Mark Lawrence kivételes Széthullott Birodalom-trilógiájának záródarabja - a Tövisek császára - már magyar nyelven is a megjelenés küszöbén áll. Ebből az alkalomból a kötetek fordítójával, Gy. Horváth Lászlóval beszélgettünk a trilógia záródarabjáról, fantasyfilmekről és a különböző irodalmi regiszterek átjárhatóságáról.
Próza Nostra: Ön rengeteg fontos szöveget fordított már magyarra, a legkülönbözőbb műfajokból. A fantasyirodalom területéről az Ön nevéhez fűződik például A hobbit újrafordítása. Mielőtt Lawrence trilógiájáról beszélnénk, kíváncsi lennék, mi a véleménye a Tolkien-szöveg filmváltozatáról?
Gy. Horváth László: Nem néztem meg, egyelőre legalábbis. Lehet, hogy majd együtt a hármat. Az vette el a kedvemet (pedig nagy filmbolond vagyok), hogy ugyanannyi időt akarnak kitölteni vele, mint a hatalmas Gyűrűk Urával, ezt egyszerűen szemérmetlenségnek tartom, bármennyi vendégtartalom legyen is benne ráadásnak. Különben is, szerintem a Gyűrűk óta nehéz fantasyfilmet csinálni. A Trónok harca is (igaz, csak pár részt láttam belőle) leckefelmondás lett, bár ebben nyilván sokan nem értenek egyet velem.
Próza Nostra: Legutóbb Mark Lawrence nagy sikerű trilógiáját fordította magyarra. Mi az, amit különlegesnek tart Lawrence világában, szövegeiben más fantasykhez viszonyítva?
Gy. Horváth László: Az az igazság, hogy nem vagyok fantasyszakértő, olvastam ezt-azt, de nem túl sokat. Tudom, hogy Lawrence trilógiáját a dark meg az epic alműfajokba sorolják, akárcsak George R. R. Martin monstrumait. Közöttük például jelentős különbség, hogy Lawrence jóval kevésbé durva, viszont sokkal fegyelmezettebb, igazi tudós elme, aki nagyobb szerepet ad a konstrukciónak, a rétegezésnek, és alaposan megdolgoztatja az olvasóját: tartsd szem előtt, tartsd fejben, láss tisztán, ugye hogy eltévedtél, holott megmondtam, hogy… Borzadok elképzelni, milyen krimiket írna!
Próza Nostra: A Tövisek Hercegét - a szerző szerint - a Gépnarancs ihlette, melyet szintén Ön fordított le. Mennyire könnyű az átjárás a két szöveg között? Mennyire tapintható a kapcsolat a két szöveg között?
Gy. Horváth László: Stilisztikailag tényleg inkább csak a Hercegben vannak megfelelések, az egészre trilógiára nézve a legfőbb kapocs Alex és Jorg figurájának hasonlósága. A fékevesztett temperamentum, az agyatlannak látszó erőszak olyan eszköz, amivel hozzáértő kéz sok mindent tud kezdeni, és igen érdekes megfigyelni, hogyan, mire használja fel ezt az egyik meg a másik író. Anélkül, hogy össze akarnám mérni a két művet, úgy látom, Lawrence többet hoz ki belőle, sőt talán hitelesebbet is. Mondhatni, Alexet minél hamarabb szeretné elfelejteni az ember az egész világával együtt, Jorgot viszont lehetetlen elfelejteni. Külön tanulmányt érdemelne, hogyan látják, értékelik az olvasók Jorg karakterét. Én már a Hercegen dolgozva is csak mosolyogni tudtam, mennyit szörnyülködtek a kritikusok meg a kommentelők a „sok kegyetlenség” miatt. Jorg a legelső mozdulatától kezdve bonyolultabb figura ennél, és könnyen lehet, hogy ezt szövegileg, a stílussal éri el a szerző, amire nála sokkal jobban kell figyelni, mint az átlagfantasynél.
Próza Nostra: A többi fordítói munkájához képest mennyire volt speciális eset a Széthullott Birodalom-trilógia?
Gy. Horváth László: A szöveg az szöveg, meg kell csinálni. Volt már könnyebb is, nehezebb is. Talán ez annyiban volt speciális, hogy bizonyos fantasyterminusoknak utána kellett néznem, már abban az értelemben, hogy hogyan magyarítja ezeket a fantasyfordítás. (Nem mindig egységesen és konzekvensen.) Mindenesetre, ahogy fentebb is érzékeltettem, minőségi szöveg, megdolgoztatott.
Próza Nostra: Mit várhatunk a harmadik kötettől? Önnek, mint olvasónak, hogyan tetszett a sorozat lezárása?
Gy. Horváth László: Ugye, abban egyetértünk, hogy túl egyszerű lett volna, ha Jorg szépen, na jó, csurom véresen végiglépked a grádusokon, szóval a végén császár lesz, és annyi? Hát nem annyi. Sőt nem is lesz császár, vagy éppen csak egy kicsit. A munkát persze itt is rendesen elvégzi, élő ember alig marad a nyomában, de aztán átértékelődik az egész. Az egész trilógia. Nem mondom, hogy nem voltak ilyesmire utaló jelek az előző két kötetben, mert voltak, de akkor is nagyot szól. Ami engem zavar egy kicsit, de úgy látom, az eddigi olvasókat nem rázta meg különösebben: a lezárás többágúsága. Talán valamivel nagyobb súlyokat aggat a szerző ezekre az ágakra, mint amennyit elbírnak, de persze lehet, hogy ez kisebbségi vélemény marad. A vég ismeretében (!) csakis elképedéssel tudok gondolni arra, hogy következik egy újabb (párhuzamos) trilógia, más szereplőkkel, amelyben eddigi hőseinket csak távolról, illetve egy-egy epizód erejéig fogjuk megpillantani. Ismétlem, a vég ismeretében (!) ez pofátlanul zseniális húzás. Alig várom!
Próza Nostra: Ugyanolyan fontosnak tartja ezeket a fordításokat, mint a szépirodalmi munkáit?
Gy. Horváth László: Mondhatnám, hogy nem szívesen válaszolok erre, mert sznobnak, elitistának hihetnek, de hát végül is majd negyven év azzal telt el az életemből, hogy a legelitebb világirodalmi kiadó, az Európa szerkesztőjeként-főszerkesztőjeként a magas irodalom legjavából kellett mazsoláznom, döntéshozóként (mit adjunk ki, mit ne) és fordítóként is. Nem állíthatom tehát, hogy, csak a saját fordításaimnál maradva, a Gendzsi szerelmei nem képvisel magasabb, katartikusabb minőséget A sógunnál, Walter Scott-tól a Midlothian Szíve a Jakuzáknál (amiből a Pollack-film készült Robert Mitchummal és Takakura Kennel). Nem is beszélve Marina Cvetajeváról, Basóról, a posztmodern Robert Cooverről, Richard Brautiganról és Robert Creeleyről vagy a nagyon bonyolult John Fowlesról (A francia hadnagy szeretője), Lawrence Norfolkról (A Lemprière-lexikon). De aztán, miközben ilyesmiken elmélkedik az ember, jön a zsánerműfajokból egy Raymond Chandler, egy John le Carré, egy Tolkien, és kiderül, hogy a magas és a populáris irodalom között van egy jó széles határmezsgye, ahol már értelmetlen a méricskélés. Nem fordítottam volna az utóbbiak némelyikétől, ha nem szeretném, nem becsülném nagyra őket.
Próza Nostra: Minden fordítás jár valamilyen tapasztalattal. Ebből a trilógiából mit visz magával?
Gy. Horváth László: Azt, hogy csakis az írótól függ, mekkora mozgásteret tud kialakítani magának azon a bizonyos mezsgyén, és milyen magabiztosan jár-kel rajta. Mark Lawrence és országúti testvérei már majdhogynem átrobogtak a szomszéd tartományba. És a kaland épp hogy elkezdődött. Csak a tehetség számít.
Próza Nostra: Köszönöm a beszélgetést!
Kritikáink a Tövisek hercegéről és a Tövisek királyáról
