A James S. A. Corney név valójában két személyt takar. Danial Abraham több sci-fi és fantasy szöveg szerzője és a Hunter’s Run című regényt George R. R. Martinnal közösen írta meg. Ty Franck íróként ezzel a regénnyel lépett a nyilvánosság elé, egyébként Martin asszisztenseként dolgozik. Így aztán nyilván nem véletlen az sem, hogy a könyvborítón olvasható méltatás („Túl sokat kellett várni egy ilyen vérbeli, tökös űroperára.”) szintén Martintól származik.
A Leviatán ébredése vaskos, hosszú könyv. 581 oldal. Egy űroperától az ember nagyívű, lehengerlő és monumentális cselekményt vár és ezt többé-kevésbé meg is kapja az olvasó. Ezt igazolja az a viharos siker is, amely a kötetet fogadta és ami előtt jelen írás szerzője kissé értetlenül áll.
Mindenek előtt vessünk egy pillantást a szövegre.
A történet két főszereplője Holden és Miller, akiknek a fejezetei szimmetrikusan váltakoznak végig a szöveg során. A fejezetek harmadik személyben íródtak, tehát tulajdonképpen a Martin regényekből jól ismert nézőpontkarakteres narrációt működtetik a szerzők, azzal a különbséggel, hogy a Leviatán ébredése esetében összesen két ilyen karakter van.
A jövőben az emberiség meghódította a naprendszert, a csillagközi utazás azonban még mindig csupán álom maradt. A Föld és a Mars jelentik a legnagyobb emberi kolóniákat és politikai erőket a rendszerben, noha a fő aszteroida övben lévő kisbolygókon is megtelepedett az ember, kialakítva az Öv névre hallgató laza szövetséget. Az itt élők helyzete messze nehezebb, mint a „gravitációs kutakban” élő társaiké, a folyamatos semmibevétel és a gazdasági embargók pedig szinte kikényszerítették, hogy az Öv egyfajta hálózatba tömörülő ellenzékké váljon a bolygóhatalmakkal szemben. Mint a hálózatoknak általában, ennek is vannak radikális, terrorisztikus szárnyai, melyek csupán fokozzák a feszültséget a szembenálló felek között.
Holden egy jégbányász hajó kapitányaként segélykérő üzenetet fog egy – mint később kiderül: elhagyatott – hajóról, a Scopuliról. Az Alien első része óta tudjuk, hogy az effélék rosszul végződnek. Ez a történet sem kivétel. Minden esetre a hajó meglátogatása olyan eseményeket indít el, amelyek egy bolygóközi háború rémével fenyegetnek. Majd be is váltják ezt a fenyegetést.
Eközben Miller, aki az Öv egyik állomásának rendfenntartói kötelékébe tartozik, egy lány után kutat. A nyomok a Scopulihoz vezetnek, így a két történetszál a könyv harmadánál összeér. Hogy pontosan milyen okok húzódnak a háttérben és hogyan ér össze a két szál, az maradjon felfedeznivaló a regény olvasóinak.
A Leviatán ébredésének világa jól átgondolt, hihető, okosan megalkotott és végig érdekes. Az Öv állomásainak hangulata és a politikai érdekek bonyolult szövedékének virtuóz felvázolása a könyv legnagyobb erényei közé tartoznak. A szerzőpáros világépítő munkája vitán fölül zseniális. Az Övben, alacsony gravitáción felnőtt generáció fiziológiai változásainak leírása és a jobbára szkafanderben végzett munka mindennapi életre gyakorolt hatásainak bemutatása olyan érzékeny körültekintésről árulkodnak, amit bizonyára minden sci-fi rajongó elvár egy jó űroperától. Lássunk egy példát: a nem verbális gesztusok jóval szélesebb mozdulatokkal járnak az Övben élők esetében, valamint a vállak és a fej mozgása helyett jobbára a karra helyeződnek át, hiszen azokkal adható le jól látható jelzés egy szkafanderben. Ezzel külön minivilágot alkotnak a szerzők a világon belül, saját szabályokkal és jelrendszerrel, más életfelfogással és fontossági sorrenddel.
Feltűnően gyakoriak a világirodalmi utalások is a szövegben, ami egyedi és kissé szokatlan ízt kölcsönöz a regénynek. Cervantestől kezdve T. S. Elliotig több szerzőre is történik utalás vagy szerepel tőlük egyenes idézet a szövegben, melyeknek azonban – érzésem szerint – csekély a jelentésgazdagító szerepe, így inkább funkciótlanok és fölöslegesek maradnak. Ez alól kivételt talán az éppen említett Cervantes képez. Holden Rocinante névre kereszteli a hajóját (ez volt Don Quijote lovának is a neve Cervantes regényében), ám a lovag regénybeli alteregójának mégis inkább Holden és Miller együtt feleltethetőek meg. A karakterek mögött felsejlő lovag alakja pedig újabb jelentésekkel töltheti fel Holden és Miller bizonyos döntéseit.
Sajnos azonban éppen a főszereplő karakterek a Leviatán ébredésének leggyengébb alkotórészei. Az olvasó nem képes se azonosulni, se igazán elidegenedni motivációiktól. Az alkoholista rendőr, aki egy rejtélyt megszimatolva vadászkopó módjára kutakodni kezd (Miller) olyannyira erőtlenné vált klisé, hogy ha azt az írók nem képesek valamilyen új, szokatlan módon tálalni, akkor teljesen érdektelenné válik a karakter. Ez történik jelen esetben is. Az idealista, moralizáló Holden még ennyire sem érdekes, köszönhetően annak, hogy vajmi kevéssé hasonlít egy élő emberre. Ezt érezhették a szerzők is, mert belepréseltek néhány olyan tulajdonságot is a karakterbe, ami miatt emberinek kellene, hogy tűnjön, de ezek nem épülnek be szervesen a jellembe és mintha maguk az írók is elfeledkeznének időről-időre róluk. Azért különösen érthetetlen ez a botladozás a főszereplőkkel, mert felbukkannak – gyakran csak egy-két oldal erejéig – olyan mellékszereplők a történetben, akiktől elég néhány mondatot olvasnunk és máris élőnek érezzük őket. Néhány sor elég hozzá, hogy az olvasóból valamilyen viszonyulást váltsanak ki.
Az esztétikai vonatkozásait tekintve is hullámzó írás a Leviatán ébredése. Gyakoriak a rosszul hangzó, nehézkes mondatok, sűrűn vetik be ugyanazokat a nyelvi fordulatokat a szerzők, ami kiszámíthatóvá és helyenként monotonná teszi a regény prózáját. Máskor pedig olyan dögös és jól szerkesztett, szép mondatokba futhatunk bele, hogy meg kell álljunk az olvasásban.
Mindent összevetve a Leviatán ébredése egy szórakoztató szöveg, ami azonban túlírt és érződnek rajta a gyermekbetegségek, melyeket talán sikerül kinőnie a következő köteteknek. Ugyanis (természetesen) egy sorozat nyitó darabja a regény, mely a Térség címet kapta. Bár minden benne van, ami naggyá tehet egy űroperát, ez a regény semmit nem tesz hozzá a zsánerhez, nem mutat semmit, amit eddig ne láttunk volna az elődöknél, ezért is meglepő az óriási siker. Az online térben pedig már arról beszélnek, hogy filmsorozat készül a Térség kötetekből.
A magyar kiadást a Fumax jegyzi. A könyv mint fenomén nagyon szép, ahogyan azt a kiadótól már megszokhattuk. Az ötszáznyolcvan ragasztott oldalt papírfedél fogja közre, mely azonban – az első olvasás alkalmával legalábbis – strapabírónak bizonyult. A fordítás Galamb Zoltán munkája (akit – többek között – Lovecraft fordítóként is ismerünk).
