Az idő két lehetséges helyretolójáról (N. K. Jemisin – The Obelisk Gate)

Jelenlegi hely

Szerző Fekete I. Alfonz On the

N. K. Jemisin: The Obelisk GateAz előző kötet Hugo-díja és közönségsikere után, A megtört föld-trilógia második része mind kritikailag, mind olvasói elvárások tekintetében hatalmas várakozásoknak kellett, hogy megfeleljen. Az írónő társadalmi és ökológiai szempontokat is figyelembe vevő kritikája Az ötödik évszakban, a The Obelisk Gate narratívájának már kevésbé integráns része. A történet egyik részében az első könyvben megismert idősebb főszereplőre, Essunra koncentrál, a másik szemszöget képviselő karakter szerepében pedig megszöktetett lányát, Nassunt követheti az olvasó. Rezdületlen világán az apokaliptikus események következtében az összezártság, a megváltozott viszonyok és a félelem új kötelékeket hívnak életre, ahol a korábbi társadalmi rend hierarchiája már nem érvényes, csak és kizárólag a túlélés a döntő. Itt, ahol a lét minden korábbi formáját aggasztó ütemben errodálja a kataklizma, remek ellenpontként érthető a lassan épülő, folyamatosan változó és állandó újraértékelésre kényszerítő két női fejlődéstörténet, amely valójában a regény gerincét adja.

A történetszálak megfogyatkoznak, összefonódnak és ezért még a korábbinál is fókuszáltabbnak hatnak. Az előző részben folyamatosan haladó cselekmény minél több oldaláról igyekezett bemutatni Jemisin posztapokaliptikus világát, még ha ezt visszafogott, titkolózó tempóban tette is. Ezzel ellentétben a The Obelisk Gate Nassun apjával, Jijával való vándorlását, majd egy különös közösséghez való csatlakozásukat tudja újdonságként, mintegy felfedezetlen területként a korábbi témákhoz csatolni. Essun fejezetei egyetlen túlélői közösségre koncentrálnak, az ottélők mindennapjait követhetjük nyomon, ezért ezekben a részekben a haladást más módon határozza meg az írónő. Ez a váltás egyúttal azt is jelenti, hogy inkább a világot irányító erők és politikai akaratok megismerésének szentel teret a szerző, illetve az átívelő szál is nagyobb figyelmet kap.

Az apja által, falujából elhurcolt Nassun első élménye a külvilág álláspontjáról vele és képességeivel kapcsolatban traumatikus jelenetek sorát indítja el. Nem elég megküzdenie apja, Jija tomboló tehetetlenségével és irányába tanusított, látszólag megmagyarázhatatlan ellenségeskedésével, logikát nélkülöző érveléseivel arra vonatkozólag, miért is más ő, mint a többi varázshasználó, ott van még az is, hogy meg kell tanulnia saját magán uralkodni és ezzel egyidőben túlélni a posztapokaliptikus helyzetben. A történet előrehaladtával a problémákkal terhelt vérségi kötelék lassacskán feloldódik, átadja helyét egy új, tudásalapú kapcsolatrendszernek, amelyben az írónő egy, az első kötetben megismert szereplőt hoz vissza. Ez a karakter szinte kísértetiesen köti össze anyát és lányát a szövegben, ugyanakkor keretbe is rendezi a szereplők különböző fejlődéseit.

Essun élete ezzel ellentétben mintha zátonyra futott volna. Történetszála közvetlenül Az ötödik évszak végétől tér vissza és az ott megismert helyszín marad a második kötet teljes idejére. A kupolaként az idősebb nő által megélt események fölé hajló tér lehetőséget biztosít Jemisinnek arra, hogy egy teljesen más megközelítésben folytathassa a trilógiát. Csendesen, aprólékosan és tudatosan araszol előre a szöveg, időt hagyva arra, hogy az itt elhangzó új információk le tudjanak ülepedni az olvasóban. Az első könyv jövés-menéséhez és cselekményorientáltságához mérten a The Obelisk Gate vontatottnak, sőt akár unalmasnak is tűnhet. Számomra mégis ezek az apró igazítások és szöszmötölések a narratív gépezeten jelentik az elmélyülés lehetőségét. Ilyen például az, amikor ízelítőt kapunk abból, hogy miként is festene egy közösség, ahol az orogéneket nem stigmatizálnák és nyomnák el oly módon, ahogyan az Apokalipszist megelőző társadalmakra jellemző volt.

A szembenállások sora azonban itt még nem ér véget. Essun fejezetei továbbra is egyes szám második személyben szólalnak meg és többségében a jelenben játszódnak. Nassun egyes szám harmadik személyű narrációja viszont gyakran réved vissza a múltba, amikor távol a falujuktól anyja tanítani kezdte az orogénia felelősségteljes használatára. A kislány tapasztalatai alapján egy kőkemény tanító képe bontakozik ki Essun karakterében, aki a végletekig hajszolta és gyakorlatoztatta gyerekét, hogy minden a legtökéletesebben menjen. A tanító-anya és a diák-lány szerepkörei között örlődő karakterek elképzelései, vágyai és előzőleg elkövetett hibái a lehető legtöbb szinten összeütköznek, így adva a szövegnek egy okosan rétegzett drámai mélységet, amelyet érzésem szerint a harmadik kötet a végletekig ki is fog aknázni. Ezért érthető és átélhető Essun vágyakozása lánya mielőbbi viszontlátására, ugyanakkor mindez igaz Nassun korábbi életének elutasításával kapcsolatban is.N. K. Jemisin

A kettejük közötti különbség mégsem érne semmit, ha a háttér nem lenne hasonló gondossággal megírva. A továbbra is tomboló ötödik évszak nem enyhít szorításán, kikényszerítve a szoros együttműködést Rezdületlen lakóitól. Essun közösségében a hasznosság kegyetlen elvéhez igazodva irányítják lakóhelyük ügyes-bajos dolgait, vagyis mindenkinek dolgoznia kell. Nassun újonnan választott élőhelyén viszont ez az íratlan szabály nem érvényes, a társadalmi berendezkedés egy merőben más formáját hozták létre az itt élők. Az átívelő szál rengeteg részlettel bővül és gazdagodik, azonban hiába kerül alapos kifejtésre egy-egy részlet, a rejtélyek tovább sokasodnak, ezzel törve utat a befejező kötetnek.

A megtört föld-trilógia második része logikusan és következetesen vitte tovább Az ötödik évszakban megkezdett történetet. Jemisin azon lépésével, hogy ennyire helység központúvá tette a The Obelisk Gate-et, egyelőre lemondott a teremtett világ távlatainak további felfedezéséről, azonban a felvetett kérdések árnyalása és újabbak felszínre kerülése, meglátásom szerint csak a narratív tér szűkítése által valósulhatott meg. A két nő jellemében történt változások tovább emelik a téteket a befejező részre, amely angolul The Stone Sky címmel jelenik majd meg.