Martin első dalai II.
Az előző kritikámban az Álomdalok első két nagyobb egységéről írtam. Zárásomban kiemeltem, hogy a tárgyalt fejezetek szövegei az üzenetük miatt válnak érdekessé: motívum- és történetvezetésük még távol áll a zárószövegek kidolgozottságától. Ebben az írásomban a harmadik és negyedik fejezet kerül terítékre.
3. A távoli csillagok fénye
Személyes felvezetőjében Martin a sci-fihez való viszonyáról ír, valamint annak az univerzumnak a kiépítési tervéről, amelyből már néhány novella olvasható volt (például A hős). Továbbá, ebben az előhangban hívja fel a figyelmet a szövegek egyik legfontosabb motívumára, a magányra és az elvágyódásra, amelyet SF-univerzumának forrásaként tart számon.
A Dal Lyáért Martin első kisregényének tekinthető. Az előbb említett magány témája fontos szerepet kap a szövegben, ugyanakkor összefonódik a szeretet kérdésével is. A két főszereplőt (Lyanna és Robb) egy másik faj vallásával kapcsolatos nyomozás miatt hívják a bolygóra. Ebbe a vallásba nem csak az idegen faj egyedei, hanem már az emberek is elkezdtek bevonódni. Ez a tendencia a bolygó vezetőinek furcsa, hiszen a vallás „öngyilkosságra” épül. A hívők egy-egy parazitával egyesülnek, majd a Végső Egyesülés során testüket teljesen felemészti a lény, amelyből a kisebb paraziták származnak (és amellyel folytonos kapcsolatban vannak). A Végső Egyesülés által egyetlen közös tudat jön létre. A paraziták által a hálózat képe jelenik meg, a teljes összekapcsolódás. Lyanna és Robb különleges képességükkel igyekeznek rájönni, miként történik a szektaszerű hálózatba való bevonódás. Az adottságaik által sokkal intenzívebben tudják átvenni mások érzéseit, melynek hála az érzelmek működésének vizsgálata nagyobb teret kap a szövegben, és a főszereplők is emiatt képesek megérteni a paraziták titkát. A szeretet (és a magány) kifejezése az individuum kérdésével összekapcsolódva filozofikus diskurzust hoz létre: az egész cselekmény ennek megválaszolása felé halad.
A Hamutorony a valóság és álom kettősének, illetve a valóság megkérdőjelezésével foglalkozik. Az említett realitás-képzelet problémát Martin egy olyan személy (Bowen) élethelyzetén keresztül ábrázolja, aki egyedüllétében volt szerelmét siratja. A novellában a magány kis időre háttérbe szorul a férfi volt kedvesének és a nő új szerelmének megjelenésével. A címadó, szétmálló és apró porrá váló Hamutorony és a főhős között megfigyelhető egy analogikus kapcsolat: ahogyan a torony magányosan az enyészet felé tart, úgy Bowen is egyedül közeledik a halál kapujához.
Adott egy természetközeli nép, és adottak az emberek, akik maguk alá gyűrnek más fajokat. E kettő találkozásából jött létre az És embert ne ölj soha című novella, amely a faji és kulturális intolerancia kérdését feszegeti. A történet szereplőinek tetteit vallásuk határozza meg, viszont ebben a szövegben nem csak eggyel, hanem többel is találkozhat az olvasó. A vallási ideológiák kerülnek bemutatásra több-kevesebb sikerrel, amelyek kapcsán Martin érdekes témákat vet fel, de az egész novella mégsem tud kellő erővel hatni, és kellően kidomborítani ezeket a problémákat.
A Kőváros az utazás, az elvágyódás és a magány krónikája. Martin SF világának ezen darabjában egy újabb fajt ismerhet meg az olvasó. A bolygó lakói beengedik az utazókat, de a távozás már más kérdés. Az utazás helyett csak a múltba révedés marad, a főhősön keresztül pedig betekintést kaphatunk a hajó és legénységének történetébe, amellyel és akikkel a bolygóra érkezett. A csapat még élő tagjain keresztül a függőség is kirajzolódik, amely a továbbállás (vagy -lépés?) lehetetlenségéből fakad. A hajó legénysége számára lehetetlenné válik az új kultúrába és közegbe való betagozódás, így az egyik központi motívum az idegenség.
A Fagyvirág motívumaiban megidézi a Trónok harca Falon túli világát: kegyetlen, hosszú ideig tartó tél, veszélyes lények – itt az élőhalottak másik csoportja, a vámpírok –, akik a prédájukra lesnek, valamint a szélfarkasok, amelyek neve felidézheti a rémfarkasokat. Ez a novella is Martin sci-fi világának egyik darabját képezi, de hasonlóan a többi szöveghez, egyedül is megállja a helyét. A történet középpontjában nem a magány áll, mint több korábbiban, hanem éppen ellenkezőleg: a kapcsolat(ok) dominál(nak), hiszen valamiképpen a Stockholm-szindrómát dolgozza fel a novella.
A kereszt és a sárkány útja egy kulturálisan jól ismert történetet dolgoz fel: Júdás és Jézus kapcsolatát értelmezi újra. A történet a korábbi novellák SF-világában játszódik, amelynek jelenlegi helyszíne Új-Róma. Ebben a jövőképben Martin felvázolja a vallás helyzetét:
A kereszténység a legelterjedtebb emberi vallás, de ez nem sokat jelent. A nem keresztények legalább ötször annyian vannak, ráadásul a kereszténység hétszáznál több felekezetre oszlik, s ezek közül nem egy csaknem ugyanakkora tekintélynek örvend, mint a Föld és az Ezer Világ Egyetlen Igaz Csillagközi Katolikus Anyaszentegyháza. (351.)
A szóban forgó szöveg egy ilyen eretnek felekezet felszámolásáról szól. A vallással kapcsolatban feszegetett kérdések közül az egyik legfontosabb a hit, amely a novella főhőse számára egyre inkább megkérdőjeleződik. Ebből fejlődik ki a következő gondolatmag, amely a hazugság, a manipuláció és a propaganda mentén helyezhető el, majd az igazság mibenlétére tereli a figyelmet. Martin nem felel kérdéseire, csak felteszi és kontextualizálja őket a címszereplőhöz kötve. A válaszadás lehetőségét átadja az olvasóknak.
A novellában akad még egy nagyobb, negyedik probléma is, amely kevésbé egyéni: inkább történeti, kulturális és társadalmi síkon fontos. Ez az emlékezet kérdése, amely összeköthető a Júdás-Jézus kapcsolat újragondolásával. Júdás története ebben az értelemben kevéssé parafrázisként, mint inkább alternatív emlékezetként jelenik meg. Majd ezen a problémakörön is továbbhaladva újabb kérdés vetődik fel: „Júdás talán sohasem létezett. Talán Krisztus sem.” (364.)
4. A teknőcvár örökösei
A fejezetet megelőző bevezetőben Martin a fantasyhoz való viszonyáról mesél: „Nekem és a fantasynek komoly múltunk van.” (373.) Saját meglátása szerint vagy epikus fantasy íróként könyvelték el, vagy pedig olyan sci-fi szerzőként, aki „alávaló módon »átállt a fantasy oldalára«” (373.). Martin igyekszik alátámasztani olvasói számára, hogy a fantasy nem egy újkeletű hóbort az életében, hanem már gyermekkorában is meghatározta azt. Volt ugyanis egy játékvára, amelyet teknősökkel népesített be, és a vár lakóihoz fűződő fantáziáit tekinti említett állítása ékes bizonyítékaként. Sajnos ezeket a történeteket Martin nem írta le az utókor számára de helyette elmeséli, miként ismerkedett meg A Gyűrű Urával.
Laren Dorr magányos dalai eredetileg egy sorozat első része lett volna, de a folytatás sosem készült el. A szöveg a korábbi sci-fi novellák témáját viszi tovább a magány ábrázolásával. Talán annyival egészül ki, hogy a keresés is fontos motívummá válik. A szöveg nem egy epikus történetet akar elmesélni, sokkal inkább a karakterek ábrázolása áll a középpontjában. Ha a folytatások is elkészültek volna, akkor valószínűleg tovább árnyalódna a világ és szabályai, de így ez sajnos elmarad.
A jégsárkány középpontjában egy kislány, Adara áll, aki különbözik a többi gyerektől: megérintette a tél. Ez személyiségében és külsejében is tükröződik, s nehezen tud kapcsolatokat kialakítani a közösségben. Adara csak télen talál igazán magára, így nem meglepő, hogy a legfontosabb kapcsolata, barátsága a jégsárkánnyal is télen kötődik. A történet egyszerre szól a barátságról, a családról és a külső fenyegetéstől, amely az ellenség sárkánylovasai felől érkezik. A szöveg önmagában is jól felépített, viszont a fülszöveg adhat némi pluszt az olvasónak, hiszen több motívuma is illeszkedhet A tűz és jég dala világa című könyvben foglaltakhoz (noha maga a novella sokkal korábbi, mint a regények, valamint helynevektől is mentes; a korábbi megjelenés (2015) szerint nem csak illeszkedik A tűz és jég dala világához, hanem abban játszódik, bár ezt Martin cáfolta).
A Kárhozott vidéken is Martin elkezdett, de nem folytatott sorozatainak egyik darabja. Ismét nem kapunk részletes világot, csak egy apró szeletet, de mégis sokkal erőteljesebben tud hatni, mint a Laren Dorr magányos dalai. Ennek az lehet az oka, hogy cselekményesebb, több „akció” van benne. A korábbi szövegekhez képest a karakterek tekintetében is elmozdulás figyelhető meg, hiszen a kötetben a fekete-fehér ábrázolás dominál (sokkal fontosabbak a felvetett kérdések, mint a kidolgozott karakterek), de a Kárhozott vidéken a Trónok harca realisztikus jellemeivel mutat szorosabb kapcsolatot. A főszereplő, Szürke Alys neve ellenére egyáltalán nem tekinthető átlagos karakternek; nevének ezt a jelentését a szöveg egy pontján ki is fejti: „Az erő a köztes birodalmakból fakad, a szürkületből, az árnyékból, az élet és halál közti rettenetes helyről. A szürkeségből, Boyce, a szürkeségből.” (438.) Az idézett szöveg summája lehet Martin novellabeli jellemábrázolásának, de akár utalhat a történet végkifejletére is.
A harmadik fejezet szövegei szinte mind ugyanabban a világban játszódnak, hasonló problémák köré épülve. Hosszú expozíciójuk csorbítja a végkifejletüket, így a szövegek kevésbé hatásosak. Talán csak A kereszt és a sárkány útja kivétel ez alól. Ezzel szemben a negyedik fejezetben található A jégsárkány és (főleg) a Kárhozott vidéken már mutatja azt az alapos történetszerkesztést, amely Martin horror novelláiban, vagyis az ötödik fejezet szövegeiben csúcsosodik ki igazán.