Tisztátalan.
Ez az első szó, ami a regényről az eszembe jut. Nick Cutter A Falka (The Troop) című könyve 2014-ben jelent meg, ezt követte egy évvel később a Mélység (The Deep) című regénye. Az Agave Kiadó fordított sorrendben jelentette meg magyar nyelven a köteteket, valószínűleg az erősebbnek érzett Mélységgel akarta bevezetni a magyar olvasókat Cutter világába, ami a két szöveg ismeretében szerintem jó döntés volt. A Mélység – a néha fárasztóan sok gore elem ellenére – nagyszerű és arányos regény, friss levegőt visz a horror gyakran áporodott légkörű zsánerbe (a kötetről írott kritikám itt olvasható). A Falka érzésem szerint nem sikerült ennyire kiegyensúlyozottan.
Tim Riggs egy kanadai kisváros orvosa, egyben cserkészparancsnok, aki minden évben elviszi cserkészeit – a Falkát – a Falstaff-szigetre. A túlélési ismeretek elsajátítása mellett az itt töltött három nap a cserkészeknek és Riggsnek is valódi kikapcsolódás. Úgy tűnik ebben az évben se lesz ez máshogy, és Riggs kiköltözik az öt cserkészt számláló rajjal a vadonba. Ám már az első éjszaka találkoznak a végzetükkel, aki egy természetellenesen sovány és nyugtalanítóan éhes férfi képében érkezik kis faházukhoz. Még ezen az éjszakán kezdetét veszi a Falka kálváriája, melynek során a legelképesztőbb borzalmakon mennek keresztül a gyerekek, miközben egymással és magukkal is meg kell küzdeniük.
Kézenfekvő Cutter regényét A legyek ura egyfajta gore-horror újraírásaként értelmezni. A nagy előd esetében a társadalmi feszültségek és különbségek újratermelése volt a történet fókuszában, mely végül egymás ellen fordította a különböző “csoportba” tartozó gyerekeket, akik nem csupán a társadalommá alakulás egyes lépéseit, de az emberi civilizáció történetét is végigjárták a szigeten töltött idejük alatt. Ezzel szemben A Falka – jóllehet egy lakatlan szigeten, felnőttek felügyelete nélkül maradt gyerekek csoportjáról szól – sokkal inkább az egyes szereplők egymáshoz való viszonyát viszi színre, semmint a csoportpolarizációt. Ugyanakkor ez a kötet sem vezet kevésbé tragikus következtetésekhez annál, mint amit a nagy előd esetében láthattunk.
Cutter regényének feszes tempóját a gyerekek közötti dinamika adja, de nagyrészt ez felelős a feszültségkeltésért is. A gyerekek nézőpontjából íródó fejezetek ragyogó narratív eszközt adnak Cutter kezébe: azt a klasszikus megoldást, melynek következtében az olvasó több információval rendelkezik, mint a szereplők, ezért a cselekmény bizonyos pontjain könnyedén fokozható a feszültség, mikor a mit sem sejtő szereplőt megközelíti a báránybőrbe bújt farkas. Nincs ebben semmi újdonság, ősi trükk ez, de tagadhatatlanul jól működik ebben a regényben is. A gyerekszereplők ráadásul olyan átkozott helyzetekbe kerülnek, melyekből nem szabadulhatnak anélkül, hogy jelentősen meg ne változnának, ami a felnövésregény szükségszerűsége is. Az átélt élmények, életük szükségszerűen azzal jár, hogy elveszítik ártatlanságukat, de erre egyszerűen nincsenek felkészülve.
A regény másik erőteljes atmoszférateremtő eleme a tisztátalanság érzése. Nincs szó természetfeletti vagy (a Földtől) végtelenül idegen életformákról, a leselkedő veszély sokkal valószerűbb és hétköznapibb, még ha Cutter csavar is rajta párat. Már-már könyörtelenül játszik az olvasó félelmeivel és nincs tabu, melyet ne használna ki. Súlyos betegség, kóros testsúlyvesztés? Ki ne tartana ezektől a dolgoktól? Kit ne rázna ki a hideg, ha arra gondol, hogy egy parazita fészkel a testében, ami lassan elsorvasztja, ami belőle táplálkozik? Mi volna elviselhetetlenebb az ártatlanok szenvedésének látványánál? Cutter néhány jól elhelyezett mondattal aktiválja és óvatosan táplálja mindazt a rettegést, melyet a mindennapok során sikeresen elrejtünk még magunk előtt is, a megfelelő pontokon pedig egyenesen felszítja. A Falka tehát éppúgy azzal arat sikert, hogy a legprimitívebb emberi tényezőkkel játszik, ahogyan a pornó is. Bizonyos értelemben ez a könyv pornó, noha egyetlen pillanatra sem pornográf.
A Falka sok elemében hasonlít a Mélységhez, de remek megoldásai és feszültséggel teli atmoszférája ellenére éretlenebb írás. Úgy éreztem, hogy bár a Mélységben fárasztóan sok a gore elem, ezek egyike sem volt öncélú. Sajnos ez a fegyelmezett és gondos mértéktartás nem jellemző A Falkára, ettől válik lehangolóan manipulatív olvasmánnyá. Nem gondolom, hogy Cutter első regénye rossz szöveg volna. Az invenciózus és ízletes prózanyelv, amely a Mélység sajátja volt – és ami magyar nyelven is csodálatosan működik, hála Tillinger Zsófiának, aki mindkét regényt fordította –, már ott lappang A Falkában is. Ugyanakkor csiszolatlannak, kevésbé átgondoltnak és időnként aránytalannak hat a Mélységgel összevetve. Az a regény olyan magasra tette a lécet, hogy azt nem lesz könnyű megugrani.
