Negyed nyolc és a Pixel Bár félhomályos kis helyisége zsúfolásig telve már a Közéleti Kocsma legújabb eseményének érdeklődőivel. Az emberek pedig csak jönnek, a szervezők székeket hoznak, én pedig egyre kétségbesettebben várom a teámat és csak reménykedek, hogy látni is fogom a beszélgetőket. Ez nem jön össze és azt is szomorúan kell megállapítanom, hogy korban közelebb vagyok az előadókhoz, mint a nézőkhöz - hát ez a világ is eljött. De szerencsére mindenkit összeköt a Harry Potter szeretete, így kis késéssel megkezdődik a beszélgetés.
Elsőként rögtön arra terelődik a szó, hogy miért is olyan népszerű ez a sorozat. Dr. Szilágyi Zsófia, az SZTE Magyar Irodalom Tanszékének oktatója azonnal rögzíti: J. K. Rowling sorozata egy generációs élmény, egyfajta beavató olvasmány a közönség soraiban ülőknek, vagy talán inkább az én korosztályomnak. Ez pedig azért is jöhetett létre, mert számos irodalmi hagyomány ötvöződik benne: a mesék, az iskolaregények, a fejlődésregények és maga a fantasy univerzuma, a világépítési trendjeivel együtt. Így könnyű kötődni ehhez a világhoz, állapíthatjuk meg Nagy Gergely, azt est másik beszélgetője, az SZTE Angol Tanszékének korábbi adjunktusa szavai után, aki kiemeli, hogy Rowling külső nézőpontot hozott ebbe a fantasy világba, hiszen Harry ismeretlenként csöppen a varázslótársadalomba, ami régi írói eszköz.
Érkezett is rá a provokatívnak tűnő kérdés: ha ennyire könnyen élvezhető, mégis, mit rontott el benne Rowling? Mindkét résztvevő egyértelműen felhozza a világ utóéletét, az Elátkozott gyermeket, ami sem szövegszinten, sem történet szintjén nem ér fel az elődökhöz; ahogy Nagy Gergely megjegyzi, amit el lehetett mondani az időutazásról, azt már a Terminátor megtette. Ezen túl felmerült, hogy a sorozatban van egy stílustörés: az első három kötet letisztultsága után mintha Rowlingot nem merték volna szerkeszteni, mintha a világsiker, a “világban maradás vágya” felülírta volna az esztétikát.
A moderátor ezt követően a varázsvilág allegorikusságára kérdez rá: csakugyan Hitler alakja jelenik meg Voldemortban? Nagy Tolkiennel élve megjegyzi, hogy nem minden író akar “felülemelkedni”, dominálni az olvasó felett, mint ahogy A Gyűrűk Ura alkotója is elutasította, hogy történelmi távlatban értelmezzék a regényét. Szilágyival összhangban inkább csak az egyes problémakörök alkalmazhatóságáról beszél: attól, hogy a Harry Potterben megjelenik a rasszizmus témája, nem kell rögtön konkrét eseményekre asszociálni. Inkább csak egy általános nevelő célzat ez, összhangban az ifjúsági regény jellegzetességivel. Ezzel összefüggésben jelenik meg a gyakori probléma, a gyerekregények didaktikussága. Szintén egybehangzóan jelentik ki az oktatók, hogy az egyszerű fekete-fehér világképből indulunk ki, de a szereplőink ennél jóval komplexebbek, gondoljunk csak a nagy kedvenc Pitonra. De említhetjük Dumbledore-t is, aki a cselekmény jelentős részében eszközként használja Harryt, vagy Draco Malfoyt, aki hiába akar gonosz lenni, egyszerűen “béna” hozzá, mint ahogy Nagy megjegyzi.
A szereplőkre térve rögvest felmerül az adaptáció problematikája. A korábbi adjunktus egyértelműen kifejti, hogy tévesnek tartja azt az álláspontot, hogy a film korlátozza a képzeletet. Szilágyi Zsófia ezt azzal egészíti ki, hogy nyilvánvalóan több idő és hely van egy regényben felépíteni a karaktereket, Harry szenvedéstörténetét, de maga a mozi vizualitása ezt felül tudja írni. Kiemeli, hogy az adaptálás hatott a később elkészült regényekre, melyre példaként hozza Luna Lovegood karakterét, akinek szerepét épp a filmbeli színésznő remek alakítása hatására bővítette ki Rowling.
Ezt követően a főszereplő hármasra fordult a szó és a beszélgetők megállapítják, hogy Harry, Ron és Hermione együtt alkot egy egészet. Mindhárom figura más-más utat mutat meg abból, hogyan lehet jó griffendélesnek, de inkább jó embernek lenni. Azzal, hogy hármuknak más-más tulajdonságai vannak, az olvasók is más módokon azonosulnak velük: a lány például idegen ebben a világban, így a tanulás által állandóan túlkompenzál, ezzel jelentve egyfajta kapcsolódási pontot, míg a Weasley-fiú pont a varázsvilágba való beavatottság révén adja meg ezt.
Ezt követően a tanárokra terelődik a kérdés, ahol Szilágyi Zsófia megjegyzi, a varázsvilágban nyugodt oktatómunkáról a legkevésbé sem beszélhetünk. Ugyanakkor mégis reális ez a tanári kar, hiszen kevés jó oktatóval és sok inkompetens figurával találkozunk. Nagy Gergely itt visszacsatol a történelem alkalmazhatóságára, hiszen lám, Hoffmann Rózsa is felbukkant a Roxfort falai között. Ezekben a figurákban a diákokhoz hasonlóan megjelenik az, hogyan tudnak jó emberek is lenni. Ez valakinek, mint McGalagony professzor, sikerül, mások nem tudják megugrani, így igazolva Rowling világának komplexitását.
A konzervatív vallási olvasatokról egyik résztvevő sem tud mélyebben beszélni, ugyanakkor elmondják, hogy a varázslóvilág jelenthet egyfajta csábítást, hiszen bár mi, olvasók, muglik vagyunk, mégis varázslók szeretnénk lenni. Ugyanakkor a regények (és filmek) által közvetített értékrend mégiscsak pozitív és építő.
Ezt követően Rowling eredetiségére terelődik a szó, miben hozott újat a Harry Potter, ha hozott egyáltalán. Szilágyi a korábban említetteket megerősítve megállapítja, hogy az irodalom egyszerűen különböző sémákat és toposzokat házasít, így célszerűtlennek tűnik feltétlenül eredetiséget keresni. Ugyanakkor Rowling teljesen eltérő hagyományokat épített egybe, így alkothatott új minőséget. Későbbiekben kifejti, hogy a Harry Potter ereje a történetmesélésben rejlik: jó arányban keverte az akciót a leírásokkal, így nyerve meg magának az új generációkat.
Nagy Gergely ezzel összefüggésben kifejti, hogy a fantasztikum, különösen a XX. században sokszor újította meg az irodalmat. Rowling beemelte a detektívregények narratíváját a gyermekregények világába, ugyanakkor ez a házasítás sem példa nélküli. A krimit már A rózsa neve is használta, holott az nem tekinthető SFF műnek. Felveti, hogy nem is biztos, hogy mindig az eredetiséget kell keresni. Ez a törekvés inkább csak a romantika idején jelent meg, a középkorban meg sem fordult a szerzők fejében; Chaucer vagy éppen Shakespeare szabadon használta fel a régi korok műveit és senki sem kérte számon rajtuk.
Az est végén nézői kérdésre felmerül, meg kellett volna-e halnia Harry-nek a hetedik kötet végén. Szilágyi Zsófia szerint az ifjúsági regény narratívája ezt nem engedi meg, bár Harry halála jelentette volna a világ igazi megváltását. Nagy Gergely véleménye az, hogy a világ belső logikája, a főszereplő horcrux-léte nem tette ezt lehetővé.
Elmúlt fél 9, a beszélgetés véget ér. Ahogy figyelem a körülöttem lévők reakcióit, sokan bánják, hogy nem lett hosszabb a program. Számomra inkább az olyan gyermekbetegségek voltak zavaróak, mint a moderátor túlzott passzivitása, valamint azt, hogy a kérdéseket nem tudta igazán összekötni, így nem volt jó íve a beszélgetésnek. De van még hátra a félévből, lehet alakulni, én pedig gondolatokkal a fejemben sétálok haza ezen az esős csütörtök estén.