Kényelmetlenül érzem magam a legutóbbi írásom kapcsán. Tóth Csaba A sci-fi politológiája című könyvéről alapvetően jókat írtam úgy, hogy egy hibáját elhallgattam: az általam olvasott, kiadás előtti verzióban hemzsegtek a helyesírási, szöveggondozási hibák. Ezek egy részét jeleztem is a kiadónak és tudomást szereztem arról, hogy egy szerkesztési körrel ismét végigmennek a köteten. Ezért bizalmat szavaztam és nem beszéltem ezekről a problémákról. Sajnos, mikor kézbe vettem az immár végleges, nyomtatott kötetet, láttam, hogy ugyan pár dolgot orvosoltak, azonban továbbra is vannak olyan elírások, sőt tárgyi tévedések, amelyek egy nem tudományos igényű, de mégis ismeretterjesztési célú írásban nemcsak, hogy zavaróak, de aláássák a hitelességet is.
Ugyanakkor ezek a problémák a sci-fi, fantasy zsáner köteteinek jelentős, bár egyre csökkenő százalékát érintik. Hogy egy kis történelmi áttekintéssel éljek, az 1990-es évek nagyon zavaros időszakában kiadott hiánypótló köteteket mai szemmel elolvasva látszik, hogy a kiadók ott spóroltak, ahol tudtak: a szerkesztésen és a korrektoron. Frank Herbert Dűnéjének Szukits kiadó általi újrakiadása során az volt az egyik szempont, hogy a több különböző fordító által magyarított kötetek nyelvezetét egységesítsék, ellentmondásait tisztázzák. Noha azt hinnénk, hogy ezek a problémák a professzionalizálódás során (a rendszerváltás utáni kiadók inkább csak lelkesedésből működtek, bár kétségtelen, hogy a zsáner iránti elhivatottság nem csak a lelkes amatőrök sajátja volt) megszűntek, a mai napig lehet olyan híreket hallani, hogy bizonyos kiadók nem szerkesztik a köteteket, ellenszolgáltatásért adnak ki regényeket (és itt nem a kifejezetten a self-publishinggel, szerzői könyvkiadással foglalkozó kiadókra célzok) vagy éppen elfelejtenek jogdíjat fizetni a külföldi szerzőknek.
Persze, ezeket a problémákat nem lehet csak és kizárólag a pénztelenség számlájára írni, bár kétségtelenül egy lényeges szempont. A könyvkiadók és könyvterjesztők közötti véget nem érő küzdelem a bizományosi díjak mértékéről, a könyvkiadás támogatásának és az olvasók számának csökkenése, a piac szereplőinek növekedése mind-mind csökkenti az egyes könyvpéldányokra eső forráshányadot.
Ugyanakkor amatőr szemmel éppen ezért tartanám fontosnak, hogy a kiadókat az igényesség vezesse. Mert mit is üzen az egyszeri olvasónak egy igénytelen kötet? Hogy a kiadónak nem fontos az olvasó. Mert a vásárló nem ismeri a hátteret, a piaci körülményeket, de még ha tudna is erről, az sem érdekelné – hiszen az ő problémája sem érdekli a munkaadóját vagy a NAV-ot. Számára az a fontos, hogy a vételárért a legjobb minőséget kapja. És egy unalmas, jellegtelen vagy éppen idejétmúlt külsejű vagy szövegű kötet nem kelt az igényesség látszatát, és az olvasó sem érzi azt, hogy törődnének vele. És a mai, közösségi média által uralt közegben az egyén véleménye, értékelése az egyik legfontosabb mérce. Ahol a hírek egy perc alatt eljutnak a világ másik felére, ott a rossz hír még gyorsabban terjed.
És ugyanilyen gyorsan veszíti el a kiadó a hitelességét is. Mert egy olyan kötet, ami teli van helyesírási hibákkal, nem kelti azt a látszatot, hogy az azon munkálkodók értik a dolgukat. Ha egy tudományos fantasztikummal foglalkozó regényben elírják, félrefordítják a fontos fogalmakat, akkor felmerül a kérdés: tudják egyáltalán, miről beszélnek? Ezért esik ez a probléma súlyosabban latba egy olyan kötetnél, amely dedikáltan egy tudományággal foglalkozik, még ha nem is szakmai alapossággal – mert itt elvárt dolog a hitelesség. Hogy hihetem azt, hogy a szerző ért ahhoz, amiről ír, ha II. Letót (csak hogy maradjunk a Dűnénél) következetesen Paul unokájaként írja le? Ez pedig a geek szubkultúrában egy szentségtöréssel ér fel, ami rettentő könnyen elhomályosítja a kötet pozitívumait. A zsánerolvasók nem felejtenek.
Persze, lehet az olvasó jószándékú, végtére is, hibázni emberi dolog. De ha ezek a problémák állandóvá válnak, akkor könnyen elpártolhat egy kiadótól. Ugyan hazánkban még nem mondanám a vásárlókat minden esetben tudatosnak, sok vásárlóról elmondható, hogy nem feltétlenül tájékozódnak, a médiából ömlő reklámhadjárat elmossa a józan mérlegelést, és a helyes választás hamis illúziójába ringatja őket. Persze, nem akarok általánosítani, ennél talán fontosabb a saját mérce, elvárások, tudás, érdeklődés megléte vagy hiánya. Szerencsére azonban egyre többen értik meg, hogy jelenleg a pénzünkkel szavazunk, azzal is véleményt mondunk. Ha jó egy termék, megvesszük, de ha nem bízunk a gyártóban, akkor előbb vagy utóbb otthagyjuk. És noha a hazai közönség erősen árérzékeny, valamint a zsánerolvasóknál az is egy korlátozó tényező, hogy ha magyar nyelven akar olvasni, akkor csak erről a kicsi piacról szerezheti be a fordításokat, egyre többen kritikusak, egyre több helyről szerzik be az információkat és egyre jobban megnézik, mire adnak pénzt. Remélem, hogy ezt a folyamatot a kiadók is felismerik és mernek áldozni a minőségre.
Visszatérve a kiindulópontra: minden hibája ellenére fenntartom, hogy A sci-fi politológiája egy fontos és hiánypótló írás, mert új szempontból közelíti meg kicsit a zsáner ismert világait. Ugyanakkor azt mindenképpen jelezném a kiadónak, hogy az SF közösség nagyon is érzékeny a tudományos hitelességre. De az átlagolvasóval szemben is kifogásolható a szöveggondozás hiánya, mert visszaüthet. Ha csak magamat nézem, már akkor leszögezhetem, hogy bármennyire is kíváncsi lennék egy hasonló kötetre a szerzőtől más témákkal, legközelebb semmiképpen sem szavaznék ilyen könnyen bizalmat a kiadónak. Mert egy silány kötet nem csak a kiadó hitelét rontja, hanem a kritikusét is, ha nem beszél a problémáról. És ezt nem tehetjük meg az olvasókkal, mert a hitelességbe vetett hitet sokkal könnyebb elveszíteni, mint visszaszerezni.
