(E frissítés eredetileg a 2007. februári Newton(e)-ban jelent meg, szinte semmit nem változtattam rajta. Pillanatnyilag rá vagyok kényszerülve, hogy régi írásokat is feltöltsek, mivel időm nagy részét az új honlap és egyéb munkák kötik le még egy ideig. Azért persze készül az új bejegyzés is, valamint - ha minden jól megy - 3 másik szerző ajánlója is, természetesen a populáris irodalom világából.)
Negyvenkét fiatal – egy középiskolai osztály – kénytelen végigküzdeni azt a páratlanul kegyetlen „játékot”, amit a Program néven ismernek, Takami Kósun regényében. A játék helyszíne egy sziget, ahol az osztály tagjainak egymást kell megölnie az életben maradásért. A küzdelemnek egyetlen győztese lehet, aki utoljára életben marad. Természetesen a jutalom sem marad el, ami a Program esetében egy írásbeli dicséret.
Ez az alaphelyzete ennek az 1999-ben született regénynek, a szerző egyetlen alkotásának, amit felülmúlhatatlanul megrázó és kegyetlen volta miatt több országban – köztük Kósun hazájában is – megpróbáltak betiltani. A magyar kiadás gerincén, elő- és hátlapján is látható a figyelmeztetés: „tizennyolcas karika” és a felirat, hogy „szigorú & véres”. Röhej, mindemellett helytálló.
A történet egy alternatív jelenben játszódik, egy olyan távol-keleti országban, amit Nagy Kelet-ázsiai Köztársaságnak neveznek. A Köztársaság valójában diktatúra, amit a Vezér irányít. Ahogyan a könyvben állítják: „Ez itt a megvalósult fasizmus. Ilyen gáz helyet sehol másutt nem találsz a világon.” Valóban megtalálható a Köztársaságban minden, ami a megvalósult diktatúrákra jellemző volt, jellemző ma, és jellemző lesz a jövőben is. Aki csak egy kicsit is ellenérzését fejezi ki az ország vezetésével kapcsolatban, annak szükségtelen sorra vennie a másnapi teendőit.
A Program – a Battle Royale – egy a kormány által kiötölt beteg kísérlet, melynek során minden évben kiválasztanak véletlenszerűen ötven középiskolai harmadik évfolyamos osztályt és egy külvilágtól elzárt helyre vezénylik őket, ahol halomra kell gyilkolniuk egymást. Nem jó osztályt ismételni ebben az évfolyamban. Mivel a Köztársaság lakossága – a népességcsökkenés ellenére – igen nagyszámú, minden középiskolás úgy érzi, csekély az esély, hogy pont az ő osztályát sorsolják ki. De ugyebár mégiscsak sorsolnak, a Programot minden évben megrendezik, ezért a lehetőség mindig fennáll. Azt, hogy valamelyik osztályt kijelölték a Programra, mindig akkor tudják meg a résztvevők, amikor már az eligazítást hallják néhány perccel a játék kezdete előtt. Felkészülésre idő nincs. Az osztály minden tagja kap egy kis csomagot térképpel, vízzel, élelemmel, iránytűvel és egy véletlenszerűen kiválasztott fegyverrel. A fegyverek a legkülönbözőbbek lehetnek, az Uzitól kezdve a kézigránáton keresztül a bumerángig. Az egyik résztvevő például darts nyilakat kap, amik mellé a humor kedvéért csatolták a táblát is. Egyenlő feltételekről tehát szó sincs. Szökni képtelenség, a résztvevők egy helyben sem maradhatnak, állandóan mozgásban tartják őket, tehát egy jó búvóhelyet nem tarthatnak néhány óránál tovább. Ha huszonnégy órán keresztül nincs halott, akkor mindenki meghal. Dióhéjban ennyi, indulhat a mérkőzés! És, hogy mi értelme van a Programnak? A Köztársaság büszke arra, hogy nincs kötelező sorkatonaság (az árvaházakból soroznak be katonákat, és mivel mindenkit megölnek, aki csak gyanúba keveredik, hogy rendszer ellenes, így elég sok az árva). Azonban a vezetőség kötelességének tartja, hogy felmérje az állampolgárok „talpraesettségét”, szívósságát, tettre készségét, hogy tudjon kalkulálni, mi történne egy esetleges külső támadás esetén. Ezért aztán minden Program alkalmával lemérik, hogy mennyi idő alatt végeznek egymással a „játékosok” és statisztikákat vezetnek az előforduló halálnemekről, amit aztán kielemeznek. Ez a hivatalos álláspont a Programról. Sokkal valószínűbb viszont, hogy egy beteg kormány megfélemlítő stratégiája, amivel állandóan nyomás alatt tartják az állampolgárokat.
Kezdetben senki nem szeretne bántani senkit, de egy idő múlva a legjobb barát is hátbadöfheti a másikat, mert ez a legkegyetlenebb dolog az egész játékban: azokat fordítja egymás ellen, akik egyébként szeretik egymást. Az olvasónak is kemény lelki terhet jelenthet megélni a szereplők vívódásait, a hajmeresztően véres halálok pedig csak elmélyítik a nyomasztó-sokkoló hangulatot.
A XXI. századi Legyek uraként emlegetik a Battle Royale-t, és nem véletlenül. A civilizációból kikerült fiatalok új világot építő törekvései fordulnak át végül gyilkosságba a hatalmi harcok miatt a nagy elődben. Itt, a civilizáció mázát viselő embertelenség kényszerít rá érző, emberséges fiatalokat, hogy egymás mészárosai legyenek, és maguk mögött hagyják a civilizációt.
Azt írtam „érző fiatalokat”. Ez így nem egészen igaz: a regény egyik leghajmeresztőbb figurája az a fiú, aki egy gyerekkori agysérülése következtében nem képes semmiféle érzelmet megélni, bár ezzel ő maga sincsen tisztában. Teljesen hideg racionalizmussal öl meg maga körül mindenkit, kihasználva azok bizalmát, akik barátjuknak tekintették. Idegen kíváncsisággal tapogatja az általa szitává lőtt barátja holttestét, hogy megtudja milyen is az érintése egy ilyen testnek.
Talán a legmegdöbbentőbb annak a fiúnak a története, aki már egy Programot megnyert, de mivel a sérülései miatt kimaradt az iskolából újra kellett járnia a harmadik osztályt. Az új osztályát sorsolták ki a következő Battle Royale-ra...
Drámában tehát nincsen hiány, ahogyan vérben és kegyetlenségben sem. Ám nem gondolom, hogy ez öncélú lenne. Durva, de hatásos retorikai fogás a naturalista leírás, és a válogatott halálnemek, ám nem ez az, ami leginkább felkeltheti a figyelmét az olvasónak. Elég kézenfekvő (akár triviálisnak is nevezhető) problémafelvetése lehet a szövegnek, hogy mennyire képes a politika beleszólni az emberek életébe? Nem csak egy diktatúrában, de egy demokratikus országban is.
A regényből 16 kötetes manga is készült, és természetesen film is, melyet hazánkban is meg lehet vásárolni DVD-n. A filmből két rész készült, de a másodiknak már semmi köze nincsen a regényhez. A könyv filmadaptációjáról pedig mit is mondhatnék? Dominál benne a piros szín.
A magyar kiadás az Ulpius-Háznál jelent meg, 2980 Ft-os áron. A külcsín nagyon szép, a borítón dombornyomásos kandzsikkal, amelyek akkor jelennek meg, ha a fény felé fordítjuk a borítót. A borítógrafika nagyjából mindent elmond a tartalomról, és – a belső illusztrációkhoz hasonlóan – igazán hangulatos. A regény 738 oldalas, és hangulatfokozóként mellékeltek térképet a szigetről, ahol a Program játszódik, valamint a résztvevők névsorát. A páros oldalak felső sarkában pedig egy kis számlálót is elhelyeztek a Kedves Olvasónak, ami jelzi, hogy mennyien vannak még életben a résztvevők közül. Morbid, de mindenképp igényes kiadás. Erős idegzetűeknek.
