
Számomra az Embertelen vidék előremutató példa arra az igényes magyar zsánerprózára, amely az identitásává teheti azt a fajta témaválasztást és elbeszélésmódot, amely Kelet- és Közép-Európa sajátjává vált, akár Sapkowskiról, akár az orosz fantasztikus irodalomról van szó. Nagy Sándor Ádám jelenleg elsőkönyves szerző, a Twister kiadó [bekezdés]-pályázatának egyik nyertese. Őszintén remélem, hogy még hallani fogunk felőle.
