David Gemmell: Trója I. kötet

Jelenlegi hely

Szerző stv On the

David GemmellÚgy tűnik a mitológiák valóban halhatatlanok. A trójai mondakör legalábbis minden bizonnyal az. Nem merült feledésbe évezredek óta és talán megőrzi az emberi emlékezet egészen addig, amíg ő maga tart. Újabb film- és könyvadaptációk készülnek, melyek mindig újabb nézőpontból mutatják meg az ismert eseményeket. Ezek időnként rosszul sikerülnek (gondoljunk csak a Trója című filmre), időnként pedig meglepően jól. A mostani alkalommal egy olyan kísérletről lesz szó, ami az utóbbi kategóriába tartozik. David Gemmell Trója-ciklusának első kötetéről.

A Delta Vision kiadó jelentette meg az angol fantasy író utolsó könyvciklusának első két kötetét tavaly nyáron. A külcsín gyönyörű, bár meglehetősen zavaró, hogy a borítótéma (Tikos Péter munkája) az első és második köteten teljesen azonos. A ciklus első részének címe: Az Ezüst Íj Ura (ezt bontották tehát két kötetre).

A trójai események előzményét elsősorban Helikáón alakjával a középpontban követhetjük végig. Hazájában őt inkább Aineiászként ismerik, talán nekünk is így ismerősebb. A fiatal harcos-kereskedő, akinek minden vállalkozását siker koronázza, hányattatott fiatalkort tudhat a háta mögött, és ha nincsen Odüsszeusz, aki hajóján magával viszi szülővárosából, akkor az apja – a király – valószínűleg elveszejti valahogyan saját gyermekét, mivel úgy érzi csalódott benne. A gyermek ugyanis szemtanúja volt anyja tragikus halálának, ezután pedig minden bátorságát elveszítette. Az Odüsszeusszal való találkozás azonban átformálja a fiatal Aineiászt. A szöveg jelenében már mint felnőtt férfi áll előttünk, aki váratlanul a legkülönfélébb politikai csatározások kellős közepén találja magát, melynek szálai nehezen kibogozhatóak. Ha ez mind nem lenne elég, beleszeret – barátja, Hektór, jegyesébe – Andromakhéba. Hírtelen természete pedig jóval inkább ellenségek mint barátok szerzésére alkalmas. Számot kell vetnie ráadásul legnagyobb ellenfele – Agamemnón – érthetetlen tetteinek céljaival is. Egy majdani háború veszélye sejlik fel a háttérben.

A történet tehát, annak ellenére, hogy az ismert mitológiai eseményeket meséli el, meglehetősen sok fordulatot rejt magában, ahogyan ezt a Gemmellt ismerők már megszokhatták. A szövegnek ezzel a vonatkozásával nincs is semmi baj. Ennek a kötetnek ugyanaz a betegsége, mint az általam eddig olvasott összes Gemmell regénynek. A karakterek tipikusak és bár gyorsan megkedveljük vagy megutáljuk őket, viszonylag könnyen kiszámíthatóak a cselekedeteik, így aztán nem igazán érzek különbséget Helikáón, Connavar vagy Átok alakjai között, holott mindhárman különböző regények szereplői. Az időnként becsúszó sablonos mondatok vagy elnevezések (ez utóbbi a Trója kötetekre éppen nem jellemző) kifejezetten elkedvetlenítik az olvasót az egyébként briliáns szövegek olvasása közben. Az esetek túlnyomó többségében Gemmell prózája zseniális, könnyed és élvezetes, abban a néhány kivételes esetben viszont, ami időnként előfordul, nagyon nem az. A Trója első köteténél is azt éreztem, hogy Gemmell legnagyobb erőssége a történetvezetésben és a dramaturgiában van, pontosan úgy, ahogyan azt megszokhatta már az olvasó tőle. Pedig titkon bíztam benne, hogy ha már egy ismert anyaghoz nyúl, ismert szereplőkkel, akkor az alakjai is kevésbé lesznek vázlatosak. Ha a főszereplő Helikáón alakjától eltekintünk, akkor még ez az elvárás is teljesül. Ahogyan Odüsszeuszt vagy Andromakhét életre kelti és személyiséggé formálja az író, az valóban virtuozitásáról tanúskodik. A könyv tehát egyetlen vonatkozásában hagy némi kívánnivalót maga után, de még így is olyan messze van az átlagos fantasy színvonalától, mint Király Viktor a jó zenétől. Dimenzók távolában. Csak épp a másik irányban.

A kortárs szerzők közül mindenképp az egyik legnagyobbként lehet említeni, szorosan George R. R. Martin után, aki még annyi hibát sem vét, mint Gemmell, bár stílusuk meglehetősen különböző.

A Trója tehát egy átlagos Gemmell kötet, és mint ilyen toronymagasan emelkedik a többi fantasy fölé. Aki szereti a történelmi regényeket, nyakon öntve egy csipetnyi fantasy stílussal (nem fantasy elemekkel!), annak nyugodt szívvel tudom ajánlani.